English

Egy nap a városban

Nem hagytam ott a gatyámat az Andrássy úti luxuscsokiboltban - Ghraoui

szucsadam 2017 október 10.
Címkék: gasztro csokoládé

A Ghraoui csokigyár híre futótűzként terjedt még májusban: adott egy háború elől menekülő szír üzletember, aki áttelepíti a csokiüzemét Magyarországra, elég nagy sztori. És ez nem akármilyen üzem, saját bevallása szerint a _világ_ _legjobb_ csokoládéját készítik, és nemsokára a 15 legnagyobb között jegyzik majd a Ghraoui nevet. Nagyjából a hír megjelenésének idején jelent meg az Andrássy úton, az Operához nagyon közel egy üzlet, ami a Coming Soon felirattal hirdette, hamarosan kinyit a csokibolt, és mindenki megkóstolhatja, milyen is ez a Ghraoui.

Aztán az üzlet nem nyitott ki, egészen pár héttel ezelőttig. 

Engem ez picit megrémített. Nem attól ijedtem meg, hogy a Ghraoui eltűnik a süllyesztőben, hanem attól, hogy mennyibe fog kerülni itt egy bonbon.

Ha ugyanis valaki megteheti, hogy egy ekkora Andrássy úti üzletet fél éven át 0 forint forgalmat generálva állni hagy, ott iszonyatos bevételeket kell termelni ennek a bolt kialakításán túli laza tizenöt-húszmillió forint előteremtéséhez. Gyors fejszámolás után, leosztva ezt a pénzmennyiséget két éves megtérüléssel, egyetlen eladott bonbonra az jött ki, hogy ha nem óvatosan választok, egy ilyen csokizabálós nap végén akár vihetik a kocsimat is.

Ennek ellenére vártam már a megnyitást, hiszen egyszer már - egy másik helyen -megbarátkoztam a gondolattal, hogy egyetlen bonbonért egy ezrest fizessek, és még akkor is, ha akkor az félreértésnek bizonyult. Mégis, felkészültem egy ilyen kihívásra, gondoltam, itt majd tényleg jön ez a rém.

dsc05078.JPG

Határozott léptekkel megindultam a bejárat felé, de az ajtót már nem tudtam kinyitni: minden betérő vendég előtt egy "máskülönben irodalomtanár, hétvégén biztonsági őr"-nek látszó, udvarias férfi nyitja ki az ajtót, miközben az eladó hölgyek címlapfotózáshoz szükséges mennyiségű sminkben, és makulátlanul egyenes, ráncmentes, testre szabott ruhában lépnek oda hozzám mosolyogva. A legtöbb ember ennél a pontnál már gondolkozik, hogy hogyan meneküljön a csapdából, ő itt gyanútlanul besétált egy _luxus_ csokiboltba, az őr becsukta mögötte az ajtót, mindjárt valaki teletömi a száját, miközben a másik tuszkolja a kezébe a számlát. A legtöbb ismerősöm legalábbis feszengene ilyen helyzetben, engem is csak a többszöri, Michelin-csillagos éttermekben tett látogatásom tett érzéketlenné, és ilyen helyzetben is tudok olyan közvetlen maradni, mintha a Kádárban köszönnék oda Orbán úrnak, a tulajdonosnak a bejáratnál.

Miután megcsodáltam a múzeumi vitrinekben kiállított bonbonokat, kandírozott gyümölcsöket és hasonlókat, amik mellett egyetlen táblán volt feltüntetve valami 23 ezer forintos ár (a kirakatban is valami hasonlók látszottak, de nem törődtem vele), a hölgy hátrakísért, ahol megkóstolhattam az édességeknek egy részét, ez volt a kínálat:

 dsc05059.JPG

A hely egyébként azért jó, mert még itt sem éreztem azt, hogy muszáj vásárolnom. Nyugodtan mondhattam volna, hogy köszönöm, eleget láttam, még visszatérek.

A bonbonok egyébként nagyon szépek, kézzel festettek - ahol ilyenre volt szükség -, alacsony cukortartalmúak és nagyon ízletesek. A csokoládé jó minőségű, de miután jártam brüsszeli csokimanufaktúrákban, a világ legjobbjának így elsőre nem kiáltanám ki. A bonbonok íze kicsit eltér az általunk megszokottól, a Ghraouihoz hasonlóan bean to bar csokikat készítő (vagyis a kakaóbabból a teljes gyártási folyamatot lekísérő, így leginkább egyedi csokoládét gyártani képes) Rózsavölgyihez képest itt eltérő fűszerezéssel, csokoládéval találkozunk, még azt is megkockáztatom, hogy időnként kevésbé elegáns ízösszetételt alkotva. De a minőség nem vitás.

Az árak pedig egyáltalán nem verik ki a biztosítékot: 2300 forint egy saját magunk által válogatott 8 darabos bonbon válogatás, és ez fix ár, és nagyjából ilyet kapunk érte:

dsc05084.JPG

Ilyen dobozban és ajándéktáskában:

dsc05080.JPG
Mint a Mendl’s a Grand Budapest Hotelben, nem?

Ez pedig kábé 300 forintos bonbonárat jelent (kábé kilenc-tíz grammos átlagsúly mellett), ami még csak nem is ritka a budapesti csúcsbonbonosoknál. Igaz, végül csak sikerült megközelítenem az ezer forintos falatot: ez a Autrefois Damas névre hallgató sárgabarack pisztáciával 900-1200 forintba kerül, súlytól függően, per darab.Ezt külön dobozba helyezik be, kesztyűben (nálam ez már-már átütötte a sznobdetektort):

dsc05074.JPG

dsc05083.JPG

Egyébként a kedvenceim ezek voltak: Les Trois Sages, Château d’amour, Mocka, és a kinézete miatt a Jardin de Sissi.

Mindenesetre látszik, hogy a Ghraoui tulajdonosa nem a gyors megtérülés megszállottja, de ez érthető is, hiszen maga a cég is több mint kétszáz éves. Kivárják, hogy tényleg a legjobbak között tartják-e majd számon őket, de szerintem - ez csak megérzés - biztosra vehetünk egy finoman felszálló áremelést a közeljövőben is.

Ti pedig nyugodtan menjetek be körülnézni, élvezzétek azt a kiszolgálási színvonalat, amit egyelőre sajnos csak külföldről tudunk importálni, kóstolgassatok is, érdemes.

Ghraoui
Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 31.
Nyitva: H- Szo 10:00 - 19:00