A magyar társadalom leküzdhetetlen problémájának szubsztanciája az a művész, aki most a különféle médiumokat végighaknizva panaszkodik arról, hogy milyen kevés a nyugdíja.

A blogon nem nagyon szoktunk gazdasági kérdéseket feszegetni, inkább azért dolgozunk, hogy jobban érezzétek magatokat Magyarországon és Budapesten, de úgy érzem, most a két ügy találkozik: muszáj itt helyretenni a dolgokat, hogy megértsük, mi a baj, különben nem lesz változás, a folytonos panaszkodással elszalasztjuk azt a lehetőséget, hogy észrevegyük, mitől mennek rosszul a dolgok.

Az említett művész sikeres. Hatalmas életpálya van mögötte, arany meg platinalemezek, a mai napig fellépések megállás nélkül. Ne legyenek kétségeink: a fickó tehetős, mert jövedelme fényévekkel az átlagos magyar fizetések fölött volt, van, mondjuk úgy, más dimenzióban mozog.

Miként lehetséges akkor, hogy mégis kevesebbet kap az átlagos nyugdíjnál?

Hát úgy, hogy az elmúlt évtizedekben az óriási bevételéből jóval kevesebb adót fizetett be az államkasszába, mint a hozzá képest töredékpénzért gürcölő átlagos munkás. Elügyeskedte tehát tőlünk, tőlük.

Egyszerűbben szólva, az átlagos dolgozó keresett X forintot és adózott 10Y-t, míg ő keresett 10X forintot és adózott Y forintot. Lehet persze ezt így is, a művészek többsége számlát ad, amikor fellép, egy Bt. vállalja a koncertet, az is kapja meg a pénzt, amiből a szóban forgó fickó csak minimálbéres jövedelmet vesz ki, a többi pénz meg valahogy kiszivárog, elpárolog. Nincs ebben semmi különleges Magyarországon, és az vesse rá az első követ, aki nem próbálja "optimalizálni" az adófizetését.

Az viszont már megdöbbentő, sőt, pofátlan, hogy miután valaki évtizedekig mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet tegye a közösbe, most fel van háborodva, ha alig kap onnan vissza valamit.

Általános probléma ez: számos olyan ember van, aki minden erejével csökkenti befizetéseit, közben meg háborog a rossz közszolgáltatásokon, és nem érti, hogy ez a két ügy összefügg egymással. Hogy azért szarok a kórházak, mert nem fizetjük be a működtetésére szolgáló pénzt. Ez egy alapvető mentalitásbeli probléma Magyarországon, egyszerűen nem vesszük észre, hogy a saját nyomorunkért elsősorban mi magunk vagyunk felelősek, és ha ki akarunk kerülni ebből az ördögi körből, először a saját életünkön kell változtatnunk. Lopnak persze a politikusok, korrupt a rendszer, de a bajokért mi is ugyanannyira felelősek vagyunk, mint "azok". A többiek. Mert alapvetően mi vagyunk a többiek. 

Van is egy szuper infovideó a témában, ami néhány alapproblémára talán rávilágít, érdemes végignézni, 7 perc az egész, és remekül elmagyarázza, miért nem működnek nálunk (és Kelet-Európában) a dolgok:

Ez a művész alig ötvenezer forint nyugdíjat kap. Egy normális országban ahelyett, hogy minden tévében és újságban hagyják elsírni a bánatát, szólnának neki, hogy öcsi, ennyit érdemelsz, egy fillérrel sem többet. Örülj neki, hogy nem büntettek meg több évtizednyi minimálbérezés mellett. Vagy még: ha alig adsz valamit a közösségnek, pedig volna miből, miért várod el, hogy a közösség, tehát a nálad jellemzően szegényebb emberek összessége, ennek a sokszorosát adja vissza?

De nem szól be senki. Mindenki csak sajnálkozik.

Én meg közben tépem a hajam.