Tegnap végül elmentem Nawal, az afrikai énekesnő koncertjére a Művészetek palotájába. Egyrészt azért, mert a Facebookos oldalunkon feltett kérdésemre ajánlotta Ágnes, másrészt pedig azért, mert nem mindennap látogat egy Comore-szigeteki zenész Comore-szigeteki dalokat előadni Budapestre.

Még izgalmasabb a dolog, ha utánanézünk, hogy is van Nawal szülőföldje. A Comore-szigetek Afrika keleti partjainál, Madagaszkártól északnyugatra találhatóak, néhány kis szigetről van szó, a legnagyobb példányon egy bazi nagy vulkán magasodik. 1975-ig francia gyarmat lévén a francia, a comori és az arab a hivatalos nyelv. Mivel összesen 750 ezren élnek az országban, nem csoda, hogy Nawal talán az egyetlen világhírű CELEB, aki elszakadt a szigetekről, ebben nyilván sokat segített, hogy szüleivel gyermekkorában Franciaországba költöztek a világ egyik legszegényebb és legeldugottabb országából.

A koncertje pedig fantasztikus. Úgy lépett be a színpadra, úgy mosolygott és úgy beszélt, hogy önkéntelenül egy különös hasonlat jutott eszembe: olyan, mint egy javasasszony, aki megfogadta, többé nem csapja be az embereket. Nem tudom, miért jutott ez eszembe, talán azért, mert egy képzeletbeli törzsi varázsló tapasztalatát és hatalmát láttam benne a teljesen őszinte és kitárulkozó zenével párosulni.

Ennek kapcsán szeretnék pár mondatban kitérni arra, hogy mi a zene az én meglátásom szerint. Úgy tapasztaltam ugyanis, hogy noha mindenki hallgatja valamelyik fajtáját otthon, nem sokan gondolkoznak el azon, mit fejezhetünk ki zenével, pontosabban mi az, amit kizárólag, vagy legnagyobb hatásfokkal a hangok és összhangzatok egymásutánja tud átadni.

Ha azt mondom, hogy az érzéseket, keveset mondok. Közel járok az igazsághoz, de önmagában nem ez a zene specialitása, inkább az, hogy az érzésekbe emlékeket is tudunk vegyíteni, és ezeket egyetlen, összefüggő rendszerben, összetett érzelmek reflektoraként tálalni.

Mondok egy példát. Nawal testvéréről énekelt, aki már meghalt. A zenében, a hangjában ott volt a szomorú szeretet, de közben, ha jól figyeltünk, ott érezhettük azokat a felhangokat, amiket mi ugyan nem érthetünk meg (Nawal életének alapos ismerete nélkül), de egyértelművé teszik, hogy két ember összetett kapcsolatáról van szó. Gondoljunk bele, hogy milyen sokféleképpen szeretünk. Ez azért is van, mert az egyes emberekkel másokat éltünk át, mások az emlékeink, a szeretetünkben egy csomó kiabálás, csalódás, harag is beleivódik, ezeket legegyszerűbben kifejezni a zenével lehet.

Nawal leginkább a szeretetről énekelt. Nem is, kizárólag arról. Istenről, anyja zenéjéről, a háborúra adott nemleges válaszról, tehát a szeretetről. Viszont mindezt úgy, hogy a mellettem ülő barátommal a koncert után ugyanarról az élményről számoltunk be: mintha kinyitottak volna minket, mint egy zsákot, és megtöltöttek volna örömmel.

Az afrikai és arab ritmusokon túl a koncert ebben hasonlított egy Bobby Mc Ferrin-előadásra. A közönséget szinte minden szám alatt dolgoztatta Nawal, aktívan részt kellett vennünk énekléssel, ez is egy eszköz, amivel az előadó közelebb kerülhet a hallgatókhoz.

Több száz embert vezényelni azonban - Mc Ferrin koncertje óta tudom - nem egyszerű, jó karmester kell hozzá, hiszen a nézők nem zenészek. A koncert csúcspontja az volt, amikor a comori béke szót énekeltette velünk Nawal, kijött a színpad szélére, énekelte a saját szólamát az általunk adott alapra, egyre csendesebben. A kézjelére mi is egyre csendesebben énekeltünk, aztán az előadó egyszercsak rátette a kezét a mellkasára, és mindannyian egyszerre értettük meg, mit jelent ez. Magunkban énekeltünk tovább. Nawal pedig felfelé mutató hüvelykujjal jelezte, hogy megvolt a kommunikáció közöttünk.

Szóval Nawal zenéjét felfoghatjuk terápiának is, aki fel akar töltődni, az mindenképpen menjen el legközelebb a bantu asszony és az őt kísérő dobosok és nagybőgős koncertjére. Nem viszik túlzásba, összesen másfél órát játszottak, de igazából semennyi nem lett volna elég, az előadás végére bárgyú mosollyal bámultam magam elé, akármit tehettek volna velem. Egy ideig ott üldögéltem még, a színpadot bámulva.