English

Egy nap a városban

Kivakarják a szarból a parkszínpadot

simon mondja 2010 július 24.

A Budai Parkszínpad csak nem akart megdögleni. Pedig mindent megtettek, ami ilyenkor elvárható, hagyták leromlani az egészségét, altatásba helyezték néhány évre, majd elfordultak tőle, mintha nem is létezne. Egy jóérzésű élőlény már le is bomlott volna.

Gyakran jártam a Feneketlen-tó körül, legutóbb pont néhány hete láttam, ahogy néhány hajléktalan jön ki a nyitott kapukon, én meg besétáltam. Az egész hely pont olyan volt, mint a katasztrófafilmekben, ahol húsz éve nem járt ember, azzal a különbséggel, hogy ide csak öt éve nem jött be rajtam, meg az önkéntes lakókon kívül senki. Ők meg nem állagmegóvtak elsősorban (bár a saját lakrészüket rendben tartják az index korábbi felvétele szerint).

Most azonban konténerek állnak a parkszínpad előtt, serény munka zaja szól, Újbuda ugyanis nekilátott kivakarni a létesítményt a rothadásból, a Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. munkásai és önkéntesei folyamatosan dolgoznak az épületben. Nem tudni, mi lesz vele, nem tudni, kampányfogás-e a dolog, és szerencsétlen félhalottat most csak felöltöztetik az esküvőre, hogy aztán visszalökjék a mocsokba, de azért én is megnéztem magamnak.

Két őr ült kint a padokon, és jó néhány hajléktalan, ők mintha arra várnának, hogy a takarítás után visszamehessenek. Bementem a kapun, és megpróbáltam nem útban lenni annak a körülbelül tíz-tizenöt embernek, akik igazán keményen dolgoztak. Már jobban is nézett ki a hely, mint néhány hete.

Az egyik munkás nekem támadt, és követelte, hogy adjam oda az engedélyemet a fotózásra, mire közöltem vele, hogy az ilyesmihez nem kell engedély. Ezután a névjegykártyámat kérte, ezen már nevettem, végül hívta a biztonságiakat. A rend őrei valójában inkább önkénteseknek tűntek, és mosolyogva mondták, hogy egyáltalán nem adtak ki utasítást a fényképezőgépes rosszfiúkra vonatkozóan, nyugodtan fotózzak tovább. Inkább csak azért vannak ott, hogy  a lakók kiköltözését nyomatékosítsák. A kiabálós úr meg "ilyen".

Közben a kerület zöldfelületeiért felelős úr szólította meg a rám küldött biztonságiakat, "megoldást kell találni arra", hogy a kilakoltatás miatt park és a Feneketlen-tó környéke tele lett hajléktalannal, ott alszanak a bokorban, ugyanitt mennek vécére, és egyáltalán. Néhány percig beszélgettek a dologról, gondolatban száma vették a lehetőségeiket, majd gyorsan megegyeztek abban, hogy nincs mit tenni.

Látszott, hogy a kerület három dolgot adott utasításba: szemét levarakása, szemét elszállítása, hajléktalanok kapun kívülre helyezése.

Én örülök, hogy valami történik a színpaddal, jó lenne, ha jövő nyáron már lehetne itt koncerteket is hallgatni, előadásokat nézni, egyben remélem, hogy a terv tovább is van a fenti három pontnál. Reméljük, hogy kezébe veszi valaki az üzemeltetést, és azt is, hogy a takarítás után a sokkal nagyobb költségű felújítást is elintézik. 2007-ben csak a színpadra hatvanmilliót kellett volna költeni ahhoz, hogy biztonságos legyen, és akkor az öltözőkről, az azóta kiszerelt székekről még nem is beszéltünk. A takarítás jópofa, de önmagában kevés, ha nem lesz felújítás, akkor nem érte meg a munkát, mert minden kezdődik elölről.

süti beállítások módosítása