English

Egy nap a városban

Gőzerővel készül a Kiskörút

Magyarósi Csaba 2011 február 17.
Címkék: díszburkolat

A díszburkolat már nyomokban látható, de nehéz elképzelni, hogy áprilisra elkészülnek.

Még tavaly novemberben írtam a Kiskörút felújításáról, akkor elég messzinek tűnt a befejezés várható időpontja, de azóta elfordult alattunk az időkerék, és hirtelen karnyújtásnyira került: április harmincadika már csak alig két hónap, a jelenlegi állapotokat elnézve nehéz is elképzelni, hogy nemsokára így néz ki a most még a szétbombázott Drezdára emlékeztető környék:

Ezzel együtt már látni a fejlődés jeleit, a Rákóczi és a Dohány utca közti szakaszra ugyanis végre díszburkolat került. Koszos még, épp csak lerakták a köveket, de az tisztán látszik, hogy a porréteg alatt ugyanaz van, mint az Astoria és a Kálvin között, végre lesz egy egységesen felújított része a városnak (több ilyen kéne).

Itt van néhány kép díszburkolattal, árnyékkal, kosszal:

Azt persze nehéz elfelejteni, hogy a Dohány utca meg a Deák közti szakasz még mindig darabokban van, és most nehéz is elképzelni, hogy ha több hónap alatt csak a Dohányig jutottak, hogyan fejezik majd be időre a hátralévő körülbelül hússzor ekkora részt. De legyünk optimisták, és induljunk ki abból, hogy a közművek elrendezésével foglalkoztak eddig, és az aszfalt eldolgozása, a fák elültetése meg a díszburkolat odavarázsolása már a munka könnyebbik része, és mégis átadják a Kiskörutat április harmincig.

Én szurkolok neki, mert nagyon tetszik, amit a terveken látok.

süti beállítások módosítása