Mivel a feleségem, Évi nem ehet tejfehérjét, egyre többször futunk bele alternatív megoldásokba a vegán édességek terén, amiknél a felhasznált alapanyagok között nem lehet tejtermék. Korábban a tojást is kizártuk. Nehéz ügy.

A túró például egy olyan jelenség ebben az  alternatív univerzumban, mint nálunk az ezotéria. Elvileg létező dolog, gyakorlatilag túlságosan el kell vonatkoztatni ahhoz, hogy értelmezni tudjuk. Mondjuk egy dolog mindig is segítette a hazai próbálkozásokat: nálunk általában csak rossz túrót kapni. Nem nehéz tehát egy ehhez hasonló műtúrót kreálni, és nem várt helyről érkezett a megoldás: az óbudai Cziniel cukrászda oldotta meg a kérdést.

A Cziniel olyan arrafelé, mint délebbre a Daubner. Többen mennek oda megszokásból, mint meggyőződésből. Vannak egészen jó, és egyészen átlagos dolgaik. Ági például esküszik a muszkauerjükre, és tényleg egészen jó.

Viszont én nem ezért jöttem, hanem mert korábban egy baráti születésnapon kínáltak meg a Cziniel áltúrótortával, ami mellesleg paleo összetevőkkel is bír. Basszus, mondom, ez simán elmenne egy átlagos túrótortának, ami nagy szó. Aztán kiderült, hogy tojás azért van benne, ebben tévedtek az akkori vendéglátóink: a túró tojásfehérjehabból, kókuszkrémből és kókuszolajból készült, amihez a cukrászdában külön kanálon érkezik az erdei gyümölcs öntet, ami meg egyenesen fantasztikus. Nem túl édes, a torta sem, viszont együtt elég komoly élményt adnak.

Ha holnaptól nem fejnénk több tehenek, ezzel ellennénk innentől kezdve. Nem lenne életünk legjobb túrója, de az átlag magyar túrót simán hozza. Gratula.

Cziniel
Cím: 1031 Budapest, Nánási út 55.

A Pozsonyi úton nyílt nemrég Szabadfi Szabolcs, a Panificio il Basilico tulajdonos-pékjének új egysége. Megszoktuk, hogy az Olaszországból hazaimportált tudást itthon befektető gasztro-üzletember nem ijed meg egy-egy új hely nyitásától a munkaerőhiány kellős közepén sem, és ezek a helyek a legritkább esetben hagyományos pékségek, sőt igen változatosak. Szabi munkabírása irigylésre méltó.

A legújabb hely egy fánkozó. Tudom, fánkozóból van már egy pár, és sokan arra használják ezt az édességet, hogy kevés befektetett tudással, erős marketingeszközökkel becsalják az újdonságra vágyó budapestieket, de Szabi a másik irányból érkezik. Abból az irányból, amit a “Freyja - The croissant story” mutatott be a legszebben: ha összezsugorítod a portfóliót, és csak egyvalamire koncentrálsz, akkor nemhogy arányosan kisebb lesz a sikered, de egyenesen nagyobb. Merthogy simán árulhatna egy pék fánkot, és valószínűleg árul is sok helyen, vállat vonunk rá. De ha a fánkjait egy külön üzletbe teszi, saját branddel, teljes koncentrációval, akkor eldurran az agy.

Szabitól elvárható az is, hogy figyel a minőségre, a vajra, a tojásra, a lisztre. Nem is felejtette el a logó alá odaírni: by Panificio Il Basilico.

A bomboloni jelentése gyakorlatilag fánk, vagyis: fánkok, a bombolone többesszáma. Olasz fánk, és persze ahány régió, annyiféle recept, amihez nyilván a pék is hozzáadja a saját ízlését és szokásait. A Bomboloni fánkjainak tésztája masszívabb, rágósabb-gumisabb állagú, íze sem az olaj és fehérliszt behízelgő találkozása, hanem egy karakteresebb fánkíz. Különféle feltétekkel kérhető, házi készítésű lekvárokat raktak el külön erre a célra - láthatóak a polcon is a hatalmas üvegek -, de kérhető pisztáciakrémes változat is, ami tényleg szemet gyönyörködtető. A krém íze remek, az állaga viszont a formázhatósági szempontok miatt túl határozott nekem, én inkább a lekvárokra voksolok, meg a krémesebb betöltött cuccokra, ha lesznek.

Az árak is a termék állagához hasonlóan határozottak, a pisztáciás fánk 690 forint volt. Egy próbának jó, de nem érzem a vágyat arra, hogy visszatérjek ide, viszont a Szent István parkban játszadozó gyerekek édesség iránti vágya jobb, ha itt teljesedik ki, mint az üzletekben. Szóval jó a pozicionálás, kellett ide a Bomboloni, és sikeres is lesz.

Bomboloni
Cím: 1137 Budapest Pozsonyi út 49.

Egyre szaporodnak Budapesten az elektromos rollerek. A kölcsönzőknek köszönhetően a járdákon sorakoznak, mint ottfelejtett robotok százai, akik szomorúan várják, hogy kibéreljék őket, és egy hangos - vagy néma - juhúúúú-t váltsanak ki a rajtuk száguldozókból. Hogy ilyen baromi költői legyek.

Azonban akik komolyan gondolják, hogy rollereznek, inkább vásárolnak sajátot. Egyrészt azért, mert a bérleti díj viszonylag magas, és így rollerezve inkább élményt kapunk a tömegközlekedéshez képest, meg rövidebb távokon gyorsaságot, egyéb előnyt nem. Másrészt tartósan használva egy roller képes visszahozni az árát: Misi, az Én Menő Lakásom csapatunk építésszervezője, aki naponta 10-15 lakást tekint meg, ahol vagy felújítást menedzsel, vagy szakért, tanácsot ad, ma már csak rollerrel jár a városban. Számára fontos, hogy két - általában belső kerületekben található - cím között minimalizálja az utazási időt, és ne vegye el munkaidő jelentős részét a helyzetváltoztatás. A csak-BKV ezért kizárt, mert ha át kell szállni, az lassú, az autó - próbálta már a bérelhető elektromosokat - meg a dugó miatt kellemetlen, és azok miatt drága is.

Végül a rollerrel rengeteg időt spórol meg a címek közötti utazásnál, így egy nap több helyre tud kimenni, több munkát vállalni, ráadásul az autós utazáshoz képest 5000 forintot spórol az üzemanyagon és a parkolási díjakon NAPONTA. Akárhol megáll, akár csak húsz percre, tölt. Egy 100 ezer forintos roller 20 munkanap alatt visszahozza az árát, mínusz a töltés díja, ami elenyésző. (Örökmozgónak azonban nem alkalmas, mint kiderült)

De hogy ez mit jelent praktikusan? Azt, hogy akárhová mész, veled van, a kezedben, egy 12-14 kilós roller, amit felcipelsz a lakásba, beviszel a találkozókra, mert az utcán nyilván nem hagyod. Így a lopás lehetősége minimálisra csökken, azonban ez a súlytöbblet sokakat visszatarthat attól, hogy kipróbálja az ilyen életformát.

Egy hónapig volt nálam egy Motus Scooty 8.5”-os roller az AQUA Webshop jóvoltából, hogy megtudjam, ez mennyire kényelmetlen. Túl nehéz cipelni? El lehet helyezni? Gyorsabb? Egész nap bírja? Anyáznak ránk? Vagyis: milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten?

P+Roller

Akik a belvárosban élnek, és két hely között nem tesznek meg három kilométernél többet, azoknak egy alap roller 15-20 kilométeres hatótávja tökéletesen elég. Persze ha egész nap használják a rollert, mindenképp kell beiktatni töltős órákat: egy kávézóban, ahogy a laptopot vagy telefont, a rollert is lehet tölteni. Egy óra alatt 2-3 kilométernyi hatótávot tudunk beletenni pluszban.

A külső kerületekben élőknek, vagy vidékről érkezőknek már számolgatni kell. Ha az M3-ason érkezünk, a Mexikói útnál megállva ideális a roller használata: a Városligeten keresztül, az Andrássy úton egy rövid (3-4 kilométeres) és kellemes úton eljutunk a belvárosig. Viszont ha az Örs Vezér térre érkezünk, akkor a nap elején, egyből elhasználunk 6-7 kilométert a pesti belvárosig, Budáról ne is beszéljünk. Ha csak egyetlen címre megyünk, mondjuk a munkahelyünkig, ahol töltjük a járművet, ez ideális. Ha azonban még járkálnánk odabent, akkor van benne kockázat.

Egyébként autó csomagtartóba jól belefér, egy Skoda Fabia vagy Ford Fiesta méret épp megfelelő.

Gyorsaság

Egy elektromos roller végsebessége 20-35 kilométer per óra, típustól függően. Ez azonban nem sokat mond el, hiszen vannak olyan helyek, ahol a 10 km/h-t nem érdemes átlépni, máshol pedig lehet húzatni a motort. Viszont sokszor kell fékezni, gyorsítani.

Ha fennáll a veszélye, hogy kilép elénk valaki, akkor a 10-15 km/h-t nem szabad túllépni. Ez egy sima kocogási sebesség, vagyis ha valami váratlan történik előttünk, egyszerűen leugrunk a rollerről, és máris gyalogos tempóban vagyunk. Ekkora sebességnél nem esünk orra, egyszerűen természetesen haladunk tovább, magunk mellett tolva a járművet.

Egy alap roller is simán felmegy mondjuk a Margit-híd felfelé tartó szakaszain, de ha Budán, a hegyekbe vágyunk, akkor egy nagyobb motorral rendelkező járművet érdemes választani, ami mondjuk 800 Wattot is le tud adni, különben tolni fogjuk.

Általánosságban azonban elmondható, hogy rollerrel egy 2-3 kilométeres szakaszon ugyanolyan gyorsan vagy gyorsabban jutunk el egyik pontból a másikba, mint ideális, átszállás nélküli BKV-val, vagy átlagosan erős nappali forgalom mellett, autóval. Ha át kell szállni, vagy az autóval akár csak egy könnyebb torlódásba futunk, a roller előnye megkérdőjelezhetetlen.

5 kilométeres táv felett a városban azonban már érdemes beiktatni egy metrózást, vagy más gyors BKV-lehetőséget, egyrészt azért, mert úgy gyorsabb, másrészt azért, mert úgy könnyebben kihúzzuk a nap végéig. Ilyenkor összecsukjuk a rollert, kézbe veszük, és poggyászként visszük fel.

Súly és térfogat

Itt a roller hátránya. Eddig láttuk, hogy időt és pénzt spórol nekünk, valamint gyorsan el lehet vele jutni 3-4 kilométerre lévő helyekre. Azonban mindig velünk van: fel kell vinnünk buszra, metróra, villamosra, bejön velünk megbeszélésekre, fel a második emeletre, le a harmadik emeletről, be a liftbe, étteremben asztal alá. A rollerek összecsukhatóak, és a száruknál fogva jó fogással hordozhatóak, de viszonylag nehezek és nagyok.

12-14 kilogramm kézben tartva: kényelmetlen. Én 95 kilogramm vagyok, és viszonylag van izomzatom, így nekem viselhető teher volt, és az előnyök kompenzálták ezt a kényelmetlenséget. El tudom képzelni viszont, hogy valakinek egy ilyen súly viselhetetlen. Érdemes tehát kipróbálni előtte, hogy nekünk hány percig komfortos a cipelés. Ha egy perc alatt le kell tennünk, akkor inkább ne vágjunk bele, vagy olyan helyekre vigyük, ahol szinte a bejáratokig mehetünk vele.

Egyébként sem a tömegközlekedés, sem a kávézók nincsenek felkészülve az elektromos rollerek tömeges fogadására. Egy-egy ilyen elfér mondjuk egy kisebb kávézóban, étteremben, még egy-két megfelelő konnektor is akad, ahol otthagyhatjuk a járművet. Most még nem lesznek idegesek a pincérek ha meglátják a rollert, de előfordul, hogy a közeljövőben ez megváltozik: egyre többen akarják behozni a helyekre az eszközt, ami a földön heverve balesetveszélyes, ráadásul elfoglalja az értékes alapterületet a vendégek elől.

A HÉV-en, vonaton mondjuk van biciklitároló kocsirész, ahol kényelmesen lehet szállítani a rollert, de máshol egy kicsit nyögvenyelős a dolog. Sehol sincs egy pont akkora tér, ami elnyelné a teljes hosszt, a metróban kilóg az üléssor mellől, buszokon talán a babakocsis helyet célozhatjuk meg vele, villamoson mindenhol útban van. Ennek ellenére, csúcsforgalmon kívül simán el lehet vele balanszírozni.

Életérzés

Rollerezni jó. Óriási szabadságot ad, mert nem izzadsz le, mégis gyorsan haladsz. Természetes pózban állsz, mintha sétálnál, élvezed a szelet, napsütést. A fent említett leugrás a rollerről, vagyis egy-másodperc-alatti-gyalogossá-válás olyan érzés, amit más nem ad meg. Mintha egy Transformers lennél, aki bármikor átváltja magát egy másik minőségű utassá.

Rolleresnek lenni azonban egyre inkább hordoz egy stigmát is, és noha nálunk nem volt még ebből komoly baleset, tény, hogy a roller nem egy túl biztonságos eszköz, és a forgalom többi résztvevőjében ez félelmet generál, amit rossz szokásunk szerint dühvel folytunk le. Ráadásul nincsenek meg a feltételei a városban, sem az utakon (nincs elég bicikliút), sem a járműveken. Én ugyan csak egyszer kaptam beszólást, jogosan, Misi barátom rendszeresen kapja a bekiabálást az autóktól, bicajosoktól, autósoktól. Lehet, hogy én mokányabbnak tűnök, vagy mérgesebben nézek, nem tudom. De van vele szemben egy kis utálat.

A roller egy alternatíva az összehajtható elektromos bicajra. Lassabb, kevésbé biztonságos, de jobban hordozható és olcsóbb. Maguk a járművek nem valami szofisztikáltak, itt lehet olvasni az írásomat a műszaki paraméterekről, én úgy látom, a következő években dől el, hová tudnak fejlődni.

Csak közben a városban is fel kellene készülni rájuk. Mert most kell eldönteni, hogy betiltjuk a használatot, mint az V. kerületben, és akkor inkább ne vegyünk feleslegesen ilyet, vagy támogatjuk, de akkor utakkal, felfestéssel, a kávézókban fizetős rollertározó polcokkal, töltési lehetőségekkel. Mert egy városnak is származik előnye abból, ha az emberek gyorsabban és hatékonyabban, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli jutnak el A-ból B-be, miközben a tömegközlekedési férőhelyeket is kevésbé veszik igénybe.

Disclaimer: az AQUA Webshop az Egy nap a városban blog hirdetője. Rollereik itt elérhetőek.

Írtam nemrég a nyuszis aluljáróról, ami a lefestése előtt olyan félelmetes volt, hogy jobb híján ennek adtam az aranyérmet, a város legfélelmetesebb alulárója címet.

Tévedtem.

Úgy esett, hogy a Lehet téri vásárcsarnoktól indultam volna a Kodály Köröndhöz, mégpedig elektromos rollerrel. Így aztán gyalogos útvonalat terveztem a Google Mapsszel, ami egy számomra ismeretlen helyen vitt át a Nyugati sínjei alatt. Nem a Ferdinánd hídon, hanem attól még kintebb, északkeletre. Nem tudtam, hogy van ott bármilyen átjárási lehetőség.

Úgyhogy arra vettem az utamat. Kevésbé bizalomgerjesztő helyre tévedtem.

Ahol egy nagyon-nagyon-nagyon nem bizalomgerjesztő lyukat találtam a föld alá futva:

Egy nagyon hosszú lyukat:

Az aluljáró borzasztó sötét, mivel hosszú, és csak a két végén jöhet be napfény. További beszarást okoz, hogy középen egy akna fut végig, amit így-úgy lefedtek iszonyatosan hangos vasfedelekkel. Ha rálépsz, vagy rollerrel ráhajtasz, kong-zeng az egész cső.

Itt az látható, hogy egy ideje már megyek benne. Eszembe jutott a tini nindzsa teknőcök, azok is ilyen helyen éltek.

Tulajdonképpen kicsi az esélyed, hogy anélkül menj át rajta, hogy senki ne jöjjön szembe, tekintve hogy hatszáz kilométer hosszú, négy méter széles a cső, ami így 2,4 négyzetkilométert jelent, Budapesten pedig 1,7 millióan élnek 525 négyzetkilométeren, tehát ha véletlenül 7770 embert látunk egyidőben a csőben, azon se nagyon lepődjünk meg. Teljesen átlagos szám.

A másik oldalon, a Podmaniczky utcában úgy lehet megismerni a lejáratot, hogy megkeressük a lenti, trópusinak tűnő bokrot, ami kinőtt az aszfaltból. Most ezzel tényleg nem a fővárost ítélem el, hiszen látszik az ágakon, hogy valaki megnyírta már őket. Igaz, 150 centinél vágtak, hogy ne kelljen lehajolni, és a levágott kórókat nem nagyon vitték el, hogy ne kelljen lehajolni, de a szándék megvolt. Valakiben.

Egy buja dzsungel ez a város. Tényleg, az Állatkertben is vannak ilyen titkos járatok gyerekeknek. Ki hitte, hogy odakint meg felnőttek játszhatnak?

Idén egy utolsó fagyis helyet ajánlok már csak nektek. Ezúttal a Dolce Intervallót, a Kodály Köröndtől egy köpésre. Három dolgot kell tudni róla:

• Nem fenszi hely,
• a fagyi ára 290 forint gombóconként, 300 alatt nem is tudom, lehet-e még egyáltalán jó fagyit kapni ezen a helyen kívül in town,
• a barackos fagyi ISTENI
• az ott balra a szemetes. Ne félj, nem néz ki senki a lyukon:

Hasznos infók:

Nem ma nyitottak. A kiszolgáló hölgy mosolytalanul, kissé siettetve kérdezte, mit kérek, elhúzva a pult ajtaját. Miután húsz másodpercig nem válaszoltam, türelmetlen mozdulattal visszahúzta. Talán ennek köszönhető a 290 forintos ár gombóconként. De a fagyi nagyon jóféle, tényleg.

Kávét, csokit és barackot kértem. A csoki telt ízű, tejcsokis jellegű, klasszikusabb, a kávé olyan, mint egy igazi, jó zsíros tejből készült tejeskávé, intenzív, jól megpörkölt kávéízzel, a barack meg - na az egészen különleges. Tökéletesen visszaadja a gyümölcsöt, miközben krémes, könnyed.

Viszlát nyár, köszi mindent.

Dolce Intervallo
Cím: 1063 Budapest, Szív u. 26.