English

Egy nap a városban

Budapest legszebb lépcsőházai: Szent István körút 16.

szucsadam 2011 július 02.
Címkék: lépcsőház

Nemrég jártunk már a Szent István körúton, akkor azt mondtam, a második legszebb lépcsőházat mutatom be nektek a környéken. Itt pedig a legszebb következik.

A Szent István körút a Nagykörút legrövidebb szakasza, Lipótvárost (az V. kerület északi felét) és Újlipótvárost (a XIII. kerület déli része) választja el egymástól. Olyan, mint egy választóvonal a 19. és a 20. század között.

A páros és a páratlan oldal házai is egy időben, a Millenium éveiben épültek, egyforma beosztású és kinézetű lakásokkal. Ügyvédek, orvosok, tanárok és bankárok költöztek ide főleg.

A 16. számot a Vígszínház mellett találjuk, a sarokházban rengeteg híres intézmény működött. Baecher Iván és Teknős Miklós Újlipócia című könyve szerint itt volt például Pauncz Gyula túró- sajt- és vajkereskedése vagy a Club kávéház, ahová fogyasztási kötelezettség nélkül ülhettek le a Csáky utcai templomból erre sétáló polgárok. Itt volt vendég Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Thury Zoltán is, valamint a színházi élet számtalan nagy alakja. Itt működik most a Kino mozi, az egykori Szinbád.

A bejárat a belső udvarra mindig nyitva van hétköznap, bent ugyanis üzletek kaptak helyet, mint azt a körúti lépcsőházak esetében megszokott. A belépés után, ha a szemünk megszokja a félhomályt, gyönyörű Lotz-freskók tárulnak a szemeink elé, amit egy kovácsoltvas lámpa tesz tökéletessé.

Tulajdonképpen ezzel el is érkeztünk a csúcsponthoz, ennél már csak lejjebb lehet menni, de azért érdemes bekukkantani a már lezárt lépcsőházba is.

Megfogadtam a tanácsotokat, és közzéteszem a lépcsőházakról nálam jobb fotósok képeit, ezen a héten HZ készített nekünk képeket, fekete-fehérben. Találtok egy galériát is a posztban, hogy ne kelljen minden képet a posztba sűrítenem. Fogyasszátok egészséggel.


View Larger Map

süti beállítások módosítása