Múlt héten indult a legújabb, körülbelül heti rendszerességgel jelentkező sorozatunk arról, hogy hova érdemes menni, ha elfogadható áru, de jó ízű ebédet akarunk fogyasztani. Piócaként rácsatlakozva a rovatra időnkét írunk majd arról is, hogy hova NE menjünk. Ezek sokkal rövidebb, egy-két fotóból meg bekezdésből álló posztok lesznek, mert olyan egyértelmű szituációkat vázolunk fel, amiket nem kell túlmagyarázni.

Mint a mostani: a múlt héten a Váci utcán sétáltunk Dórával, akartunk inni forralt bort, meg amúgy sem árt néha munka után csak úgy tekeregni a városban. Séta közben megéheztünk, és úgy döntöttünk, eszünk egy szendvicset a Nordsee-ban (ben?), mert gyorséttermi mércével mérve a német lánc még a vállalható kategóriának tűnt.

Sült hal szendvicset kértünk, mert a képeken jól nézett ki. Kár most belemenni abba, hogy 15 percen keresztül vártunk rá. Nem akarok Michael Douglas sem lenni az Összeomlásból, aki automata fegyverrel enged bele egy sorozatot az álmennyezetbe, mert a képen látható ételnek semmi köze nincs ahhoz, amit a kezünkbe nyomtak.

Egyszerűen csak szeretném kifejezni csalódottságomat, amiért 2010-ben egy gyorsétteremben el lehet kérni közel ezer forintot egy tenyérnyi szendvicsért, amiben fagyasztott, ipari hal van érdektelen zöldségköret társaságában, miközben hasonló áron háromfogásos ebédet adnak számos remek étteremben.

Este persze nem opció a déli menü, az ár-érték-arány elszakadása miatt viszont minden napszakban jár a faszkorbács.