English

Egy nap a városban

A legjobb reggelik Budapesten: Coyote

Magyarósi Csaba 2011 szeptember 05.
Címkék: reggeli

Először is örömhírt kell közölnöm, annyi kérés után végre egy budai helyet látogattunk meg, két héten belül már a másodikat. A Coyote ugyanis annyira Budán van, hogy annál budábban már nem is lehetne:

A másik jó hír, hogy a környezet tökéletes: látni a Parlamentet, ami akárhogy vesszük, az egyik legmenőbb épület a világon:

Aztán ott van a piac is, meg a húsimádók szemszögéből gyanús nevű, de roppant aranyos Édeni Vegán:

Jó a hely belülről is, kellemes a hangulat és az is látszik, hogy népszerű reggelizőhelyről van szó, ahol hétköznap nyolc körül is sorok tudnak kialakulni, pedig nem különösebben olcsók az ételek.

Mi például egy croissant-t, egy baguette-et, két frissen facsart narancslevet és egy kávét kértünk, amiért 2900 forintot kellett fizetnünk. Ez nem kevés, de mindkét szendvics remek volt, a croissant tésztája pont olyan, amilyet elvárunk, ráadásul rendesen meg volt tömve és a tojás miatt a korlátozott méret ellenére is egész laktató volt (11 körül legkésőbb azért már éhes leszel tőle):

A narancslé nem volt rossz, de különösebben nem is hatott meg, főleg, hogy egyrészt elfelejtették kihozni a szendvicsek mellé, másrészt meg nem is langyos, hanem már-már meleg volt. Kértünk ugyan jeget, de az meg olyan apró szemű a Coyote-ban, hogy egyből felolvadt, miután a narancslébe dobtuk, az tehát nem hideg, hanem híg lett.

A kávé ízlett, bár nem estek túlzásba, barna és fehér cukrot kaptunk mellé, mondjuk nekünk nem is kellett más.

Összességében a Coyote szuper környezetben ad jó, de apró adagokat viszonylag magas áron, közepes kiszolgálás mellett.

Coyote, 1011 Budapest, Markovits Iván u. 4.

Ha érdekelnek a színvonalas reggeliző helyek, vagy csak szeretnéd megtudni, hogy mit érdemes megnézni Budapesten, hova érdemes ellátogatni, csatlakozz a facebookos csoportunkhoz, ahonnan az Egy nap a városban minden fontos írásáról értesülsz.