Sokan ajánlottátok már a Rubent, ahová már hetekkel ezelőtt el szerettem volna menni, de a napi menü

A: olyan étel volt, amit pont egy nappal korábban készítettünk el itthon
B: olyan étel volt, amit egyszerűen ki nem állhatok.

Múlt hétfőn viszont elmúlt minden akadály, így lerohantam a helyet, mint Attila, a hun Európát. A Ruben két okból is érdekes: egyfelől sokan dicsérik a konyháját, másfelől fokozhatatlanul olcsó, a három fogás ugyanis csak 690 forintba kerül, bár ebben az árban azért van egy kis trükk. Ezzel együtt is Budapesten, a belvárosban, tisztességes ebéd ennyiért szinte hihetetlennek, de legalábbis kihagyhatatlannak tűnik, úgyhogy nem volt kérdés: útba ejtem az éttermet.

Az ár miatt a hely persze tele van délidőben, úgyhogy érdemes némi várakozásra számítani. A kiszolgálás közepesen gyors és kedves, az egyik, még láthatóan fiatal pincér például kissé ügyetlenül, de nagyon rokonszenvesen dolgozott, a tapasztaltabbak pontosan, bár kissé fásultan.

Na de nem is ez a lényeg: a kimondottan kellemes hangulatú étteremben egyetlen perc várakozás után már meg is érkezett a zöldségleves. Az első fogás semmilyen értelemben nem volt kiemelkedő, de nem is lehet rá sok rosszat mondani: a zöldségek fagyasztottnak tűntek, és kicsit sok bors is került bele, viszont az ügyes fűszerezésnek hála teljesen ehető levesről beszélünk (bocs, a szar képekért, kölcsönadtam Ádámnak a fényképezőmet, nekem meg csak Dóra gépe maradt, az meg nem alkalmas az ilyesmire):

Másodiknak sült csirkecomb jött párolt rizzsel és tejszínes mártással. A szósz karakteres volt, bár hogy őszinte legyek, a színvonalasabb zacskós porokból is hasonlót lehet készíteni némi fűszer hozzáadásával. Ettől függetlenül nekem kimondottan ízlett, ügyesen tolták bele a gombát, ráadásul a kicsit fanyar, karakteres íz szépen ellensúlyozta az egyébként jól elkészített csirke csirkeségét. A rizs jól sikerült, nem zavart, miután a szószban elkeverve lenyeltem.

A desszert viszont telitalálat volt: nem mintha a szilvás gombóc olyan kivételesen sikerült volna, na de hát értitek! Szilvás gombóc! Magamtól eszembe nem jutott volna ilyesmit rendelni, de a magokkal meg gyerekkorral gazdagon megtöltött desszert nemcsak a nosztalgiát hozta elő, de még jól is esett lezárásként.

És akkor az elmaradhatatlan számolás: a menü ugye elképesztő módon 690 forintba kerül, de mégsem. Van ugyanis szervizdíj is, amit nem is tudom, miért nem építenek az árba, olyan ez, mint a reptéri illeték meg az áfa: kár nélküle mondani az árat, ha nem lehet nélküle kérni a terméket.

De ezzel együtt is csak 760 forintnál járunk, ami az egyik legalacsonyabb ár az városban. És bár elsőre nem akarták megérteni, mi az a pohár víz, végül csak sikerült megúsznom egy ingyenes csapvízzel az ebédet, ami bár nem volt kiemelkedő, de az erő jó oldalán harcol, az biztos.

Ha érdekelnek a színvonalas ebédelőhelyek, vagy csak szeretnéd megtudni, hogy mit érdemes megnézni Budapesten, hova érdemes ellátogatni, csatlakozz a facebookos csoportunkhoz, ahonnan az Egy nap a városban minden fontos írásáról értesülsz.