G. már vagy egy éve próbál rávenni minket arra, hogy menjünk el a Momentán társulat valamelyik előadására, de eddig mindig kimentettünk magunkat. "Olyan, mint a Beugró, csak jobb" - mondta, mi meg inkább otthon maradtunk pihenni, tévét nézni, vagy csak aludni. A Szíriusz egyszerűen nem kedvezett a részvételnek.

G.-ben azonban nagyon erős volt a tettvágy, akarta, hogy lássuk a társulatot, ezért karácsonyra az egész családnak jegyeket vett: a vasárnapi előadásra összesen tizenhatot, ha jól számoltam.

Nem volt mit tenni.

A Momentán társulat tíz tagból áll, közülük nyolcan végzik az improvizációt, pontosabban kilencen. Jól meggondolva tízen, csak Bódy Gergely színészkedés helyett műsort vezet, hangulatot fokoz, bevonja a közönséget, méghozzá elég magas színvonalon, míg Pirisi László drámai zenével festi alá a vicces jeleneteket. Ezeket spontán dobja ki a gép az épp megszülető helyzetekre.

A koreográfia izgalmas. Gergely elmondja az alapszituációt (most épp: tárgyalótermi krimi), ehhez kér a közönségtől három konfliktushelyzetet. Zaklatás, kartell, meg még valami volt, már nem emlékszem. A színészek előadják az alaphelyzeteket, mi meg kiválaszthatjuk, hogy melyik tetszett a legjobban, hogy azt alakítsák, alakítsuk tovább.

A darabot ugyanis a színészek és a közönség együtt rakja össze: Bódy Gergely időnként megállítja az előadás, és kérdéseket tesz fel nekünk.

Valami drámai fordulat hiányzik, mi legyen az? Essenek szerelembe? Jó!

Az ügyvéd és a tanú ma megírják a vádiratot a kartellező cégekkel szemben. Mi történjen ma este? Idézzenek Bibliai szövegeket? Remek! Rágják a tollat? Csodás!

Mit csináljon a csalódott főszereplő? Üvöltsön lengyelül a kamerába? Üvöltsön!

Olyan unalmas, szürke ez a bíró, adjunk neki egy tulajdonságot! Dadogós? Lehet! Tikkelős? Mint belső tulajdonság? Próbáljuk meg! Szexmániás? Csodás, legyen akkor szexmániás az a dadogó, tikkelő bíró!

És onnantól kezdve az.

A közönség ötletei folyton alakítják a darabot, és a hirtelen változás önmagában is nagyon szórakoztató: képzeljük el, ahogy az addig unottan ücsörgő bíró váratlanul elkezdi stírölni a vádlottak padján sorakozó nőket, vagy vacsorázni hívja a tárgyalás szünetében az ügyvéd titkárnőjét.

A tárgyalótermi krimi körülbelül másfél óra alatt össze is állt, és én tulajdonképpen végig remekül szórakoztam. Voltak ugyan kisebb holtpontok, és az is egyértelmű, hogy nem volt ott mindenki egyformán fejben, de ez egy ilyen ipar: a rögtönzés, a színészkedés mellett a sztori alakítása és a vicces mondatok spontán megalkotása hatalmas feladat. A darabot nézve elképzelhetetlennek tartottam, hogy akárcsak fél percig is kihúznám a színpadon kínos leégés nélkül. Aki nem az improvizációkban él, annak annyi esélye lenne a színpadon, mint Fekete Pákónak a szép kiejtés versenyen, ez a társulat meg gond nélkül lenyomott másfél órát, majd még háromnegyedet. Ahogy a béna sportfilmekben mondják, itt száztíz százalékot kell nyújtani, és ha valaki csak kilencvenötöt tud hozni, az már érezhető a játékán. Leginkább talán Nemes Takách Kata és Tóth Barnabás nyújtott kiemelkedőt január tizenhatodikán, de még a dekoncentráltabb színészek játéka is kitűnő volt.

A csoport ugyanis remekül dolgozik együtt, érezhető, hogy már tíz éve ezt nyomják, hogy a legtöbben gyerekkoruk óta ismerik egymást, sőt, mintha még jóban is lennének, nézőként legalábbis ez volt az érzésem, ami színházban ugye, elég ritka. Ettől tűnt olyan jó hangulatúnak, gördülékenynek, felszabadultnak az este, pedig még csak az előadás első részét láttuk, az igazi röhögőgörcsaknák a második felvonásban voltak elrejtve.

A szünetben bejártam az improvizációs előadásoknak helyt adó Imprót, a belvárosban van, az Ó utca négyben, jó hangulatú pincehely narancssárgára festve, a kóla kettőötven, dohányzórészleg, ruhatár és bőrkanapé van, ráadásul két női vécét építettek, hogy ne gúnyolódjanak a sorokban várakozó csajokon a pasik, a szomszédos parkolóházat az előadás jegyével meg féláron lehet igénybe venni.

A szünet után aztán jött a második rész, a film extrái: casting, kimaradt jelenetek, alternatív verziók, rádiós promók. Ezen a ponton aztán elszabadult a pokol, amikor például előadták a drámai csúcspont westernes, vámpíros vagy magyar művészfilmes változatát, a közönség az egyik röhögésből átmenet nélkül zuhant bele a másikba. Képzeljük el például a történet szempontjából kulcsfontosságú gyilkosságot egy esemény nélküli magyar artmoziban: a szereplők az életükről panaszkodnak, a beszélgetést időnként megszakítják azzal, hogy közöljék, a pályaudvari peronokon dobozokat pakolnak, mindenki piál, üvölt, végül az áldozatot meg sem kell ölni, mert az felköti magát. Vagy ott van a Zöldség rádió promója, amelyikben a műsorvezetőnek egy olyan filmet kéne népszerűsítenie, amelyikben egy marhahúsipari kartell jön létre. Fergeteges!

Az előadásban volt ugyan néhány gyengébb pillanat, de még ezek is olyan színvonalon mozogtak, hogy simán el lehetett volna ütni velük azt a közel két órát, amit az Impróban töltöttünk, általánosságban azonban nagyon jó volt a darab, időnként meg egyenesen pompás. És mivel a Momentán Társulatnál minden este más és más, hiszen folyton új tematikát találnak ki, ráadásul a közönség úgyis mindig sajátos irányba viszi a darabot, biztos, hogy elmegyek még néhány estjükre. Persze ha tudok, hiszen sok előadásukon már most telt ház van.