English

Egy nap a városban

A legbrutálisabb autó Budapesten

szucsadam 2010 november 01.
Címkék: autó

A Műgyűjtők éjszakáján volt valami jó is abban, hogy nem rendelték ki a parkoló autókat a Falk Miksa utcából, így találkozhattunk egy igazi szörnyeteggel. Egy Rolls-Royce Phantom parkolt, vagyis próbált meg parkolni, lehetőségeihez képest vonalon belül.

Képeken már sokszor, élőben még nem láttam ilyen szörnyeteget, úgyhogy először ijedtem meg álló autótól. A matt fekete Batman-szín, ami még a fényt is elnyeli, a szemből félelmetesen hosszúnak tűnő motorház, a hatalmas kerekek és a kegyetlenséget sugározó felnik láttán csak arra tudtam gondolni, hogy ezt a lényt még a Rolls gyárában is félve rakják össze a szerelők, és mint Frankenstein, maguk is elszörnyednek attól, amit alkotnak.

Az autó maga alapfelszereltséggel két és fél tonna, 5,8 méter hosszú, tengelytávolsága 3,5 méter, ha ez alapján valaki már el tudná képzelni a dögöt. A motorja egy 460 lóerős V12-es, ami 720 Nm-es nyomatékkal passzíroz az ülésbe.

Azon túl, hogy frontális, zebrán történő ütközésnél az autó hűtőrácsának felső pontja átlagos körülmények között nagyjából a szegycsontnál törné be a mellkast, további érdekességei is vannak az autónak. A jobb oldalán egy kis zászló, alighanem a Közép-afrikai Köztársaság színeivel diplomataautónak tünteti fel a kicsikét, holott a rendszámon ez nem látszik. Vajon miért akar valaki diplomatának tűnni?

Utánaolvastunk, több oldalon is szerepelt már az autó korábban, vannak itt mindenféle politikai vetületek, egy rakás olyan dolog, ami nem ennek a blognak a tárgykörébe tartozik. Mondjuk úgy, hogy nem kell magyarázkodni. Ilyen autóból csak ki kell szórni egy marék ötvenest a galamboknak.

süti beállítások módosítása