English

Egy nap a városban

Egy nap Lisszabonban

szucsadam 2010 augusztus 24.

Idén másfél hetet töltöttem Portugáliában, öt éven belül másodszor jártam a Lisszabonban a barátnőmmel. Mindkettőnket lenyűgöz a város hangulata, az óceán közelsége, és kevés kellemetlenségével együtt nagyon megszerettük a fővárost. Összeállítottam nektek egy napi programtervezetet, egy amolyan best of listát időrendben, mit érdemes megnézni, megkóstolni, meghallgatni.

09:30 Ébredés. Korábban nem érdemes kelni, az egész városra jellemző a későn fekvés, későn ébredés, legalábbis ha az utcai életből indulunk ki. Még indulás előtt készítsük elő a legfontosabbakat: kényelmes cipő, amivel a vízszintesen és függőlegesen összegyűjthető kilométerek legyűrhetőek, fürdőruha arra az esetre, ha meggondolnánk magunkat a nap közepén, és inkább kimennénk az óceánpartra.

10:00 Első állomás: Rossio. Ezt a zöld metró vonalán találjuk. A metró egyébként a legjobb közlekedési eszköz itt, a szerelvények gyakran járnak, és 0,85 euróért korlátlan mennyiségben átszállhatunk. A térről rögtön meg fogjuk pillantani a Szent György-várat (Castelo de São Jorge), ez lesz az első célpont. Lisszabonra egyébként ez jellemző: megpillantasz valamit a magasban, aztán megpróbálsz valahogy feljutni a kis utcácskák útvesztőjében.

A várból lenyűgöző kilátás nyílik a városra, déli irányban a Sé katedrálist is meglátogathatjuk gyalog. Ezzel letudtuk a városról szóló turistakönyvek első két pontját, így nyugodtabban nézhetünk a nap hátralévő része elé.

12:00 A magas dombról a Tejo felé gyalogoljunk le, itt találjuk a Praca do Comércio elnevezésű hatalmas teret. Itt a 15-ös villamosra felszállva (jegyet a szerelvényen, automatából vehetünk) vegyük az irányt Belém felé. A városrészről elnevezett megállóban rögtön szálljunk le, itt találjuk a Pastéis de Belém nevű pastelariát (ezek a tipikus portugál cukrászdák, amikből minden sarkon találunk, és nagyjából mindenhol ugyanolyan sütiket kínálnak). Itt kapható a város legjobb pastel de natája, ami egy leveles tésztába töltött vaníliás krém tojássárgájával öszesütve. Ezt szinte mindenhol árulják, de állítólag itt készítették az első ilyen édességet, a hely híre pedig a bejárat előtt álló, este 11-ig folyamatos embertömegen is látszik.

Tele hassal már könnyebben folytatjuk az utat, először a Padrão dos Descobrimentost, a felfedezők tiszteletére épített emlékművet csodáljuk meg a tér túloldalán, egyúttal átérezzük Belém történelmi hangulatát: a legnagyobb portugál felfedezők mind innen indultak útjukra, a Tejo deltájából vágtak neki az óceánnak. 2,5 euróért felliftezhetünk az emlékmű tetejére is, valamint korabeli fotókat nézhetünk meg a városrész történetéből.

Innen kötelező séta a Torre de Belém, Lisszabon másik nagy jelképe. Az 1500-as években épült világítótorony ma már inkább múzeumként funkcionál. Visszafelé érdemes megtekinteni a Jeromosok kolostorát is, nem lehet eltéveszteni a hatalmas, gótikus épületet.

Akár vonattal is visszajuthatunk a központba, a Cais do Sodré téren van a végállomás. Egyébként itt találjuk a BikeIberia központját is, ha esetleg kerékpár-kölcsönzésben gondolkozunk, itt tudnak segíteni a túra megszervezésében.

14:00 Metróval vegyük célba a Marqués de Plombal teret, még közelebb érünk a célhoz, ha a sárga vonalon a Ratón szállunk le, és induljunk el a szerelmesek utcáján, a Rue das Amoreiason. Itt a térre befordulva a múzeum oldalán Szenes Árpád, valamint felesége, a portugál Vieira da Silva neve fog feltűnni. A magyar származású, később Franciaországban, Brazíliában és Portugáliában alkotó festő feleségével közös alapítványa a fiatal, tehetséges művészeket támogatja. Kedd kivételével minden nap megtekinthető a festőpáros műveiből összeállított kiállítás.

Innen a Marqués de Plombal felé sétálva megnézhetjük a Parque Eduardo VII parkot, ennek átellenes oldalán pedig a spanyol El Corte Inglés áruházlánc portugál tagjában költhetjük a pénzünket. Az a különleges ebben a helyben, hogy az üzletek nincsenek falakkal elválasztva, de láthatóan ez a legnagyobb luxusmárkákat nem zavarja, így aztán ömlesztve kapunk akciós ruhákat Burberry táskával és Dior kiegészítőkkel. Nekünk azért marad örök élmény a hely, mert egy a semmiből felbukkanó Darth Vadert követve jutottunk el a bejáratig.

17:00 A Sao Sebastiaón felszállhatunk a piros metróra, ezzel csörtessünk el az Orientére. Itt találjuk az 1998-as World Expo nyomait, az elmúlt öt évben sokat fejlődött ez a negyed, rengeteg épületet húztak fel itt. A váratlanul kilövellő szökőkutak mellett sétáljunk el Európa leghosszabb hídjáig, a 17,2 kilométeres Vasco da Gama hídig. Benézhetünk az Oceanarióba is, ahol félelmetes nagyságú ráják úsznak el felettünk. Odébb meg is simogathatjuk őket.

19:00 Visszatérve a központba érdemes egy túrát tenni a 28-as villamossal a
Baixa-Chiadóról, de a környéken gyalog is remek felfedezőtúrákat tehetünk. A Baixa-Chiado felső metrókijáratától gyalogoljunk lefelé a Rua Garretten, itt egy utcácskán jobbra befordulva a templom mellett ingyen és sorbanállás nélkül feljuthatunk oda, ahová lejjebb egy egész emberhorda áll sorba a Santa Justa Liftnél. A Rua Garrettre visszatérve a szemben található áruházban érdemes rögtön a bejáratnál inni egy kávét (egyébként a Starbucksszal szemben). Lisszabonban egyébként nagyon sokan isznak kávét, jellemzően könnyű és zamatos italokat.

A bejáraton kipillantva egy hatalmas sort látunk a Santini felirat alatt, itt osztogatják a város legjobb fagyiját. Reggel tíztől éjfélig legalább száz ember áll sorban itt egyfolytában, bent pedig életem legkitűnőbb fagyiját kóstoltam, ráadásul a gombóckezelés is megér egy külön videót:

Közben pedig megcsodálhatjuk a szép portugál lányokat, ugyan a felhozatal nem annyira telített a finom anyagokkal, mint például Budapesten, a portugál nap színezte bőrök mindenképpen megérnek egy rácsodálkozást. Külön nektek készítettem ezeket a képeket:

És egy bónusz:

Vacsorázni több lehetőségünk is van, a Rossión a Rua dos Correiros utcában (jobb oldali nyíl) 7-8 euróért, a Bairro Altón 12-13 euróért (középső nyíl) találunk néhány száz jófajta éttermet, de a legjobbat a harmadik nyíllal jelölt helyen kapuk, olcsón, kifejezetten a helyieknek főznek.

Noha angol nyelvű étlap nincs, nem tudunk melléfogni, csak kérjünk valamilyen porcót (disznóhúst), például ha alentejano ('álentezsánu') kérjük, kagylóval készítik el. De a legkülönfélébb ragadozóhalakba is belekóstolhatunk, minden friss, és a mutatóujjunkat is használhatjuk, a dögöket kipakolják egy üveg mögé. Az étteremben mindenképpen a hely borát igyuk, zseniális.

Ez egyébként általános igazság, a hely borát és sörét mindenhol érdemes kérni, az általam kóstoltak közül mind jófajta volt. Még egy fontos dolog: a borravalót nem várják el, nem is szokás adni, legfeljebb a kerekítés miatt 5-10 eurócenteket.

Érdemes még megkóstolni a másik helyi ételt, a bacalhaut is. A név a sózott, szárított tőkehalra vonatkozik, ebből készül az étel. A portugálok inkább a főtt változatát fogyasztják, ez krumplival készül, az elmaradhatatlan olivabogyóval. Így fest a porco alentejano, valamint a bacalhau főzés előtt és után:

Egyes étteremkben a drágább étel mellé ingyen fado-est jár, a tipikus portugál gitárzenét érdemes meghallgatni, és ami a legviccesebb, hogy az egyébként dívaként viselkedő énekesnők az előadás után segítenek lepucolni az asztalokat.

23:00 Érdemes eltévedni a Bairro Alto (fenti képen a középső piros nyíl) utcarengetegében, itt egészen hajnali háromig megy a parti, mi éjjel egykor alig tudtunk végigmenni az utcán, annyi ember ácsorgott, vagy üldögélt a kapualjakban. Ha az ajtó mögött lakók hazaértek, udvariasan felálltak a Caipirinhát (kötelező kategóriás koktél) iszogató félrészegek, ebből nem csinál senki problémát. Ahogy a taxisok sem abból, hogy milliméterenként araszolva, a visszapillantó tükröt behajtva préselik át magukat a szűk utcákon, az embertömegben.

Aki nem elégszik meg a Bairro Alto punk, gay, heavy metal, hip hop vagy reggae-klubjaival, a Lux diszkóba is taxizhat (tíz eurónál ne fizessünk ki többet a fuvarért), a részben John Malkovich tulajdonában lévő hely az egyik leghíresebb klub. A gitárosabb arcok a közelben található Hard Rock Cafét is választhatják.

Aki ezt a napot végignyomja, a következőn már biztosan nem lesz kedve sétálni, a Praca de Espanháról 4,15 euróért retúrjegyet kapunk az óceánpartra, a déli irányban található Costa da Caparicára, ahol a több mint tíz kilométeres, homokos partszakaszon élvezhetjük az embermagas hullámokat, és a legnagyobb hőségben is hideg vizet. A barátnőm így örült ennek:

Esténként pedig, az apálykor halászok húzzák partra a hálójukat, több száz fickándozó hallal.

Ha pedig autóba ülünk, érdemes ellátogatni Sintrára, onnan pedig a Cabo da Rocához, az európai kontinens legnyugatibb pontjához, ahol látványosan feszül egymásnak szikla és víz.

süti beállítások módosítása