Megpróbálok erőt venni magamon, és elhagyni az ingatlant.

Kimenni egy árnyas ligetbe a júliusi hőségben: szükség. Vasárnap reggel van, könnyű lenne ágyban maradni, könnyű lenne itt töltenem tartalom nélkül a napot, pedig mindössze egy csipetnyi motivációra van szükség ahhoz, hogy mélységet adjak a vasárnapnak.

Mintha fejbe vertek volna, úgy fekszem félálomban az ágyban, aztán eszembe jut az a játék, amit szerdán találtam, és aminél jobban Flashjáték még nem kötötte le a figyelmemet.

Az Every day the same dream rólam szól, rólad, a munkába járó emberről, akivel minden nap ugyanaz történik. Zseniális zene, zseniálisan stilizált, nyomasztó grafika, és egy, az ismétlődés ellenére is folyamatosan izgalmas játékmenet, mindez egy kafkai egyenruhába öltöztetett Idétlen időkig-hangulatba tekerve. Érdemes rászánni az időt, és felfedezni, hogy minden nap bele lehet valami újba vágni, kezdve attól, hogy a a munkába menet inkább az ellenkező irányba fordulunk, egészen odáig, hogy a napi rutin helyett inkább az öngyilkosságot választjuk. 

Ha mind a hat napot, ha variációt végigvisszük, a hetedikben új, a korábbiaktól eltérő napra ébredünk, és jöhet a happy end nélküli katarzis. De az Every day the same dreamnek, a sztorinak, a grafikának, a zenének végső soron nem is a befejezés a lényege, hanem az üzenet: az élet szürke, és örülni kell az apró színes elemeknek, sőt, törekedni kell arra, hogy megtaláljuk ezeket.

Én nem látom ilyen borúsan a dolgot, szerintem az élet színes, ettől függetlenül törekedni kell a további színesítésére, szóval hátrahagyom nektek ezt a játékot, beülök a barátnőmmel az autómba, és elmegyek egy árnyas ligetbe.