English

Egy nap a városban

Így épül a jövő Budapestje - Nyílt nap

szucsadam 2013 március 03.

A posztsorozat támogatója az "Uniós Fejlesztések nyílt napja – séta a kulisszák mögött" programsorozat.

Ahogy ígértük, szombaton mi is részt vettünk az Uniós fejlesztések nyílt napján, három helyszínre koncentrálva: először a Zeneakadémia új, Wesselényi utcai épületébe látogattunk el, majd a Várkert Bazár bejárásán vettünk részt, végül a 4-es metró Tétényi úti megállójába ereszkedtünk le.

Liszt Ferenc Zeneakadémia, Wesselényi utca

P1140161.jpg

A tíz órai kezdéskor fúvósok köszöntötték a látogatókat, majd a sajtósok és a lakossági látogatók kétfelé váltak - én természetesen nem a sajtótájékoztatóra mentem, arra voltam kíváncsi, mivel készültek a nem-hivatalból érdeklődőknek.

Először Mányi István építész, a Wesselényi utcai épület tervezője tartott előadást. Kicsit talán lassan magyarázott, ami annak lehet köszönhető, hogy semmi nem tudott a hallgatóságról, nem érezte, milyen mélységben kell magyarázni az egyes pontokat.

P1140163.jpg

Kiderült, hogy a Wesselényi utca 52. eredetileg Feszl Frigyes tervei alapján készült, ami Mányi Istvánt is meglepte. Noha helyi védelem alatt nem állt a ház, Mányi úgy gondolta, hogy a tervezésnél mindenképpen az ismeretlen Feszl-alkotás elgondolását veszi majd alapul. Természetesen a belső terek kialakítása nem volt megfelelő a Zeneakadémia funkcióinak, a hagyományos, folyosóról nyíló tantermek egymásutánját meg kellett törni több ponton.

Az egyemeletes népiskolára utólag került rá egy plusz szint, ezért a mostani tervezésnél fel sem merült, hogy ráerőszakoljanak még egy emeletet a Feszl-épületre. A feladat az volt, hogy a Zeneakadémia épületének közelébe egy műhelyházat építsenek, ami tehermentesíti a Liszt Ferenc téri palotát, és ennek elég volt a három szint.

Természetesen a hangszeres zenének megfelelő akusztikai követelményrendszer elsődleges volt a tervezésnél, a közbeszerzési kiírásban szigorúan meghatározták, hogy az utca zaja nem hatolhat be, a zene hangja nem hatolhat ki az épületből. A kiírásra egyetlen jelentkező volt végül, Mányi elmondása szerint később kiderült, hogy mindenki visszahőkölt emiatt a szigorú követelmények miatt. Végül elérték, hogy a szirénázó mentők hangja nem jut be a gyakorló terekbe, és a vadászkürt hangja sem hasítja ketté a szomszédok idegeit. Ennek ellenére, még az épület használatba vétele előtt feljelentette őket az egyik szomszéd csendháborítás miatt.

Itt látható a háromrétegű hangszigetelt ablak:

P1140199_1.jpg

P1140194_1.jpg

P1140181.jpg

P1140193_1.jpg

P1140168.jpg

Mányi sokat beszélt az épület kialakításáról, funkcióiról. Elmondta, hogy pompának itt nincs helye, a Wesselényi utcai épület inkább egy kolostor, és innen a diákok akkor kerülhetnek a palota reflektorfényébe, ha itt elvonultan, puritánabb körülmények között mesterivé fejlesztették a tudásukat.

Persze annyira nem kell itt sem nyomorogni, rengeteg az üvegfelület, nem hiányoznak a nagyvonalú, szellős terek sem. Egyedi díszítése az épületnek a hanghullámok alakjára festett üvegfelületek:

P1140175.jpg

P1140192_1.jpg

A hangmoha, ami a zenei frekvenciák hatására különbözőképen színeződött volna el, végül nem került beépítésre az aulába, erre már nem volt pénz. Kár.

Az előadás után körbevezettek az épületen, ezekről képek lent láthatóak. Ezután mini koncert is adott a Zeneakadémia egyik növendéke, valamint egy fiatalabb konzis tanuló, aki már most nagyon pontosan nyúl a csellóhoz.

Várgondnokság, Várkert Bazár

A Várgondnokság épületében folyamatos filmvetítésekkel készültek a Várkert Bazár múltjáról, az első emeleten pedig a terveket állították ki, itt egy építész fehér keretes szemüvegben várta a kérdéseket, és magyarázta el az új Várkert funkcióit annak, aki érdeklődött.

A másodikon maketteket is kiállítottak, így nekem is könnyebb megmutatni, mi hol lesz.

Itt (Öntőház udvar) lesz az Ifiparkot idéző, zenés, gasztro-szórakoztató udvar. Mivel két oldalról zárt a terület, legfeljebb az Intercontinental vendégeit zavarja majd a zene:

P1140210_1.jpg

Erről az oldalról lehet lehajtani majd a mélygarázsba:

P1140214_1.jpg

Ebben a palotában lesz a kortárs dizájnmunkákat bemutató, turistákat célzó kiállítótér. Terveznek látványműtermeket is, néhány hónapra bérbe adják művészeknek a tereket azért cserébe, hogy a látogatók bepillantást nyerhetnek az alkotó folyamatba. A déli épületben inkább a történelem lesz napirenden:

P1140216_1.jpg

A neoreneszánsz sétapark:

P1140211_1.jpg

Itt lesz a mozgólépcső (eredetileg Vízhordó lépcső), ami nem visz fel végig a várba, egy liftre lehet átszállni:

P1140212_1.jpg

Metszeten ez így fest:

P1140204_2.jpg

A valóságban pedig itt lesz az átszállás:

P1140226.JPG

A nyílt nap sétája egyébként sajnos csak ide vezetett, az építkezés területére nem jutottunk le. Akit érdekelnek fotók az épületek és a Várkert belsejéből, annak ajánlom a CheckMyBudapest képeit. Egyébként jelenleg így néz ki az Öntőház udvar:

P1140224_1.jpg

Az idegenvezető egyébként elég gyengus volt, sok érdekességet nem hallhattunk (a korábbi írásunk a Várkert Bazárról itt olvasható).

4-es metró, Tétényi úti állomás

A Tétényi úton egy homokféreggel találkoztam:

P1140228.jpg

A dizájn olyan, mintha a CET két oldaláról kiütnénk a Közraktárak épületeit, és tizedére zsugorítanánk a maradékot (egy újabb könnycseppet elmorzsolok a CET-ért).

Ez a kialakítás teszi lehetővé, hogy az állomás természetes fényt kapjon. Amikor lent jártam egy kábé 20 fős csoporttal, ez annyira elég volt, hogy az alagút megvilágításán kívül nem is volt szükség más fényforrásra.

P1140237_1.jpg

P1140252_1.jpg

Egyébként semmit nem hallottam a mérnök előadásából, a tér totálisan elnyelt minden hangot. A szófoszlányokból kiderítettem, amikről már korábban is volt szó: a kocsikat az Alstom szállítja (15 darabot), ezek ugyanolyan szerelvények, mint az új 2-es metrós kocsik, csak rövidebbek. A 4-es metró négy kocsis, 80 méteres szerelvényeket tud majd, viszont ezek automata üzemben működnek, vezető csak biztonság kedvéért lesz az első kabinban.

Az állomás látszóbeton falai valóban nem tűnnek túl esztétikusnak, de felhívták a figyelmet, hogy ezeket később megvilágítják, így egy fokkal jobbra számítsunk.

P1140248.JPG

P1140245.jpg

Felülről egy füstkötény fal ereszkedik le az utasok feje fölé, ez akkor jön majd jól, ha tűz üt ki a szerelvényben/alatt. ilyenkor felülről, a fal csúcsában elszívják a levegőt a légtechnikai berendezések, de hogy az utasok a peronon kapjanak levegőt, felülről nagy erővel befújják a frisset.

Egyébként tényleg nincs túl mélyen a föld alatt a vágányszint, még 3G-m is simán volt, pedig nem gondolom, hogy a gyengeáram-kivitelezők gondoskodtak volna erről.

A próbaüzem 2014 márciusára várható, de már a jobb oldali alagútban jelenleg is folyik a tesztüzem egy Alstommal, a Móricz Zsigmond körtérig.

A posztsorozat támogatója az "Uniós Fejlesztések nyílt napja – séta a kulisszák mögött" programsorozat.