English

Egy nap a városban

A legjobb reggelik Budapesten: Két szerecsen

Magyarósi Csaba 2011 július 11.
Címkék: reggeli

Amikor körülbelül három éve E. a születésnapján reggelizni hívott, azt mondta, csak a Két Szerecsenbe mehetünk. Nem sokat tudtam a helyről, de E. szerint legendás a reggelijük, gondoltam próbáljuk ki.

Azóta annyi történt, hogy E. is, meg én is három évvel idősebbek lettünk, és a Két Szerecsen reggelije még legendásabb lett, szóval a múlt hét közepén náluk kezdtem a napomat. Magyaros omlettet rendeltem, amiben a tojás mellett van hagyma, paradicsom, paprika, kolbász, minden, ami illik.

Körülbelül tíz perc várakozás után meg is kaptam ezt:

Omlettből ilyen ízléses darabot én még nem láttam. Még arra is jutott energia, hogy díszítsék a tányért és a fogást, nagyon meggyőző látványt nyújt ez a reggeli, még ha a kenyérért (ami friss, ropogós, egyenesen meleg) külön is kellett szólnom.

Az adag meggyőző és az íz is rendben van, főleg mert jó minőségű alapanyagok kerültek bele, és mert megfelelő ideig lett sütve az omlett, nem volt nyers, száradt ki. Pár dolog azért zavart. Egyrészt kicsit sótlan volt a fogás, a Stex után ez már másodszor jelent problémát, és a réteges elrendezés miatt a Két szerecsen omlettjét is nehéz utólag sózni.

Másrészt az én ízlésemhez képest talán kissé túlságosan a zöldségek felé borult el az arány, kevésbé voltak hangsúlyosok a kolbászdarabok, inkább a kicsit édes paradicsomok és paprikák domináltak, amitől kevésbé volt férfias a fogás. Jó volt, kiemelkedő a budapesti mezőnyben, ráadásul biztos sokan szeretik, ha a rántotta inkább zöldség, mint disznótoros, én viszont inkább húspárti vagyok.

Ezzel együtt kellemesen elteltem a fogástól, és nem is fizettem érte vészesen sokat, 890 forint abszolút védhető ár egy ilyen reggeliért, még ha a két deci narancsléért kifizetett hatszáz forintot túlzásnak is éreztem. 

Ha érdekelnek a színvonalas reggeliző helyek, vagy csak szeretnéd megtudni, hogy mit érdemes megnézni Budapesten, hova érdemes ellátogatni, csatlakozz a facebookos csoportunkhoz, ahonnan az Egy nap a városban minden fontos írásáról értesülsz.

süti beállítások módosítása