English

Egy nap a városban

Igazi vidéki olasz hangulat egy hatsávos budapesti út mellett - Caffe GianMario

szucsadam 2014 június 26.
Címkék: olasz gasztro

“Ciao ragazzi!” - jött oda hozzánk az olasz tulajdonos, és kezet rázott velünk, mosolyogva, majd tovább libbent. Pedig még csak az utcán álltunk, a bejárat előtt. Aztán beléptünk: odabent minden irányból olasz beszélgetést hallottunk, a hangzavarban néha a konyháról vagy a pult mögül egy kiáltás emelkedik ki az alapzaj fölé, a szokásos olasz hanglejtéssel. A sarokban egy ereje tudatában lévő Don Corleone-szerűség ücsörög egy kávé és egy újság felett. Egy szót sem kell szólnia, mégis látszik, hogy ő is az Appennini-félszigetről származik, sőt egy kicsit ott is érzi magát.

P1210906.JPG

P1210885.JPG

Pedig odakint a Bajcsy-Zsilinszky út dübörög, hat sáv, plusz két sor parkoló autó. Szicília nem is lehetne ennél messzebb.

A Cafe GianMario a Budapesten élő olaszok törzshelye, ennek minden előnyével. Egyik olvasónk szerint időnként hangosan tetszésüket is kifejezik, ha egy szép lány érkezik hozzájuk. Az üzletvezetők mindig a vendégek között cikáznak, közvetlenek, nincs zenei aláfestés, de nem is kell, a beszélgetés zaja elnyomná egyébként is. Elképesztő a hangulat ebédidőben.

P1210888.JPG

A berendezés egyáltalán nem egységes, így-úgy kifestett falak, akciós sütisdobozok, és olasz filmekről készített plakátok a falon. A vécé felé menet belebotlunk még egy csomó kávéfőzőgépbe, meg egy biciklibe, amire egy A4-es lapon azt írták: eladó. Gyanús, hogy kizárólag a magyar vendégeknek szól az üzenet, gondolom magamban.

És mekkora fociélet van itt: a teraszon és a pult mellett is van egy-egy tévé, a hátsó traktusban pedig egy hatalmas kivetítőn lehet nézni a vébét. Olasz kommentátorral, persze. Amikor olasz meccs volt, az utcán álltak az emberek, és úgy nézték a kinti kijelzőt, teljesen esélytelen volt odabent leülni, vagy egyáltalán kényelmesen állni. Egy meccs félideje akkor így nézett ki:

fotó_1.JPG

Aztán az olaszok kiestek két napja, ami nyilván sokkhatásként érte a közösséget, de GianMarióékon nem láttam ennek jelét tegnap. Semmi kisírt szem, továbbra is a fociról beszélgettek, továbbra is jókedvűek voltak, ez náluk a természetes.

De hogy beszéljek a kajáról is. A konyha gyors és becsületes olasz kajákat készít. Van egy a’ la carte étlap, amin előételek, pizzák és saláták vannak, meg desszertek. A tészták mindig egy kézzel írt papíron olvashatóak a falon.

P1210907.JPG

Kedd a friss halak érkezésének napja, ezért szerdán bőszen ajánlgatják a tagliatellét homárral, meg persze a kagylólevest, amiből rendeltünk is egy-egy adagot.

P1210892.JPG

Rohadt jó volt, tényleg a tengerparton éreztem magam.

Kértünk mellé egy adag pizzakenyeret olívaolajjal, és az élet császárainak éreztük magunkat.

P1210894.JPG

A spagetti nem nyűgözött volna le normál esetben - a tészta ugyan jó volt, de a szószon nem éreztem a frissességet -, de a hangulat miatt ezt is örömmel ettem.

P1210897.JPG

Jobban járt Misi barátom, aki maradt a kagylónál:

P1210895.JPG

Közben a biztosíték leveri a világítást, amire nagy csörömpölés, meg vidám kiabálás zaja hallatszik, olaszul osztogatják egymásnak a tanácsokat az ott ülők. A visszatérő fényt aztán megint kiabálással üdvözlik.

A két levesért, pizzatésztáért, két főételért és két desszertért 10 ezer körül fizettünk, vagyis az árak átlagosak, a minőséggel arányosak. A számla mellé jár meglepetés is, délben jegeskávé, este egy adag Limoncello.

P1210904.JPG

Szóval a hely nem tökéletes. Nem dizájner tervezte az enteriőrt, de nincs is rá igény. Nem gasztronómiai csodákat hoznak a konyhából, hanem vidám, egyszerű olasz ételeket, remek pizzákat, tésztákat. A felszolgálók és az üzletvezetők nem a kiszolgálás mesterei, inkább az őszinte vendégszereteté. A borok nem a legjobbak, és erősen túlárazottak, de érezhetően délről jöttek. Sőt, itt a sör mellett a proseccót is csapolják.

Ja, és olyan Facebook-oldaljuk van, hogy megőrülsz. Már ha a borítóképet összeveted a vegetáriánus/vegán étterem definíciójával:

Screen Shot 2014-06-26 at 12.06.42.png

De a legjobb az egészben a tengerparti hangulat. Tegnap az ebéd után visszajöttem ide egy esti baráti találkozóra is, úgyhogy vagy hat órát töltöttem a szerdámból a helyen. Mindkétszer vártam felszabaduló asztalra, de egyáltalán nem bántam, itt várakozni is külön élmény. Imádnivaló a hely.

Caffe GianMario
Cím:1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 35.
Nyitva: hétfőtől péntekig 07:00 - 22:00 (vagy ameddig vannak vendégek), szombaton 08:00 - 16:00