English

Egy nap a városban

Turbinátorba tettek, onnan is ki vettek

Magyarósi Csaba 2016 augusztus 30.
Címkék: szórakozás

Múlt hét pénteken volt a szülinapom (érdekes adalék: Ádámnak csütörtökön, szóval most már stabilan évek óta váltjuk egymást), amire sok egyéb mellett szélcsatornás lebegést kaptam: még fel sem tudtam nagyon fogni, már autóba is ültünk és robogtunk is kifelé Csepelre, persze vezetés közben azért felidéztem a márciusi emlékeimet, hiszen tavasszal már jártam ugyanott, igaz, akkor nem dobtak be a csatornába, hanem én dobtam be mást.

Oké, kezdjük az alapoknál: egy baromi nagy plexicsőről beszélünk, aminek az alján és a tetején rács van, egyébként meg 180-200 kilométer per órával suhan át rajta a turbinával meghajtott szél. Ez azért jó, mert az ilyen erős szél már képes felemelni, ha felveszed a megfelelő pózt, szóval anélkül élheted át a szabadesés érzését, hogy közben ott lebegne a szemed előtt a becsapódás és szétkenődés veszélye. Kétszer másfél perc egy menet, az olyan, mintha kábé 3500 méterről ugranál ki és közben csak annyi a dolgod, hogy pucsítva, a karjaidat felemelve, a lábaidat enyhén bedöntve lebegj.

Márciusban Levit vittük el ide: ő volt a discovery-s tévéműsorunk, az Xtractor nyereményjáték nyertese. A fődíj egy tökéletes férfinap volt, elvittük egy 550 lóerős Ford Mustanggal néhány körre, volt szimulátorozás, kajálás, mindenféle örömködés és szélcsatornás lebegés is, amit én meglehetősen irigykedve néztem a plexi külső oldaláról, ezért is határozta el akkor a feleségem, Dóra, hogy oké, akkor a szülinapi ajándék pipa:

 

Szóval az élmény: elég kemény. Nem kell vinned semmit, kapsz egy spéci ruhát, sisakot, szemüveget, meghallgatsz egy 20 perces előadást arról, hogy milyen pózt kell felvenned és hogy ha felnézel, süllyedni kezdesz, ha meg le, akkor az arcoddal megnövelve a felületedet, emelkedni.

dsc03241_1280.jpg

Aztán néhány perccel később már ott állsz az oktatóval a szélcsatorna bejáratánál, bedőlsz pont abban a pózban, ahogy tanultad és nagyjából ez az utolsó, amit az átlagember igazán tudatos végigcsinálni a másfél perc végéig.

 

A testtudat ugyanis eléggé megszűnik a 200 kilométeres szélben, ami azt jelenti, hogy amikor érzésed szerint már jobban pucsítasz, mint egy keletnémet pornós, az oktató kézjelekkel adja a tudtodra, hogy hagyd abba a homorítást. Viszonylag nehéz eltalálni a láb és a kar megfelelő görbületét, de az oktatók profik, nyugodtan segítenek és amikor minden összeáll, az elég szuper: néhány másodpercre tényleg megérezheted a lebegést, miközben semmi esély sincs arra, hogy szétkenődsz valami lakókocsi tetején, mert nem nyílik ki az ejtőernyő.

dsc03256_1280.jpg

dsc03274_1280.jpg

A második körben már csak rövid ideig megy a vacakolás az egyensúly megtalálásával, aztán az oktató beléd kapaszkodik és átveszi az irányítást: felvisz a kürtő tetejébe, majd levisz az alsó felfogóhálóhoz, aztán fel és le és így tovább. Fura, de olyan erős a légoszlop alattad, illetve hát nem fura, hanem természetesen, hiszen mégiscsak az tart meg, szóval hogy ilyen sebességnél, gondolom pont, mint az igazi ugrásnál, nem azt érzed, mintha légüres térben esnél, hanem mintha egy viszonylag puhára fújt hatalmas matracon emelgetnének, iszonyú ereje van ilyenkor a lebegőnek. De jó móka még úgy is, hogy én kimondottan a legbénább kalimpálós hülyék közé tartoztam, voltak olyanok, akik elsőre fél percig is lebegtek egyedül és irányították magukat, meg persze ott volt az oktató, aki egy teljes szinkronúszós kűrt előadott a végén egymaga a szélcsatornában.

Szóval: jó móka.

Berlin: Ilyen Európa RETTEGETT no-go zónája!

Magyarósi Csaba 2016 augusztus 24.

Állítólag ez a berlini kerület elesett, már a rendőrök sem mernek bemenni, akkora a migránsveszély. Mi viszont nem féltünk semmitől és megnéztük, ahogy a város titkos tavait és elhagyatott házait is. Meg még bringáztunk is egyet!

 

FacebookInstagram.

A hangutómunka itt készült. A Youtube csatornámra itt tudsz feliratkozni. Berlin on bike itt.

Berlin első része a történelmi városról és a második része a Hitler és a kommunisták Berlinjéről.

LisszabonBarcelona.

Legyen igaz magyar közösségi grillkultúra!

Magyarósi Csaba 2016 augusztus 22.

Miért nem járnak ki a budapestiek hétvégente a parkokba grillezni, mint a londoniak, berliniek vagy a Los Angeles-iek? Nem kell hozzá semmi spéci felszerelés, néhány olcsó, eldobható eszközzel öt perc alatt felkészülhetünk a közösségi grillezésre, amit első közönségtalálkozónkon jó háromszázan be is bizonyítottunk!

 

Facebook. Instagram. Maggi okoskonyha. Gyömbír. Zöldséges.

Új versenyző a Jóféle Kávézók Szokatlan Helyeken versenyben - Smankerli

szucsadam 2016 augusztus 19.

Leesett az állam két éve, amikor a Mexikói úti kisföldalatti-végállomás mellett, a bazársoron egy minőségi kávézót találtam. Nem mintha nem lett volna már akkor is elég sok újhullámos hely a városban, de egy olyan helyen, ahol azelőtt csak a BKV sofőrök ittak 100 forintos feketét, amit egy magát régen lekopott matricákkal hirdető delikátban kértek ki, elég furcsa jelenség volt ez.

Azt gondoltam, na tessék. Itt a kávékultúránk újabb szintje. Amikor nem csak a belvárosban sétáló népeknek adnak jót. Mindenki fogékonyabb lesz így a minőségre.

Így lett? Így. Egy második posztban utánajártam, hozott-e változást a helyi arcok életében a jó kávé. Kiderült, hogy melósok és öltönyösök szépen, egymás mellett szürcsölik már a jó kávét, és az eleinte leginkább ellenálló buszsofőrök is beadták a derekukat. Találtam utána Pünkösdfürdő falusias környezete és Békásmegyer paneljei között félúton egy szintén minőségre figyelő helyet. Az Araamu Café is köszöni szépen, jól boldogul, azóta a Város Hőse program része is lett.

Pedig nagy kockázat olyan helyen kávézót nyitni, ahol a minőséget kereső arcok kisebb koncentrációban mennek el az ajtónk előtt. Jó kávézót ugyan lehet akárhol nyitni, de jobb helyet a belvárosi, gyalogosforgalommal megáldott utcáknál nem tudok elképzelni. A legkevésbé ideális pedig egy Pest külvárosi, Hungária körúton kívül eső helyszín, ahol olyan vastag nyomvonalon halad az autós forgalom, hogy a Google Maps autója kétszer ment végig rajta, oda és vissza. 

Na, a Smankerli ilyen helyen nyitott meg nemrég.

Oké, segíti a helyzetet, hogy az Uzsoki Utcai Kórház, a Mafilm, a TV2 és egy polgármesteri hivatal veszi körbe a helyet. Mégsem tűnik annyira ideális helyszínnek Zugló kevésbé felkapott, alacsony népsűrűségű részén ezzel próbálkozni. Mégis próbálkoztak.

Milyen kávétok van? - indítottam. Fekete és fehér, vagyis tej nélküli vagy tejes - válaszolt a pult mögül a tulajdonos. Itt erősen elgondolkoztam azon, hogy rossz helyen járok, és frankón kóstolgat az emberünk, de nem szóltam. A kávébabra gondoltam - próbálkoztam újra. Ja, Molinari. Olasz kávésok, 200 éves múlttal, itt találtam egy a vállalatot bemutató videót. A Váci úton már működik egy kifejezetten erre a kávéra szakosodott kávézó is. Az jó lesz, kérek egyet.

Gyorsan kiderült, hogy a szerencsétlen kezdés csak a tulajdonos furcsa humorának egy rossz ütemű becsúszása volt, egyébként nagyon is fontos neki, hogy elégedett vendégek kávézzanak és sütizzenek a Smankerliben. Ahol jelenleg, pár héttel a nyitás után, nem igazán tapossák egymás sarkát az emberek.

Oké, lássuk a tesztet. A kávé alapvetően nem rossz, olaszos pörkölés, de a kávé elkészítése nem hozta ki belőle a maximumot. A krém vékony, az ízintenzitás alacsony, nincsenek túl nagy mélységei az italnak. De egy olaszos kávékat szeretőnek, aki korábban nem volt elkényeztetve minőséggel, egyébként egész jó, főleg ha az elkészítésen csiszolnak még (vagy más kávégépen, máshogy próbálják meg lefőzni). A sütemények jobbak az átlagnál, látszik rajuk az igyekezet (a kávézó alatti szuterén műhelyben készülnek), de sajnos a magyar cukrászati fogások, receptek, beidegződések is tetten érhetőek rajtuk. Kaptam pár falat kóstolót is más sütikből, a tonkababos csokis süti mondjuk nagyon bejött. EÉ jelöléssel árulnak különleges, cukor helyett természetes édesítőket (eritrit és xilit), a finomított búzaliszt helyett pedig teljes kiőrlésű gabona- vagy maglisztet használnak. Az EÉ islerüket kóstoltam, nem volt rosszabb, mint egy jófajta isler. A sütiknél és a kávéknál is érezhető tehát a minőségre törekvés, a jó alapanyag és a lelkiismeretesség, de egyelőre még gyakorolni kell, hogy kiforrja magát a dolog.

Ahogy ott ültem, körbenéztem a weben, találok-e valamit a Smankerliről. Írt-e már róla valaki, van-e valami előzménye? És találtam is, de egészen mást, mint amire számítottam: maga a tulajdonos indított blogot a hely megnyitásáról, 2012 őszével kezdve egészen 2016 április végéig, Mit sütsz kis Szűts? néven. Nem valami olvasmányos bejegyzéseket találtam, inkább olyanokat, amiket valaki saját magának jegyzett le, gondolatokat, naplószerűen, mégis ott volt a hely megnyitásának évekig tartó története. Az összes küzdelem, az önképzés, a kávékkal, cukrászattal való ismerkedés (a pár, aki nyitotta, előtte egészen mással foglalkozott), az építkezés szívásai, az előre nem látott, mégis mindig törvényszerű csúszások. 

Különös, hogy ez után mennyire más szemmel nézel egy helyre. Még mindig nem gondolod, hogy jobb kajákat kapsz, de az biztos, hogy jobban becsülöd a vállalkozót, aki mindezt végigcsinálta. Ő évek óta azért kepeszt, hogy adhasson nekem egy sütit, és lehetőleg mosolyogjak, ha beleharapok. Egy kazal pénzt öntött a helybe, hogy úgy nézzen ki, ahogy. Laza akar lenni, vevőriasztó poénokat lő, de majd megveszik azért, hogy mások is szeressék azt, amit kitalált. 

Szóval tessék megbecsülni a Smankerlit. Jó dolgokat csinálnak, van még hová fejlődniük, de az tuti, hogy a Róna utcán nem találtok jobb kávézót, cukrászdát. Ha itt dolgoztok, erre jártok, ugorjatok be. Bónusz ficsöre a helynek, hogy alig találtok két sütit ugyanazzal az árral, olyan szokatlan árcímkéket láthattok többek között, mint 304, 468, vagy épp 131. 

p1340179.JPG

Smankerli
Cím: 1145 Budapest, Róna u. 161.
Nyitva: K-V 11:00 - 19:00

süti beállítások módosítása