English

Egy nap a városban

Mutáns kisbuszt tesztelt a BKV

Magyarósi Csaba 2011 július 05.
Címkék: közlekedés bkv

Két hete a Deák környékén jártam, és egy egészen megdöbbentő állatfajtába botlottam. Egy viszonylag rövid, kisbuszra emlékeztető lila járműbe (lehet bordó is, ezt a kettőt keverem), aminek egy furcsa genetikai hiba miatt három tengelyes volt, magyarán hat keréken gurult. Egyszerre volt taszító és nagyon szórakoztató a jármű, ilyet mégsem lát minden nap az ember, de igazán akkor keltette fel az érdeklődésemet, amikor megláttam az ablakba akasztott táblát:

BKV tesztjármű.

Gyorsan előkaptam a mobilomat, hogy megörökítsem nektek, de már csak azt sikerült elkapnom, ahogy sietve távozott:

Mivel nagyon érdekelt, hogy ezt így hogy, megkerestem a BKV sajtóosztályát, ahonnan megtudtam, hogy egy Mercedes-Benz Sprinter 77-es alacsonypadlós városi midibuszt láttam, amit a gyártó másfél napra adott a közlekedési vállalatnak, próbálgatás céljából.

Ez nem jelenti azt, hogy holnaptól hatkerekű Mercedesek lepik el Budapestet, de sok más típussal együtt ezt is kipróbálta a BKV, szóval akármi is elképzelhető.

A busz egyébként majdnem 9 méter hosszú, az első két tengely közt négy, a második és a harmadik közt egy méter a távolság, és hátrafele a jármű méreteihez képest megdöbbentően nagy, 2,5 méteres a túlnyúlás. A 4,2 tonnás busz összesen negyven utast tud szállítani, ebből tíznek van ülőhelye, a motor alig 2,1 literes és 163 lóerős, de már elég alacsonyan, 1400 fordulattól leadja a csúcsnyomatékot.

Hát így.

süti beállítások módosítása