English

Egy nap a városban

Karcsikám, már megint a Csalogatóba?

szucsadam 2015 május 06.
Címkék: gasztro karcsi

Folytatódik a Karcsikám-sorozatunk, amiben régi éttermeket keresünk fel. Olyanokat, amiknek valamilyen okból a mai napig jól megy, annak ellenére, hogy megújulni egyáltalán nem, vagy csak részben tudtak. Olyan helyekre látogatunk el, ahová Karcsika és neje, Gizike is ellátogat minden héten, ahogy teszik már vagy húsz éve. Megpróbálunk rájönni a titokra: miért, hogyan, mivégre?

Ezúttal a Csalogató Kisvendéglőbe látogattunk el.

p1270781.JPG

p1270755.JPG

Zugló, kertváros. A Thököly-Hungária kereszteződés csak 300 méterre van innen, itt mégis a madarak csivitelnek, és tökéletes a nyugalom. Az egyik kétszintes ház alatt egy étterem látszik, előtte körbe terasz, a teraszon egy bazi nagy kocsi. Olyan lómögéfogatós, fakerekes fajta. És persze:

piros kockás asztalterítők.

Most minden jóérzésű geometriatanár felszisszen, hiszen az nem kocka, hanem négyzet, de mit tegyünk, most már így hívjuk.

Hétvégén, fél három felé érkeztünk, vagyis túl voltunk a déli csúcson, odabent mégis úgy pörögtek a pincérek meg a konyha, hogy alig bírták a tempót. Szinte tele volt a hely. Amíg az ételre várakoztam, észrevettem egy falat, csupa bekeretezett írással. Ilyenek álltak ott, hogy

"Ha istenit akar enni... jöjjön a Csalogató Vendéglőbe."

"Finom volt itt."

"Köszönöm a finom ebédet."

"Igazolom, hogy helyi lakos révén régesrégi törzsvendég vagyok."

Aztán látod, hogy az aláírások ilyen neveket takarnak: Csankó Zoltán, Kern András, Kulka János, Varnus Xavér. És vagy ötven ilyen beírás tarkítja a falat. A TV2 és a Gyarmat utcai filmgyár közelsége miatt sok színésznek, tévésnek ez lett a törzshelye. De az írások zöme nagyjából tíz évvel ezelőtti.

A falat és az ablakpárkányt telerakták mindenféle oda nem illő tárggyal, boros stockfotókat mutogató keretekkel, zsírosbödönnel, kávédarálóval, viharlámpával, szódásüveggel. A koncepció nekem egy picit hiányzott, de az tény, hogy a tárgyak látványa nosztalgikus hangulatba hoz bárkit.

p1270758.JPG

A borlap remek. A Raikerrel állították össze, és nem csak a megszokott termelőket, borokal tartalmazza. A fehérborok 310-350 forintba, a vörösek 350-555 forintba kerülnek decinként, ami, tekintve hogy ez az utolsó tétel egy 2009-es Gere Cabernet Sauvignon barrique, nagyon olcsónak számít. Sőt, mondok mást: a deciárak úgy vannak meghatározva, hogy épp 7,5-szerese legyen a palackár. Pedig a felbontott palackkal csak a nyűg van, nem is tartható el a végtelenségig, ezért általában mindenhol drágábban adják. Itt nem.

A pincérek nagyon udvariasak, de határozottan kommunikálnak, mernek ajánlani és nem ajánlani is az étlapról, ha megkérdezik a véleményüket. Pörgés közben is figyelmesek, és úgy bánnak a vendéggel, ahogy egy régimódi, de múltjára és vendégkörére büszke étteremben ez illik. Ezen a ponton ott tartottam, hogy a kaja, a konyha minősége már nem sokat ronthat a helyzeten, vagy legalábbis nagyon rossznak kell lennie: itt akkor is jó törzsvendégnek lenni, ha átlagosak az ételek.

És hát: azok.

A bableves csipetkével picit híg volt, persze óriási adag, sok lével. Ha fele ennyit hoztak volna kétszeres koncentráltsággal, jobban jártunk volna. Egyébként az íze remek volt, csak kicsit erőtlen.

p1270769.JPG

A juhtúrós sztrapacska egy jó tesztétel, sokféleképp el lehet szúrni. Itt simán csak átlagos volt: a juhtúró elbújt, a galuska száraz volt, az egész nem állt össze azzá a csúszós állagú, egységes mesterművé, amivé kellett volna. Nekem frissensültként a pincér a Manó tálat ajánlotta, amiben baconös-sajtos töltött disznóhúst tisztelhettem. A bacon elég silány minőség volt, ezt kikapartam, és megettem a maradékot.

p1270773.JPG

p1270774.JPG

Szerencsére kértem egy féladag desszertet is, így megkóstolhattam a mákos gubájukat. Vizes kifliből, nem kelt tésztából. De remekül sikerült, a kifli kellően szottyos volt, a lé jóízű és édes, a mák is jó mennyiségben volt az ételen. Nem egy bonyolult valami, de láthatóan itt a konyhán kifejlesztették a tökéletes arányokat.

p1270778.JPG

Szóval a közepes konyhája ellenére a Csalogató egy jó étterem, bocsánat, kisvendéglő. Mégpedig azért, mert jó ide beülni. Pontosan azt a régi éttermi élményt hozza, amire még emlékszünk, de itt nem rontották el fásultsággal, indokolatlan és a minőséghez képest magas árakkal. A borok kifejezetten jó áron vannak, a sültem 1520, a fél adag sztrapacska 700, a mákos guba 400 forint volt. Három fogást ettünk, rendeltem a borokat egymás után, és alig bírtunk két főre 6000 forint felett fizetni. Csütörtök a halnap, bizonyos halételeket csak ekkor lehet kérni, ami szintén azt mutatja, hogy itt jót akarnak adni, frissen, nem ügyeskedve.

Lássuk a pontszámokat, aminek - figyelem - a Karcsikám-sorozatban csak egy része a gasztroélmény.

Megszokott ízek 4/5
Minőség 3/5
Ár 4/5
Adag 4/5
Úri pincérek 5/5
Otthonosság 5/5
Extrák, specialitások, hungarikum! 3/5
Ház bora, söre, pálinkája 4/5

A sorozat alapötletét itt olvashatjátok.

A pontozási rendszerről itt írtam bővebben.

A hely értékelése: 80%
A titok: a kellemes környezet, a figyelmes kiszolgálás, híres törzsvendégek és a jó borok

Csalogató Kisvendéglő
Cím: 1145 Budapest, Amerikai út 64.
Nyitva: H-V 10:30 - 22:00