Miközben a blogon épp arról jelent meg egy írásom, hogy Budapesten sem áll meg az élet hétvégén, és ahelyett, hogy az M7-es dugóiban töltenénk a vasárnapot, a fővárosban is találhatunk éppen elég szórakozást, és álnok módon az M7-esen araszolgattam a barátnőmmel.
Mentségemre szóljon, hogy nem az M7-esen, hanem inkább mellette.
Az elmúlt hetet ugyanis Balatonon töltöttük, és minden intelmem ellenére úgy alakult, hogy pont vasárnap indultunk haza, amiről persze tudtam, hogy a világtörténelem legrosszabb ötletei közé tartozik. Éppen ezért B és C tervet készítettünk.
Az "A" terv ugye ez volt:
Sima liba, 113 kilométer, az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy ez az útszakasz a szezon utolsó hétvégéjén a pokol összes bugyrává válik. 113 kegyetlen kilométer, ezt bizonyítja, hogy a Zamárditól Lepsényig tartó 25 kilométert több mint egy óra alatt tettük meg, és ebből bizony az utolsó tíz kilométeres szakasz tartott 45 percig. Könnyedén kiszámolható, hogy ebben a tempóban körülbelül hét óra múlva láttuk volna meg a Budapest táblát, életbe lépett tehát a "B" terv. A "B" terv a következő volt:
Ahogy azt láthatjátok, a 113 kilométer 180 kilométerre nyújt, autópályák helyett inkább a kisebb, néhol másodrendű utakat választottuk, és nem is tévedtünk nagyot: Litérig szuper volt minden, szemben tömött sorok az M7-es felé, mi meg csak suhantunk, aztán a 8-asra kanyarodva megkezdődött Várpalota felé a száguldás, aminek körülbelül tíz perc után vetett véget egy újabb óriásdugó. Úgy tűnt, hogy az északi partról Veszprémen, Várpalotán és Székesfehérváron át az M7-esre tartó autók miatt dugult be az út, és a GPS-embe ütve a koordinátákat körülbelül húsz kilométeresnek ígérkezett ez az újabb kis pokol. Két autóval voltunk, az egyik kocsi folytatta a megkezdett útvonalat, mi azonban áttértünk a "C" tervre, ami Veszprémen, Zircen és a Bakonyon át vezetett egy laza 220 kilométeres nyomvonalon keresztül.
Nem fokozom tovább a feszültséget: erre már nem volt dugó, autóval is alig találkoztunk. A Bakonyt simán átszeltünk, Zirc után már csak mi voltunk, meg az őzek, az M1-esen tökéletesen lehetett haladni, a jó kedvünket csak az vette el, amikor Budapest előtt egybefutott az M1-es az M7-essel, és azt láttuk, hogy onnan alig szállingóznak az autók. Kár volt úgy cifrázni?
És akkor lássuk a statisztikákat: összesen 220 kilométert tettünk meg, 19:15-kor indultunk és 23:45-kor érkeztünk meg, tehát 4 óra 30 perc alatt jutottunk fel Zamárdiból Budapestre. A "B" tervet vakmerően megvalósító csapat utólag arról számolt be, hogy a 8-ason tapasztalt dugó pár perccel a távozásunk után váratlanul megszűnt, utána már jó tempóban tudtak haladni, így 23:15-kor, jó harminc perccel előttünk hazaértek, az ő útjuk tehát 4 órán keresztül tartott.
Nem volt azonban olyan csapattag, aki a legegyszerűbbet választva az M7-esen jött volna, fogalmunk sincs tehát arról, hogy mi történt volna, ha az "A" terv mellett maradunk. Aki tegnap este hét körül indult, és végigjött az autópályán, leírhatná a saját tapasztalatait.
Egy tény: szezon utolsó napján hazaindulni a Balatonról rossz ötlet, ne tegyünk ilyet soha többet, és akkor én kényelmesen hazaérek körülbelül 50 perc alatt, mint normálisan.
Csak az a baj, hogy mindenki én, marad tehát a pokol.