English

Egy nap a városban

Miért szívnak ma a budapesti sofőrök?

Magyarósi Csaba 2010 szeptember 22.

Minden évben szeptember 22-én rendezik meg az autómentes napot, az európai mobilitási hét keretében. Ez a csupa móka és kacagást ígérő rendezvénysorozat ma éri el csúcspontját, ami két részből áll: a Szent István körút Margit híd és Nyugati tér közti szakaszának lezárása most nem akkora szívás, mint egyébként, hiszen a híd úgysem használható, ennek az útnak a forgalma tehát nem nagy.

Az este fél hétkor kezdődő Critical Mass felvonulás viszont mindent lebénít: a Nagykörúton és környékén, majd valamivel később az Erzsébet téren, a Kiskörúton és az Andrássy úton, tehát a komplett belvárosban sok ezer biciklis fog kígyózni, hat után tényleg csak az üljön autóba, akinek az élete múlik rajta, már úgy értem, a lassú előrejutáson.

A forgalom egyébként némiképp önszervező módon már korán reggel, a nagyobb lezárások előtt megadta magát, és teljesen bedugult. A pesti rakpart állt, a Petőfi híd úgyszintén, Budán bedugult a Döbrentei tér környéke, az Attila út, és számos olyan útszakasz, amin azért úgy-ahogy lehet közlekedni reggelente, most viszont teljes volt a bénulás.

Egyébként ha akarjátok tudni, miért van ez az egész: 1998-ban találták ki, hogy fel kell hívni a lakosság figyelmét a túlzott autóhasználatra, az alternatívákra, arra, hogy ott a tömegközlekedés, a bicikli meg a két lábunk. Először csak a franciák rendezték meg az autómentes napot, aztán csatlakozott Olaszország, majd az Európai Unió, Argentína, Brazília, Izrael, Japán, Kanada, Kolumbia, Tajvan, hogy ma már a világ egy mérhető része zöld legyen. Vagyis kék:

Aki a dugóban szív, nyugodjon meg. Vele együtt körülbelül ezer európai város százmillió lakosa érintett az autómentes napban, tehát NEM VAGYTOK EGYEDÜL!

süti beállítások módosítása