Tegnap elmentünk a Cirque du Soleil Saltimbanco előadására a Papp László Sportarénába. Sikerült a világhírű montreali cirkusz előadássorozatának első napján bejutni, és nagy várakozásokkal telve, a gyermekké válásra felkészülve helyet foglalni éppen biztonságos távolságra a porondtól.

A várakozás csak részben szólt annak, hogy az egyre népszerűbb társaság artistáira már minimum félistenként gondolunk; a másik ok, hogy Csaba volt a Cirque du Soleil két évvel ezelőtti Delirium előadásán is, amiről sok jót mesélt, a most Budapestre látogatott csapat pedig állítólag a cirkusz legjobbjai, tehát valami igazán különlegesre számítottunk.

Nem vagyok egy nagy cirkuszlátogató, bár főleg az idomított állatok miatt húzódozom tőle, az artistákat csodálom, a bohóc intézményéért pedig egyenesen rajongok. Ha mégis össze kellene foglalnom, mit gondolok a jó cirkuszi előadásról, azt mondanám, három alapvető élményt nyújtson: izzassza meg a néző tenyerét, majd nevettesse meg, végül vegye rá az állát, hogy essen a földre. Mondhatnám úgy is, hogy keverje jól a jujt, a hahát és a wow-t, ültessen fel mindenkit egy ezeket jó arányérzékkel keverő hullámvasútra.

Ez egy jó cirkuszi előadás. A Cirque du Soleiltől elvárható, hogy még elképesztőbb eszközökhöz nyúljon, még gyorsabb és díszesebb utazásra vigyen, és az egész bemutató egy jól megszerkesztett, egységes show-ként legyen előadva.

Miközben két éve ez állítólag megvalósult - egy történet köré fonták a zenét, a táncot és az artistamutatványokat -, tegnap alig láttam akárcsak visszatérő motívumokat is az előadásban. Voltak felismerhető figurák, de általában elmondható, hogy egymástól elszigetelt bemutatókat láttunk, jött a labdazsonglőr, a dobosok, a kötéltáncosok, az erőművészek, a pantomimes.

Ez utóbbi tényleg gyermeki nevetést váltott ki mindenkiből a nézőtéren, rajta kívül még a biztosítókötél nélkül trapézon táncoló két hölgyet emelném ki, ügyesen elérték, hogy mindenki azt higgye, az egyikük néhány másodperc múlva becsapódik a közönség soraiba - az utolsó pillanatban a másik hölgy a lábfejével kapta el a zuhanó testet, óriási tapsot kapva.

Kiváló artistákból nem volt tehát hiány tegnap, az átütő erejű mozzanatokból viszont már keveset kaptunk, szerkesztettséget pedig alig lehetett felfedezni a Cirque du Soleil előadásában. Pedig ha egy saját címre futotta, több odafigyelés kellett volna ide is.

Nyertesünkkel, Mónival az előadás után biztos ami biztos elfogyasztottunk némi alkoholt, a legkevésbé előnytelen fotót sikerült nagy nehezen kiválasztani: