English

Egy nap a városban

Sokat fog késni a CET-projekt

Magyarósi Csaba 2011 március 31.
Címkék: cet

Voltam ugye pár hónapja a helyszínen, és akkor még azt ígérték, hogy tavasszal átadják a minden elemében jópofa épületet a nagyközönségnek. Eltelt azóta egy teljes évszak, itt a tavasz, aminek ugyan még nincs vége, de az már biztosan látszik, hogy kicsúsznak az időből: nyár, de inkább ősz lesz, mire sétálni lehet a CET-ben.

Ezzel együtt a munka nem állt le, vannak itt fejlemények. Tegnap például megvolt az első tesztje a külső világításnak, valahogy így néz majd ki esténként az épület:

Persze ennél még izgalmasabb lesz a látvány, hiszen ha beköltöznek a bérlők, és nem csak egy üres bálna lesz a parton, meg elkezdenek nyüzsögni az emberek, akkor lehet azt mondani, hogy megérkeztünk, átadták, a mienk.

Ezt a pontot azonban kissé nehéznek tűnik elérni. Az épületnek már tavaly augusztusban késznek kellett volna lennie, de a fejlesztő Porto Investment késlekedése miatt akkor még csak nagyjából emlékeztetett épületre a bálna. Most látszólag készen van, viszont a háttérben sokáig olyan vita zajlott, ami tökéletesen kibogozhatatlannak tűnt erről az oldalról nézve.

A Porto a fővárosi önkormányzatra mutogatott, mondván, hogy az nem volt hajlandó megkötni a közműszerződéseket, az épület ezért nem kaphatott még használatba vételi engedélyt. A főváros meg hárított és a Portót nevezte meg a késlekedés felelősének.

Ráadásul múlt héten volt egy új fordulat is az ügyben, ami úgy tűnt, tovább csúsztathatja a megnyitást: a fővárosi önkormányzat megbonyolította volna az amúgy is nehézkes bérlői rendszert. Jelenleg ugyanis az üzemeltetőnek és a közgyűlésnek is rá kell bólintania a szerződések megkötésére, szóval hogyha Mari néni zöldségest akar nyitni a pincében, arra a Porto mellett a fővárosnak is igennel kell szavaznia.

El tudjuk képzelni, mennyire lehet hatékony ez a rendszer.

Éppen ezért volt életveszélyes, hogy a fővárosi önkormányzat azt tervezte, hogy valamiféle bánatpénzt vezet be, aminek lényege, hogy a bérlőnek előre ki kellett volna fizetnie három havi bérleti díjat, ami az amúgy is magas árak mellett a legtöbb jelentkezőnek vállalhatatlan költséget jelentett volna. A Fővárosi közgyűlés végül a Porto kérésére módosította a javaslatot, így a múlt szerdai ülésen már egy áramvonalasabb előterjesztést fogadtak el.

Ráadásul úgy tűnik, időközben sikerült megkötni a közműszerződéseket is, mert a Porto a napokban beadta a használatbavételi engedélyre a kérvényt, amit szerencsés esetben rövidesen meg is kap az épület. Akkor meg jöhetnek a bérlők, akik elkezdik csínosítani a bálnát, majd ha ők is elkészültek, akkor jöhet a nyitás.

Ezt a tavaszt, sőt, nyarat azonban már buktuk. Ha minden jól megy, augusztusban, de inkább szeptemberben megihatjuk az első pohár borunkat a Duna parton, bármilyen ennél korábbi időpont azonban most esélytelennek látszik.

süti beállítások módosítása