Az illetékes vezetés nemrég úgy döntött, bezárja a Tűzrakteret, ez pedig nagy visszhangot keltett mindenfelé. Én is csalódott voltam, személy szerint nagyon szeretem az ilyen lepukkant belvárosi épületeket, amiket megpróbálnak a maguk lepukkantságában hasznosítani. Mégpedig a legjobb módon, pont a romosságukat adják el. A külföldi turisták megvesznek a romkocsmákért, én inkább az ilyen helyeken előadott színházi előadásokat kedvelem, életem legérdekesebb színházi élménye is ilyen helyhez kötődik.

A lakásokban festők és más alkotók dolgoztak-dolgoznak, az egész helynek van egy olyan montmartre-i, bohém művészszaga, mondom, nem külsőségekben, hangulatban.

Egyik nap arra jártam, benéztem, hogyan áll most a helyzet arrafelé. Egy fiatal srác nyitott nekem ajtót. Azt mondta, hogy a vendéglátást beszüntették, arról, hogy a kulturális tér megmaradhasson, tárgyalások lesznek szeptemberben.

Bent az üres székek még mindig ki vannak téve, a Trabant szomorúan néz. Így áll most a Tűzraktér, ennyit tudunk. Talán szeptemberben újra fogadhatnak vendégeket.