Két hete írtam arról, hogy becsületkassza nyílt a fővárosban, rögtön több is: a Sopron Bank két italautomatát helyezett el Budapesten, mindegyikből lehet venni ötven forintért, meg ingyen is fél liter vizet. A pénzt ugyan jótékony célokra fordítják, ezzel együtt fel sem merült bennem, hogy sokan választanák a fizetős opciót, hiszen nem ez a kép él bennünk saját magunkról: ha őszintén kell nyilatkozni, szerintem azt mondja a többség, hogy amit ingyen meg lehet szerezni, azért nem hajlandó fizetni a magyar, és csöndben a szétlopott országra gondolunk.
A projekt kommunikációja is ezt a feltételezést erősíti meg, kaptam egy sajtóközleményt, amiből az derült ki, hogy nem vagyunk különösebben becsületesek, ám a honlapra ellátogatva és a konkrét számokat elnézve szerintem egyáltalán nem olyan rossz a helyzet.
Itt tartottak hétfő reggel:
Az automatát használók hatvan százaléka tehát nem fizet, szerintem azonban sokkal érdekesebb ennél, hogy negyven százalék akkor is bedobja a pénzt, ha az egyáltalán nem kötelező, sőt, még a felirat is arra bíztatja, hogy ha úgy tetszik, kihagyhatja a fizetést.
Negyven százalék ilyen körülmények között szerintem teljesen vállalható, és lehet, hogy árnyalatokkal néhány nyugati országban jobb a helyzet, de nagyságrendekkel szerintem nem.
Én ennek az eredménynek is tudok örülni.