Két hete apám megkérdezte, hogy volna-e kedvünk Dórával ellátogatni egy magánvadasparkba. Volt. A helyszín egy 13 hektáros erdő, amit egy vállalkozó megvett magának, elkerítette, majd benépesíttette. Jelenleg vagy egy tucat szarvas, több dámvad, néhány őz és jópár vaddisznó meg mangalica él a területen, utóbbiak leválasztva a többiektől, nehogy szabadon bandázzanak a hozzájuk képest szelíd növényevők között.

A vállalkozó minden délután ellátogat a vadasparkjába, két okból. Egyrészt, hogy enni adjon az állatoknak, másrészt hogy megnyugodjon. "Húsz emberrel dolgozom, néhányukat nehéz rávenni arra, hogy rendesen elvégezzék, amivel megbízom őket, kell az esti nyugalom, a pihenés" - mondja szelíden.

A terület valóban gyönyörű. Két mesterséges tó van a 13 hektáron, néhány tisztás és egy nagyobb, erdővel elkerített rész. A szarvasok ide húzódnak vissza, amikor nyílik a kapu, kivéve Zsófit, a háznál nevelkedett tehenet, aki a kapunál várt minket, és aki mintha nem is lenne olyan vészesen vad:

A legjobb időszakban érkeztünk, épp szarvasbőgés volt. Ebben a két-három hétben a domináns bika igyekszik megtermékenyíteni az összes nőstényt, a hím rendszerint nem eszik, csak szaporodik, meg bőg, ezzel kárpótolja magát az egész éves cölibátusért.

Mondjuk a helyi bika csak úgy körülbelül veszi komolyan a munkaköri leírását, mert bőgni csak félszívvel akar, és bár távol tartja a fiatalabb hímet, párzás helyett sokszor inkább csak eszik. Nem is fogyott le az elmúlt hetek párzási időszakában.

A szarvasok figyelése egyébként kiváló időtöltés, a kisbuszt, amivel érkeztünk, már megszokták, így hajlandók 15-20 méterre megközelíteni azt. Miután a vadaspark tulajdonosa kiszórta a tisztásra az élelmet, és odébb gurultunk, vagy öt percig nem történt semmi, aztán a vezértehén kidugta a fejét az erdőből, fülelt, figyelt, lassan megindult ,nyomában a többiekkel, és körülbelül negyed óra alatt benépesítették az egész tisztást.

Amikor néztük őket már egy ideje, még a kisbusz ajtaját is kinyithattuk, azon keresztül figyelhettük a félénk állatokat, egészen addig, amíg a szarvasattitűdről némileg sajátos nézeteket valló Zsófi váratlanul be nem dugta a fejét a nyíláson.

Szuper másfél órát töltöttünk a területen. Tetszett, hogy a vállalkozó sok ledolgozott évtized után nem egy óriási BMW-t vagy hajót vett magának, inkább lekerített egy területet, ahol békében élhetnek a vadak, és ahol megpihenhet ő is a családjával. Ismeri mindegyik állatot, szereti őket, gondoskodik róluk és gyakran jár ki közéjük, van, hogy csak sétálni, máskor meg a halastóból horgászni.

Simán el tudnék képzelni egy ilyen öregkort magamnak, főleg hogy egy ekkora erdő nem kerül többe, mint egy Budapest melletti településen vásárolni valami zsebkendőnyi telket, amin a ház felépítése után még egy kutyaólat sem lehet kényelmesen elhelyezni. Zsófit meg főleg nem.

* a jó fotók Magyarósi Péter munkái, a rosszakat én készítettem