A marcipán cukrászipari alapanyag, általában egy rész pirított, hámozott édes mandulából és egy rész őrölt cukorból vízzel sziruposra főzött massza. Pár szem keserűmandula hozzáadásával jön létre a marcipán sajátos íze.

(Forrás: Wikipedia)

Gyerekkorom óta rajongok a marcipánért. Talán ennek a sajátos tudatállapotnak köszönhető, hogy amikor még csóró egyetemista voltam, már akkor rátaláltam a Szamosra. Diákként a családi vállalkozás édességei horrorisztikusan drágának tűntek, időnként mégis odasomfordáltam valamelyik boltjukhoz, és vettem magamnak néhány bonbont. Akkoriban ez jelentette az elérhető csúcsot. Emlékszem, hogy amikor még csak udvaroltam Dórának, őt is néhány Szamossal próbáltam levenni a lábáról. Azóta volt eljegyzés, esküvő, szóval a projekt sikerrel zárult.

A diákkorom óta eltelt tíz év alatt aztán dolgozni kezdtem, így a pénztárcám is vastagabb lett, ezért manapság már egyáltalán nem kapok sokkot a Szamos áraitól, bár tudom, hogy azok nem alacsonyak. Ráadásul a Rózsavölgyihez hasonló kézműves mesterek megismerése után azt is tudom, hogy minőségben van a nagy tételben gyártó Szamosnál is feljebb (persze ötszörös áron), de a cég marcipánjait a mai napig szeretem. Éppen ezért amikor azt hallottam, hogy új kávézót nyitottak a Vörösmarty téren a csodálatosan felújított Értéktőzsde épületében, megfogtam Dóra kezét és elrángattam a helyre.

A Szamos Gourmet Ház belső kialakítása remekül sikerült. Látszik, hogy a múlt század eleji polgári hangulatot próbálták újraéleszteni, és nem sajnálták a pénzt. Egy komolyabb lakásfelújítás közepén vagyunk, kapcsolatban állunk asztalosokkal, bútorkészítőkkel, hidegburkolókkal, kereskedőkkel, úgyhogy el tudjuk képzelni, mennyibe kerültek a spéci csempék, a csodálatosan faragott bútorok és a hatalmas csillárok. Sokmilliós tétel, akármerre néz az ember.

Tetszik az is, hogy a személyzetet jól válogatták össze és ügyesen el is látták őket tanácsokkal: mindenki hangosan köszön az új, és a távozó vendégeknek, ráadásul nem fogalom nélkül ténferegnek, mert van, aki irányítja őket, van főpincér, vagy annak látszó személy. A kiszolgálásban már láttam kisebb bizonytalanságokat. A bonbonos pultnál például kialakult egy rövid sor, amiért mindkét eladó egyetlen vendéggel bíbelődött, bár az egyikük tanulónak tűnt, aki pechére pont az adventi időszak közepén kezdett a város egyik legforgalmasabb pontján. Biztos ezért nem lehetett egyedül hagyni.

De engem is sikerült kissé összezavarni, mert a hely úgy van kialakítva, hogy szétválasztják a vendégeket és a vásárlókat: az egyik pult, az asztalok és a pincérek azoknak vannak fenntartva, akik hideg-meleg ételeket, valamint süteményeket fogyasztanak, akik meg bonbonokra vágynak, azoknak van egy másik pult, tányérok nélkül, pofás dobozokkal, elvitelre. Nem rossz az elgondolás, de szerintem bőven akadhat olyan vendég is, aki helyben fogyasztaná a kis marcipángolyókat, vagy olyan, aki inkább elvinné a süteményeket, nyugodtan lehetett volna egy pult a kettő helyett.

A vendég egyébként odabent könnyen belefeledkezik bent a nézelődésbe. Ott vannak a csodálatos csillárok, a látványmanufaktura, amiben egy üvegablak mögött készítik a desszerteket, plusz egy marcipánból készült felszolgáló, ami azért elég ütősre sikerült.

A kérdés persze az, hogy milyenek a desszertek. Kevesen tudják, de desszertcég lassan multira emlékeztető méretei ellenére is családi vállalkozás, amit Szamos Mátyás alapított, de azóta unokáig mindenki benne van a marcipánkészítésben, a vállalatot megg Mátyás veje, Kelényi Gyula vezeti. Éppen ezért elvárható az odafigyelés, a törekedés a minőségre, és ezt részben meg is kapjuk a Szamosnál.

Mert bár a marcipános tortától nem dobtam hátast, és a krémes sem a legjobb, amit valaha ettünk, a bonbonok viszont továbbra is frenetikusak. De ugorjunk vissza a tortákhoz egy pillanatra: darabjuk 600-700 forintba kerül, nem különösebben olcsók, ahogy a 900 forintos, három decis málnaszörpöt is elég drágán mérik. Jó hír ugyanakkor, hogy a Szamosnál ismerik a "pohár víz" fogalmát, és szó nélkül hoznak ingyenes csapvizet, valamint hogy van déli menü 1500 forintért, ami ebben a környezetben tényleg nevetségesen olcsó. Ráadásul a menülapon sok magyar fogás van, például székelykáposzta, túróscsusza pirított szalonnával, töltött csirkecomb, meg libaleves maceszgomóbbal, ha újraindul az Olcsó ebéd menő helyen sorozat, biztos csekkolom a Szamost.

A bonbonok is sokkal megfizethetőbbek, mint a torták, és csodálatosak. Ezek az édességek a nagyüzemi termelés mellett is ugyanolyan finomat, mint tíz évvel ezelőtt voltak, ami ritka eredmény Magyarországon.

Alapos válogatásba kezdünk, kóstoltunk narancsosat, meggyes pisztáciás marcipánt, tokaji boros marcipánt, mindenfélét, epres-alkoholosat, ezek kivétel nélkül remekül sikerült desszertek voltak, és az egész csomag megállt 1265 forintban, ami bőven vállalható ennyi minőségi bonbonért. Főleg, hogy a Szamos marcipánt nem két pofára zabálja az ember, hanem falatonként ízlelget.

Örülök, hogy megnyílt a belvárosban ez a kávézó. Sokáig nem tudtam, hogy az Orco fejlesztésében épülő Váci1-nek nevezett épületet milyen üzletekkel fogják majd belakni, de a Szamos jó irány: magyar, de nemzetközi szinten is vállalható, ha ide megy be egy turista, nem ég le az arcunkról a bőr, és még valami speciálisan helyibe kóstol bele. Bár a sütemények nem olcsók, a polgári hangulat miatt mindenkinek érdemes időnként benézni a zászlóshajóba, arról nem is beszélve, hogy a bonbonokkal, a megfizethető déli menüvel és a "pohár vízzel" annak is opció lehet a Szamos Gourmet Ház, akik viszonylag kevés pénzből akarnak szép helyen enni, vagy adott esetben levenni egy lányt a lábáról.