Újra Esti Kornél bőrébe bújunk, hogy felfedezzük magunknak a budapesti éjszakát.

Az Instant nevén sokat gondolkoztam. Kerestem fogódzkodót, miért hangzik jól ez a név, miközben nem sok jót ígér egy szórakozóhely esetében. Utalhat arra, hogy gyorsan vége lesz a bulinak, de a gyorsan oldódó italporok is eszünkbe juthatnak. Vagy akár az, hogy az utóbbi időben instant elveszik a kedvem a bejáratnál. Ruhatár kötelező, az én érdekemben. Ruhatár: 200 forint.

Először dühöngve kijössz, az elv miatt, aztán visszasomfordálsz. Mégiscsak instantos kedved van.

Így aztán vissza, a bejáraton nem juthatunk be, balra, a lépcsőházba kell menni, leszurkolni a belépőnek is beillő ruhapénzt. Ha mindezek után még mindig be szeretnénk menni, a vidámparkokból ismerős jelek mutatják: valami kezdődik.

Az Instant egy, pontosabban két, több mint száz éves, gangos bérházból kialakított szórakozóhely. 1300 kis Esti Kornél fér be ide, de valójában senki nem tudná megszámolni pontosan őket. Kész labirintus az épület, rengeteg kis szobával, ahol alig dereng a fény, mindez megspékelve az erdő összes vadjával. Az udvar felett szobornyúlsereg menekül, ezt egy hatalmas szoborbagoly figyeli. A pult felett szaporodnak a rókák. A lépcsőfordulóban szarvas bámul a reflektorba, nem mozdul, várja a becsapódást.

Nálam ugyan nem volt rendes fényképezőgép, de megihlettek a látottak. Leültettem a többieket az egyik nagyobb szobában, aminek saját fürdőszobája, pontosabban nyithatatlan fürdőszoba-installációja is volt, és elindultam fotózni a mobilommal. Nem is baj a mobil, gondoltam, az italozós éjszaka fényeit úgysem tűéles képekkel kell megörökíteni, az elmosódottság passzolt a hangulatomhoz.

Egy szobában, a zöld fényben egy lány ült magányosan. Nem tudom, miért tetszik a fotó, amit róla készítettem, de a totális elmosódottsága ellenére a legjobb képeim közé teszem. Ahogy ült ott egyedül a zajban, előtte az üres pohár, eszembe jutott Esti Kornél figurája, alternatív énem. Amikor Mogyoróssy Pali, az újságíró megőrült, és a többiek ugratták, akkor Esti is így meredt maga elé, ahogy száguldott hazafelé az Andrássy úton koffeinmérgezéssel.

Míg én magányt fotóztam, a többiek már a pultnál vártak. Épp a pultossal egyeztettek, mert kétszer fizettek egy italért, a német vendégünk többet fizetett eggyel, mint kellett volna. Szerencsére a magyar nyelv segítségét hívtuk, és visszaadták az ital árát. Roland barátom, az Írországból Londonba, onnan haza, majd nemsokára Németországba költöző cimborám a nyulakat és a baglyot nézte, az elvekről beszélt. Lassan megnyugodott. Visszamentünk a vécés szobába.

Tényleg, a vécét még nem mutattam:

És azt sem, hogy az ablakból kitűnő rálátásunk volt a bagolyra:

Varrógépasztalokra tettük az italokat, a Németországból frissen érkezett Józsit (már le is fordítottuk a nevét) arról faggattuk, milyennek látja Budapestet. "Csodálatos, az épületekbe egyből beleszerettem" - mondta. És tényleg, a többiek is megerősítették, hogy a Nyugatiból már széles vigyorral jött ki, már önmagában az is elég volt neki a szerelemhez. Mi pedig még szerelmesebbek lettünk, ahogy őt hallgattuk. Aztán előadta a magyar káromkodásokat, amiket körülbelül 4 óra alatt sajátított el. Megdicsértük.

Aztán finoman fulladni kezdett. Nem hozta el az asztmaspray-ét, így gyorsan elindultunk együtt a hotel felé, ahol megszállt. Nem maradtunk tehát sokat. Az Instant neve megint hű volt magához, de így utólag úgy látom, egy gyors megmerülés ebben a hangulatban még sokkal jobb, mint órákig ülni. Figyeljetek, végre rájöttem a név jelentésére.

A posztot Esti Kornél támogatta.