English

Egy nap a városban

Nyári esküvők

simon mondja 2010 július 18.
Címkék: ruha étel

Megvolt a nagy nap, amire az öltönyt is vásároltam, és alapvetően egész jól sikerült. Tetszett a zene (minden együttesnél többet ér a megfelelő dózisban adagolt Michael Jackson), tetszett, hogy újramelegített húsok helyett főleg jól kitalált hidegtálak voltak, jól esett a sok könnyű bor, az ifjú pár előadott egy rövid jelenetet a színpadon, amitől mindenki szakadt a röhögéstől, a társaság meg egyenesen kiváló volt.

De. Mulatás közben nem tudtam nem észrevenni, hogy hetvenkét fok van. Épületen belül hetvennyolc. A házasságkötő teremben elromlott a légkondi, a lagzi helyszínén nem is volt.

Éppen ezért nem hagyott nyugodni egy gondolat: miért a nyár közepén vannak az esküvők? Ez július 17-én volt. A következő augusztus elején lesz. A legutóbbi kettő, amin tanú voltam, szintén júliusban és augusztusban volt, tavaly. Jobban belegondolva még nem nagyon voltam olyan esküvőn, ami ne a nyár közepére esett volna.

Csak azt nem értem, miért. A násznép megpróbál illedelmesen kiöltözni, emiatt aztán mindenki halálán van a hőségben. Egy nagyobb társaság jelenléte esetén még akkor is nehéz lehűteni egy termet, ha ott működik, ne adj Isten, van klíma. A hőség miatt ráadásul hamarabb is elbágyadnak az emberek.

Szóval a kérdés: miért nem április közepétől június elejéig vannak inkább az esküvők, amikor ugyan valóban nagyobb a kockázata némi átmeneti zápornak, de legalább a bombabiztos kánikulával nem kell számolni?

süti beállítások módosítása