Szeretem a Centrál éttermet, mert sok pénz öltek bele, itt találkoztam először azzal a budapesti polgári miliővel, amiről korábban csak könyvekben olvastam, amit mostanában már csak fotókon ér felidézni. Az ételek kevésbé nyűgöztek le, közepes, vagy annál valamivel jobb fogásokkal találkoztam itt, de a nagyvonalú belső tér, az udvarias kiszolgálás és a hatalmas desszertpult együtt meggyőzött arról, hogy érdemes néha benézni ide. Szóval nem maradhatott ki az Egy nap a városban ebédmenüs sorozatából sem.

Pechükre a kerület legbunkóbb pincére szolgált ki, akinek aznap inkább emésztőgödröt kellett volna ásnia, esetleg bombát hatástalanítania, de biztosan nem emberekkel foglalkoznia.

Már a belépéskor megtalált magának, elém állt és kérdőn nézett rám. Nem megkérdezte, mit akarok, csak bámult és nem engedett tovább. Beismertem, hogy ebédmenüt szeretnék enni, mire a helyemre kísért, miközben rosszkedvűen letegezett: engem ne tegezzen egy a pincér, én sem tegezem őt. Amikor visszajött felvenni a rendelést, kimondottan az idegeire mentem azzal, hogy rákérdeztem, melyik fogás mit jelent, még sosem fordult elő, de egy kicsit sem rejtett pofavágást csíptem el, amikor egy pohár vizet kértem, a fickó hangosan nyögött, amikor a mellettem ücsörgő bácsika tollat kért tőle és egyébként meg vidáman bazmegolt és kurvaanyázott, miközben egyik asztaltól a másik felé rohant. Elhiszem, hogy nehéz napja volt, de ment volna inszeminátornak, ha nem bírja magát az emberek előtt moderálni.

Térjünk át a többire: az atmoszféra hétköznap délben is kiváló, óriási a belmagasság, az étterem kialakítása kellemes, a vendégsereg meg leginkább nemzetközi.

Elsőre frankfurti levest kértem, ami tök jó volt: dús az íze, tele káposztával meg virslivel, nem egy könnyű kis bevezető ez, ránézésre inkább olyan, ami még vagy fél napon keresztül próbál bosszút állni azért, mert elfogyasztottam. A frankfurti leves a remek házi kenyérrel nekem nagyon bejött, olyan, mintha egy francia, vidéki nagynéni készítette volna, amit főleg azért tudok, mert van egy francia, vidéki nagynéni, aki emlékeim szerint főzött már nekem valami hasonlót.

A második fogás, amire barátomnak, a pincérnek hála vagy tíz percet vártam, hentes tokány volt párolt rizzsel, ez a tányér már kevésbé volt meggyőző.

Kicsit hideg volt az étel, és bár az alapanyagok elfogadhatók voltak, a koncepció alig valamivel volt jobb a menzaminőségnél, csak néha éreztem úgy, hogy a szakács komolyan megerőltette magát és a minimumnál többre törekedett. A hússzaft jó volt, de a ragu elbírt volna még némi szalonnát és bár a köret tetejére pakolt paradicsom ügyes kiegészítője lett az ételnek, a rizs alatta semmilyen hatást nem tudott kiváltani belőlem.

Végül következett a desszert, ami a centrálos hagyományoknak megfelelően remek volt: került keserű meg nagyon édes süti is a tányéromra, ezeket váltogatva egész izgalmas befejezést kapott az ebéd.

És akkor számoljunk: két fogás 1200, három 1590 forintba kerül, ami egyáltalán nem olcsó, de valahol meg kell fizetni azt, hogy a belvárosban, elképesztő díszletek között eszünk. Az Olimpiában is hasonló árakkal találkozunk, csak ott pont fordítva gondolkoznak: náluk nem a helyet, hanem az ételt kell megfizetni, ami viszont a Centrálban nem volt kiemelkedő, csak az átlagosnál valamivel jobb. A trükk viszont csak a végén érkezik, ugyanis a Centrálban a Rubenhez hasonló módon szervizdíjat számolnak fel, csakhogy

1: itt sokkal kevésbé észrevehetően van ez feltüntetve menükártyán
2: a magasabb alapár miatt a tíz százalékos pluszdíj is több
3: faszkorbácsot adtam volna ennek a pincérnek, nem borravalót

Összességében 1781 forintot fizettem a három fogásért, szóval majdnem pont sikerült beleférnem az 1750 forintos keretbe, fantasztikus környezetben ettem hol átlagos, hol az átlagosnál érezhetően jobb fogásokat, amiket egy kicsit bunkó állattenyésztő hozott ki, és amikkel meglepő módon hosszú órákra jóllaktam.  

Ha érdekelnek a színvonalas ebédelőhelyek, vagy csak szeretnéd megtudni, hogy mit érdemes megnézni Budapesten, hova érdemes ellátogatni, csatlakozz a facebookos csoportunkhoz, ahonnan az Egy nap a városban minden fontos írásáról értesülsz.