Tegnap elhatároztam, hogy sétálok egyet. Nem egy nagy dolog, mégis a kelleténél sokkal kevesebbszer jut eszembe, most azonban az ősz színei nagyon vonzanak, ráadásul pólóban indulhattam útnak, ami tovább fokozta a kedvemet.

Eleinte úgy terveztem, hogy a Séta van! felhívás keretein belül teszek egy túrát. Ez egy játék, aminek során mindig egy újabb budapesti helyszínre hívnak gyaloglásra, meg valami nyereményjátékot is csatoltak mellé. Persze nem ez a lényeg, hanem hogy egy kijelölt útvonalat kapsz leírással, útmutatóval. Gondoltam én. De aztán ahogy átolvastam, úgy nőtt bennem az érzés, túl kevés benne a város, és túl sok a reklám, az egész egy tervezett séta a nevezetes üzletek és vendéglátóhelyek mellett.

Így aztán az intuícióimra bíztam magam. Vihettem volna dobókockát is, mint Wolsky András, aki így határozta meg 24 órás budapesti, egyszemélyes gyaloglása során a követendő utat, de én inkább csak nekivágtam. Az Erzsébet hídtól felmásztam a várba, aztán itt kóboroltam a házak között.

A Mátyás-templom felújítása remélhetőleg egyszer tényleg véget ér, a tető mindenesetre szemkápráztatóan, izé, piros. Többek között.

A mai üzenet tehát az, hogy sétáljunk Budapesten egyet, talán ma sem esik az eső, ha a várba megyünk fel, az ősz színein kívül turistaözönre számítsunk. Ami nem feltétlenül rossz, ilyenkor kicsit kívül helyezkedünk a városunkon, és onnan nézünk körül.