English

Egy nap a városban


Kávézó és hangfalbolt soha nem látott szerelemgyereke - BeoPlay

szucsadam 2018 szeptember 05.

Ma már felmérni is óriási munka lenne, hány minőségi, speciality, újhullámos kávézó nyílt a fővárosban, ahol jó gépeken, jó darálóval jó kávét készítenek, és a kapuccsínót hírből sem ismerik. Annyira nagy a verseny, hogy egy-egy egység már különálló szolgáltatásokat, tevékenységet is kínál az italok…

Tovább olvasom

3 négyzetméteres kávézó nyílt Pesten, a vendégek nem férnek be

szucsadam 2018 január 24.

A Fekete öt éve nyílt az Astoriánál, nagy szó volt, hogy egy portásfülkéből nyitottak egy kávézót, ahová még vendégek is beférnek. Tényleg óriási bravúr volt, hogy 11 négyzetméteren még melegedni is lehetett télen, persze ezt tovább bővítették később, fellélegezhettek picit az itt dolgozók is. Most…

Tovább olvasom

Verssel fizettem a kávémért, amit egy költő hozott az asztalokhoz

szucsadam 2017 március 23.

A költészet világnapja számomra ugyanolyannak tűnt elsőre, mint bármelyik más világnap. Attól, hogy szép nevet kapott, mégiscsak egy kedd. Teljesen véletlenül azonban erre a napra időzítettem az éppen próbaüzemen működő Magvető kávézó látogatását, és kiderült, hogy jobb napot nem is választhattam…

Tovább olvasom

Új versenyző a Jóféle Kávézók Szokatlan Helyeken versenyben - Smankerli

szucsadam 2016 augusztus 19.

Leesett az állam két éve, amikor a Mexikói úti kisföldalatti-végállomás mellett, a bazársoron egy minőségi kávézót találtam. Nem mintha nem lett volna már akkor is elég sok újhullámos hely a városban, de egy olyan helyen, ahol azelőtt csak a BKV sofőrök ittak 100 forintos feketét, amit egy magát…

Tovább olvasom

Reménytelen helyen is lehet csúcskávézót nyitni

szucsadam 2016 május 17.

Másfél éve írtam a Cafe Memories nevű kávézóról. A hely érdekessége, hogy a Mexikói úti kisföldalatti-végállomás mellett, a buszok takarásában, egy kis bódészerű üzletben nyitott, és mégis jó kávékat árultak. Akkora volt a kontraszt, hogy alig hittem el, tényleg létezik.  Hogy miért? Mert miután…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása