Rossz napja mindenkinek lehet. Vannak olyan napok, amikor nincs kedvünk dolgozni, és csak úgy rutinból megy előre a nap. Bedöntjük az üzemanyagot, cserében mozgunk. Csak az változik, milyen hatással van ez az ember környezetére.

Egy átlagos munkahelyen néhány kollégának tűnik fel, kicsit morcosabban telik a nap, kisebb hibákat követ el az ember. De van olyan helyzet, amikor semmi következménye nincs ennek, valaki az adott napon senkivel nem találkozunk, és semmi olyat nem rakunk le az asztalra, aminek hatása van a környezetre. Szerencsés helyzet.

De vannak olyan szituációk, amikor az ember kedvtelensége sok-sok emberben visszhangzik, és nem múlik el nyomtalanul. Vegyünk például engem. Ha nekem nincs kedvem írni, mégis muszáj, az eredmény valami unalmas, izzadságszagú szókupac lesz, és csak reménykedni tudok benne, hogy az olvasóim megbocsátanak egy-egy ilyen kilengést, és nem ez alapján ítélnek meg. De tudom azt is, hogy aki első alkalommal ilyen állapotban találkozik velem, meglesz a véleménye. Még ha nem is megalapozott - de ezt igazából nem róhatom fel neki.

És jöjjön a legkeményebb műfaj. A színészé. Ha egy színésznek nincs kedve játszani, kimenni a színpadra, és magára venni a gúnyát, nem mondhatja, hogy maradjon el az előadás. Ha beteg, megértik, de ha hisztis, vagy valami kisebb megrázkódtatás érte, nem nagyon érdekli senkit. Profi, oldja meg.

És a profi megoldja. Kimegy, letekeri az előadást, meghajol. Közben nagyon menne már haza.

Ezt érzi a közönség. Tudják, hogy a színész nincs ott. Vagyis nagyon is ott van, a színész, nem az általa megformált karakter. Ha pedig egy egyszereplős darabról, egy one-man-show-ról beszélünk, könnyen odáig fajulhatnak a dolgok, hogy a néző csalódottan megy haza, és nem fog tetszeni neki az egész darab.

Azt hiszem, így jártam én is a Centrál Színház Caveman című darabján. Egy több mint hat éve folyamatosan játszott előadásra mentem el, amiről sok jót hallottam. A darabot egy személyben előadó Kálloy Molnár Péter tehetségét tisztelem, jó színésznek tartom. A Broadway-komédia szövegét sem tartom rossznak. És mégis elvérzett előttem az előadás.

Péter helyenként túl harsányan adta elő, máskor nem tartott szünetet ott, ahol a poén felfogása miatt kellett volna. Egyszer sem tudtam nevetni. Úgy éreztem, nincs kedve hozzá. Nekem is elment. Nem hittem el, hogy ő az, akit játszik, azt éreztem, hogy olvassa a szöveget. És mivel tehetséges, egy igen magas minőségű felolvasást láthattunk. Ami azért mégiscsak felolvasás, rutin.

Én nem hibáztatom a színészt, nagyon nehéz a dolga, pont a fent említett okok miatt. Ha ő nincs topon, az azonnal látszik. A darab megítélése romlik, egyes nézők elkezdenek olyanokon gondolkozni, hogy talán túl sokat képzeltek ebbe a művészbe, azt pedig egyértelműen beikszelik a fejükbe, hogy a darab szar. Nem szabad, elhamarkodott ítélet. Egy emberi dolog történt, ezért játszanak emberek az embereknek, ezért nem DVD-n nézzük meg hatodszor ugyanazt. Szerencsejátékot játszunk, és ma nem mi nyertünk.

Én a Cavemant nem nézem meg újra, ez most már így marad meg a fejemben. De ez nem baj, nem vagyok mérges. Előfordul. Mindenkinek lehet rossz napja.