English

Egy nap a városban

Épül a Kálvin tér, de az egyik fele még mindig pokol

Magyarósi Csaba 2010 szeptember 14.

Hát sokáig tartott, de úgy tűnik, hogy Budapest egykor szép tere végre formát ölt. Az egyik fele. Vannak persze jóvátehetetlen bűnök, sebtében felhúzott, koncepció nélküli irodaházak, de javítani mindig lehet a helyzeten. Ennek része, hogy végre díszburkolat kerül a térre, sőt, került, a munkálatok ugyanis a jelek szerint a végükhöz közelednek (talán mostanra már véget is értek). Az egyik oldalon még javában dolgoznak, de már látszik, merre tart a Kálvin, és a tendencia egyértelműen jó.

Kár, hogy az Üllői felőli oldal még mindig egy rakás szar, köszönhetően a végtelenbe nyúló metróépítkezésnek. Amennyire tudom, itt tolják le a föld alá a gépeket, ezért nem lehet lezárni a felszínt, ezúton is gratulálok a döntéshozóknak, a legjobb megállót választották ki a folyamatos munkálatokra. Őszintén szólva bánom is én, hogy mit szerencsétlenkednek a föld alatt, de legalább azt rendezzék el, ami a téren van, mert megengedhetetlen, hogy Budapest egyik legfontosabb kereszteződése mindenféle bénázás miatt évekig így nézzen ki:

süti beállítások módosítása