Mindig is úgy gondoltam, hogy biliárdozót, jó biliárdozót üzemeltetni nehéz. Egy picit máshogy működnek itt a dolgok, mint a többi vendéglátóhelyen. A legtöbben nagy kedvvel fognak neki, de aztán öt év múlva azt veszik észre, hogy van egy dohos, penészvirágos pincéjük, néhány szétfeslett asztaluk, amiket többször használják söralátétnek, mint klasszikus biliárdjátékra.
Kezdjük a nyitás előtt felmerülő költségekkel. Bár, aszalok, székek ugyanúgy kellenek, mint egy pubban, az emberek szeretnek játék előtt vagy után leülni, ráadásul az italokból, ételekből egy biliárdozó jobb megtérülést tud produkálni, mint az asztalokból.
Egy asztal ugyanis nem olcsó, főleg akkor, ha komoly szalonról van szó. Egy Dynamic II 9 lábas versenyasztal már megteszi, masszív darab, ára viszont több mint 800 ezer forint. Egy Brunswick Metrónak már 1,3 millió forint darabja nettó. Erre jön még asztalonként az első és később a rendszeres posztóhúzás költsége, ami szintén százezrekben mérhető, és egy igényes hely évente legalább egyszer új textilt húz fel.
Nem csoda, hogy sokan az első beruházás után kifinganak, és ugyan szállingózik a bevétel, de abból nem kifejezetten az újraposztózás és a karbantartás lebeg a tulajdonosok szeme előtt. Örülnek, ha egyáltalán megtérül az asztalok ára.
A másik dolog, ami máshogy működik ezen a területen: nem kell frekventált helyen lennie ahhoz, hogy megtalálják a helyet. Egy jó biliárdozó híre gyorsan terjed játékot kedvelők körében, így lehet, hogy a Gold Centeres biliárdszalon a XI- kerületben és a Tájfun a XIV kerületben is vígan elvan. Ez Budapest két legjobb helye szerintem, mindkettő rendszeresen rendez versenyeket is, utóbbiban edz Földes Vilmos. És ami megfelel egy junior világbajnoknak, az megfelel mindenkinek. Nekem legalábbis mindenképpen.
A Gold Centerben találunk dohányzó és nemdohányzó termet, a dohányzóban vagy öt snooker asztal, 22 pool asztal, karambolasztalok és még rex asztal is található. A Tájfunban is két szinten lehet lökni, az alsó szinten 6 snooker asztal és 11 Centurion pool asztal, az emeleten 14 Brunswick Metro pool asztal van beállítva, lehet számolni a költségeket. Mindkét hely hirdet akciókat bizonyos napokra, amikor általában tele is vannak, a féláras napok ismét nem az asztalok bérlése, hanem az egyéb fogyasztás miatt érdekesek a tulajdonosnak. A Tájfun látképei:
Kedvelem még a belvárosi Noiret-t is, de itt már érzem a törődés hiányát. Az asztalokat régen húzták újra, de a dohos levegő miatt nemrég egy légtisztítót is beüzemeltek, ami plusz pont egy pincehelyiségben. Itt tíz Brunswick Century asztalt és egy snookerasztalt találunk, az árak viszont nem alacsonyabbak, mint a másik két helyen. A közönségen már látszik a különbség: nem látom a csokornyakkendőben karambolozni vagy snookerezni érkező öregurakat, sem a saját dákóval érkező, gyakorló fiatal játékosokat. Iszogató haveri társaságokat látok, akik beugrottak ide lökni egyet, ez az első állomás az éjszakában.
Alapvetően ez a közönség kezd elszaporodni, ha hagyják lepukkanni a biliárdszalonokat. Kisebb városokban, például Győrben már egyáltalán nincs kultúrája a jó minőségű szalonoknak, mára egyetlen egy sem maradt. A leélt asztalok, felfeslett szőnyegek és buliarcok töltik meg a helyeket. Ha még lehet egyáltalán többesszámot használni.
Úgy látom tehát, hogy egy igazi biliárdszalon egy Budapest méretű városban él meg, itt tudja kitermelni a biliárddal foglalkozó, a legjobb minőségű asztalokat kereső közönséget. Persze ez is attól függ, hányan akarnak komolyan játszani. Kérdés, hogy születik-e egy kordagyurija a biliárdnak Magyarországon, aki akár idegtépően, de a pókerhez hasonló sikerét hozza el a sportnak a szélesebb tömegek számára. Addig ez az arány mérvadó: egymillió emberre három-négy ilyen hely. Ha esetleg kihagytam volna komoly szalont, kommentekben írjátok meg. Feltétlenül kipróbálom.