Múlt vasárnap Budapesten sétálgatva pont délben értem a Belvárosi Ferences Templom elé. Épp véget ért a 11-es mise, a hívők egymás után léptek ki a kapun, én meg hirtelen úgy éreztem magamat, mint egy vidéki kisvárosban: a koreográfiában, az emberek egymáshoz fűződő viszonyában, a búcsúzkodásban, a mise utáni mosolyokban pont ugyanazokat a gesztusokat, érzelmeket vettem észre, amikre a falvakban számítana az ember, csak hát épp egy kétmilliós nagyváros kellős közepén voltunk.

Mintha a Váci utcai turistaforgatag közepén disznóölésbe kezdene valaki.

Jópofa ilyesmivel szembesülni az arctalan Budapesten.