Folytatódik a sorozat, nem állunk meg egy percre sem. Ezúttal véletlenül bukkantam rá egy gyöngyszemre. Meghívást kaptam egy üzlet megnyitójára az Andrássy útra múlt héten, és ahogy beléptem, tudtam, hogy a sorozatunk újabb tagjához van szerencsém.
A lépcsőház szépen felújított, még egy sprinklerfejet (automata locsolófej tűz esetére) is felfedeztem az egyik kupolában, szóval a biztonságra is figyeltek, legalábbis úgy tűnik. Gondos sötétség védte azokat a sarkokat, amiket nem sikerült felújítani, de bevakuzva ide kiderült a turpisság.
Gyertyák sajnos nincsenek minden nap a lépcsőkön, csak az üzlet megnyitója miatt helyezték ki az erősen hangulatfokozó kellékeket.
Az udvaron hátul apró ajtók és egy sötét, iszonyúan szűk csigalépcső mutatja, hol volt a cselédek helye a háztömb aranykorában. Míg a ház tulajdonosa és építtetője, Politzer Ármin, később dr. Harsányi Móricz és Frigyes és Hellsinger Laura a valószerűtlenül széles lépcsőkön sétáltak fel a kovácsoltvas korlátokra támaszkodva, addig az igazán fontos és sűrű anyagmozgások itt történtek:
Ez megint azon lépcsőházak egyike, amik azért is maradhatnak viszonylag ép állapotban, mert az ide költözött prémium kategóriás cégek nem tehetik meg, hogy a vendégek fejére essen egy gipszváza vagy egy vízköpő. Egyelőre így lehet értéket menteni.