English

Egy nap a városban

Budapest titkai: a Fővám tér

Ilyés Noémi 2011 december 28.

Legutóbb az Erzsébet- híd lábánál jártam, most egy másik híd lábához nézünk el: a Szabadság-hídhoz, és a Fővám térre. Főleg, mert nekem ez tér az egyik kedvencem Budapesten. Itt mindig pörög az élet: a tér zajos a Váci utcából érkező shoppingoló turistáktól, a Vásárcsarnokba rohanó háziasszonyoktól, és az órára siető egyetemistáktól. És persze a kilátás sem utolsó.

Ezért is örültem annyira, hogy könyvtári kutakodásom alatt rengeteg anyagot találtam a tér és a mai egyetemi épület egykori történelméről. Igazából jóval többet, mint amire számítottam, ezért most nem is a híd, inkább csak a tér és az egykori Vámház történetét fogom elmesélni.

Mint sok már utca és tér, a Fővám tér sem az eredeti nevét viseli. A múltban volt „Salzplatz”, Sóház tér, Só tér, Fővám tér, Vámház tér, Dimitrov tér. A Dimitrov tér nevet viselte a legtovább, több mint 40 éven át 1949-1991-ig. Dimitrov egyébként a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége volt, 1933-ban őt és társait gyanúsították Hitlerék a német birodalmi gyűlés, a Reichstag felgyújtásával.

De vissza a legelső nevekhez: miért is volt neve a Só tér? A Só utca és a mai Fővám tér között állt a Sóhivatal illetve Sóraktár, a tér és az egykori Három pipa utca sarkán voltak a sótisztek lakásai. Az 1870-es években még nem is beszélhettünk egységes térről, a sóraktárat ugyanis három utca határolta. Miután lebontották a dohány raktárat, megszűnt a sok apró kis utca, és létrejött a mai Fővám tér.

A tér névadó épülete (ami ma az egyetem épülete) 1870 és 1874 között épült, és ez lett Pest-Buda reprezentatív középületeinek egyike. Az építkezés persze elég kalandos volt, és bőven akadt konfliktus már az első tervek megszületése előtt.

A sztori röviden: az 1850-es évekig a vámkezeléssel kapcsolatos ügyeket a pesti Főharmincad-hivatalban intézték a mai Vörösmarty téren. Aztán az 1860-as években a fővárosi kereskedelem nagymértékű fejlődése szükségessé tette egy új Fővámház megépítését, amit a közraktárakkal és a vasútvonalak összekötésével egyetlen hatalmas komplexumként akartak megvalósítani.

Lónyay Menyhért, az akkori pénzügyminiszter, az épületet a Kossuth térre tervezte. Bár Gróf Andrássy Gyula az akkori miniszterelnök nem értett ezzel egyet, Lónyay mégis elkészítette a terveket Ybl Miklóssal, sőt 1870-ben a földmunkálatoknak is nekiláttak.

A mai Vidékfejlesztési Minisztérium ennek a Vámháznak az alapjain áll. Az építkezés tehát elindult, de akárcsak több mint száz évvel később a Nemzeti Színháznál, itt is összevesztek a különböző lobbicsoportok munka közben. Andrássy tovább erőltette az alternatív helyszínt, és azt mondta, hogy a Vámházat a Kiskörúton kívülre kell építeni, Lónyay viszont azzal érvelt, hogy mivel Lipótvárosban központosul a magyarországi pénz és kereskedővilág, ezért az épületnek a Kossuth téren a helye. Azonban Andrássy hajthatatlan maradt, ráadásul ügyesebben tudta érvényesíteni akaratát, ezért leálltak a munkák a Kossuth téren, és újra nekifogtak a kiskörúti helyszínen.

Eredetileg a Vásárcsarnok területét is bekebelezték volna az új, hatalmas komplexumba, de kiderült, hogy arra már nincs pénz. Ybl aztán elkészítette a harmadik, és egyben végső tervet, majd 1870-ben megkezdődött az építkezés.

Néhány cikk fennmaradt az utókor számára, ezekből kiderül, hogy az építkezésen közel 400-500 ember dolgozott, és az árvíz ellen vízmentesen szigetelt beton alappal védekeztek.

Az épületbe a Dunáról alagúton át csónakkal lehetett bejutni, árvíz idején, ezt a csatornát zsilippel le lehetett zárni. Még mielőtt vadregényes kalandtúrára szánnánk el magunkat (mert bizony én rögtön ezt tettem fejben) gyorsan le is írom, hogy ez a bejárat be már van falazva, ugyanis 1941-ben óvóhelyeket alakítottak ki az épületben.

Nehézségeket okozott az építkezés során a márvány és gránit beszerzése, végül kőfaragót és márványt is Carrarából hozattak. Miközben folyamatosan újabb és újabb igények merültek felé Ybl felé, támadták is az épületet túldíszítettsége miatt. Mert ornamentika az van rajta bőven: a homlokzat 16 szobordíszét és egyéb díszei, amelyek a magyarországi folyókat és a 4 égtájat ábrázolják, vasúttal, gőzhajózással, festészettel kapcsolatosak, és egy német szobrász készítette őket. Az üvegezési munkálatok Róth Márk nevéhez fűződnek.

1874-ben a Vámházak megnyitása után még bőven folytak a munkálatok kívül és belül, amikor az árvizek elkezdték gyengítették az alapot.

A II. világháborúban meg súlyosan megrongálódott az épület: erős falazata és a Ferenc József híd melletti elhelyezkedése miatt mind a német, mind pedig a szovjet katonák fontos támpontnak használták. Az épület köré légvédelmi és harckocsi elhárító lövegeket telepítettek, így támadták is a környéket rendesen.

A tető leégett, és az épület több helyen életveszélyessé vált, így a háború után egyenesen reménytelennek nyilvánították az épület helyreállítását, volt olyan vélemény is volt, hogy hagyni kéne összedőlni. Aztán 1948-ban csak rászánták magukat a felújításokra, ám még csak negyede volt kész az épületnek, amikor már horribilis méretűre nőtt a számla. Nem volt egyszerű munka, mert az eredeti homlokzat helyreállítása miatt a főpárkányt és az összes szobrot újra kellett faragni.

1948-ban a Zeneakadémián megtartották a Közgazdaságtudományi Egyetem megnyitóját, akkor még a Vámház körúti épület használatbavételre alkalmatlan volt. Aztán az ötvenes években egyre jobb állapotba került, azóta a hetvenes években és a nyolcvanas évek végén esett át nagyobb átalakításon. Ekkor jelentős mértékben korszerűsítették, sokat visszaállítottak az eredeti architektúrából. A díszudvar térhatása visszakapta eredeti formáját, kibontották az elfalazott öntöttvas oszlopokat, a homlokzatot megtisztították, a tetőteret pedig beépítették.

süti beállítások módosítása