Nemrég a Szent István körúton jártam végig a lépcsőházakat, hogy megkeressem nektek a legszebbeket. Jelentem, meg is találtam, rögtön kettőt is, a második helyezettel kezdem a sort.

A bejárat, a tömör faajtó azonnal magára vonzza a tekintetet, egyben elvonja a figyelmet a boltív feletti málladozó díszítéstől, ami lassan darabjaira hullik, leginkább a fejünkre, ha egyszer megindul. Ezen az ajtón még simán bejutottam, de bent már egy masszív akadály, egy kovácsoltvas kapu állta az utamat, így megint jön a régi trükk. Emailek böngészése a telefonon, mint aki marhán ráér, aztán az egyik lakó mögött be a lépcsőházba. Kérdő tekintet esetén a blog nevének megemlítése, névjegykártya előbányászása, esetleg egy salto mortale, hátrafelé, kétszer. Most könnyebb dolgom volt szerencsére.

Szemben az udvarra jutunk ki egy kapun, maga a lépcsőház bal oldalon, a márványoszlopok közötti kőkorlátokkal kezdődik. A mozaikköves padlót leszámítva minden szinte hibátlan állapotban, a festés újszerű, az oszlopok tiszták, a lépcsőházban aprólékosan kidolgozott kovácsoltvas korlátok (na ezek már porosak picit, van bukéjuk), sok esetben csak kimondottan díszítő célzattal. Emiatt még a középre elhelyezett lift sem lóg ki az összképből, sőt, egy mini Gotham Cityt látok, gyerekként szívesen játszottam volna itt a játékkatonáimmal.

Első benyomásra tehát kedves és megnyerő, de minél mélyebbre jutsz, annál félelmetesebb és ijesztőbb. Tetszik.