English

Egy nap a városban

Logót változtattunk, mert az Országház szerepelt rajta, és azt most már tilos

szucsadam 2017 október 12.

A Kossuth tér újjáépítésével született párhuzamosan döntés arról is, hogy az ország emblematikus épülete, az Országház ábrázolása csak szigorú keretek között valósulhasson meg. Az épület és mindenféle képi megjelenítése turisztikai, idegenforgalmi célból, továbbá hírszolgáltatási, oktatási, művészeti, kulturális és tudományos tevékenység során szabadon használható, de minden egyéb esetben előzetes hozzájárulás szükséges a használatához.

Éppen ezért, úgy tűnik, a hivatal ügyvédei most sorra megkeresnek mindenkit, akik a Parlamentet valamilyen módon logóban ábrázolják, és felszólítják őket, hogy ezt hagyják abba.

Mi emiatt nem vagyunk kompatibilisek:logo.png

Ez a logónk, amit egyébként nagyon szeretünk, és hosszú indoklásban érveltünk amellett, miért kellene engedniük a használatát az Egy nap a városban blogon. A Budapest kifejezetten szerethető arcára elsőként fókuszáló blogon.

Az Országház olyan mértékben kiemelkedik a város szimbólumnak tekinthető épületei közül, hogy aki más szimbólummal szeretné képviselni a várost, az egy picit mellélőne. Nekünk pedig, akik Budapestről írunk, muszáj Budapestre reflektálni, a Parlament pedig szinte kötelező választás ilyenkor. Próbáltuk ezt elmagyarázni a hivatalnak, de a kommunikáció megszakadt egy ponton, és ahogy utánaolvastunk, nem sok jóval kecsegtetnek a lehetőségek. Állítólag a hozzánk hasonló esetekben a hivatal mereven elzárkózik az engedély megadásától.

Így aztán a helyzet további megoldásáig a logónkat lecseréljük, abban bízva, hogy idővel mégis sikerül meggyőzni a hivatalt arról, hogy egy város szimbólumának betiltása (a saját hivatalunk használatán kívül) nem feltétlenül szerencsés lépés a szimbólum szempontjából, és hogy az Országház épületének formáját nem a tér átalakítása határozta meg, így véleményem szerint a Steindl Imre által 1881-es tervpályázatra tervezett épületforma attól teljesen függetlenül közkincs.

A ma élő embereknek nem lenne szabad ezen formák utóéletét ilyen módon korlátozni, mert ezt mindannyian ajándékba kaptuk.

De egyelőre megrekedtünk, így aztán fogadjátok szeretettel új logónkat, amin határozottan NEM szerepel az Országház, ellenben két másik városszimbólum igen (plusz egy harmadik, egy rejtett üzenettel: a fa). Mondjátok el, mit gondoltok róla, visszalépésnek érzitek-e az Országház, mint főmotívum után, vagy ti mit használnátok fel a város szimbólumának akkor, ha netalán nemsokára betiltanák az összes ismert épület képi feldolgozását.

Íme az új logó:

varosban_relogo_700px.png

Fekete: Szuperfekete

Magyarósi Csaba 2017 október 11.
Címkék: gasztro

Oké, félig szuper. Szóval van a belvárosban egy kávézó, a Fekete, amiről néhány éve már írtunk: akkor még csak egy kis beszögellés volt az Astoriánál, egy apró kávézó, ami valahogy kilobbizott néhány széket a Múzeum körútra, és közben remek kávékat készített. Már akkor, amikor a remek kávé még egyáltalán nem volt általános jelenség Budapesten, szóval pionírok voltak ők.

Aztán jó másfél éve léptek egy nagyot és megnyitották az udvart a kávézó mellett, aztán az udvar mellett nyitottak egy nagyobb beltéri blokkot is, szóval onnantól kezdve a Fekete két belső és két külső helyszínen üzemelt, amik nem értek össze, mégis egy helyen voltak (egymástól néhány méternyi távolságra), ilyen enklávé-exklávé rendszerben.

Azóta terveztem, hogy kipróbálom, mit tud az új hely, és a programok sűrűségét mutatja, hogy múlt héten tudtam először elmenni reggelizni egyet a kibővített Feketében: azon a napon, amikor másfél év után kifestették az új helyet (tök jó mentalitás: nem kell megvárni a teljes leépülést, még azelőtt fel kell újítani, hogy az elhasználódás jelei látszanának), éppen ezért a kiadós reggelizős blokk szünetelt.

Mondhattam volna, hogy majd másnap visszamegyek, de másnap elutaztam elég hosszú időre, amikor meg visszaérek, nem lesz már udvar.

Szóval tessék, kiegészítendő a korábbi cikket, van egy ilyen szuperhangulatos kis hely az Astoria és a Múzeum körút mellett, a négysávos belvárosi autópálya tőszomszédságában, ahol kiváló a kávé és ahol remek péksüteményeket tudsz enni, amik ugyanúgy a Mill pékségtől érkeznek, mint most már nagyon sok jó helyen Budapesten, ami persze csökkenti a diverzitást, de legalább garantálja az állandó minőséget, és persze vannak rántották meg hasonlók is, amiket amint tudunk, jó alaposan szintén kipróbálunk.

Fekete
Múzeum körút 5.
H-P: 7:30-16:00

Nem hagytam ott a gatyámat az Andrássy úti luxuscsokiboltban - Ghraoui

szucsadam 2017 október 10.
Címkék: gasztro csokoládé

A Ghraoui csokigyár híre futótűzként terjedt még májusban: adott egy háború elől menekülő szír üzletember, aki áttelepíti a csokiüzemét Magyarországra, elég nagy sztori. És ez nem akármilyen üzem, saját bevallása szerint a _világ_ _legjobb_ csokoládéját készítik, és nemsokára a 15 legnagyobb között jegyzik majd a Ghraoui nevet. Nagyjából a hír megjelenésének idején jelent meg az Andrássy úton, az Operához nagyon közel egy üzlet, ami a Coming Soon felirattal hirdette, hamarosan kinyit a csokibolt, és mindenki megkóstolhatja, milyen is ez a Ghraoui.

Aztán az üzlet nem nyitott ki, egészen pár héttel ezelőttig. 

Engem ez picit megrémített. Nem attól ijedtem meg, hogy a Ghraoui eltűnik a süllyesztőben, hanem attól, hogy mennyibe fog kerülni itt egy bonbon.

Ha ugyanis valaki megteheti, hogy egy ekkora Andrássy úti üzletet fél éven át 0 forint forgalmat generálva állni hagy, ott iszonyatos bevételeket kell termelni ennek a bolt kialakításán túli laza tizenöt-húszmillió forint előteremtéséhez. Gyors fejszámolás után, leosztva ezt a pénzmennyiséget két éves megtérüléssel, egyetlen eladott bonbonra az jött ki, hogy ha nem óvatosan választok, egy ilyen csokizabálós nap végén akár vihetik a kocsimat is.

Ennek ellenére vártam már a megnyitást, hiszen egyszer már - egy másik helyen -megbarátkoztam a gondolattal, hogy egyetlen bonbonért egy ezrest fizessek, és még akkor is, ha akkor az félreértésnek bizonyult. Mégis, felkészültem egy ilyen kihívásra, gondoltam, itt majd tényleg jön ez a rém.

dsc05078.JPG

Határozott léptekkel megindultam a bejárat felé, de az ajtót már nem tudtam kinyitni: minden betérő vendég előtt egy "máskülönben irodalomtanár, hétvégén biztonsági őr"-nek látszó, udvarias férfi nyitja ki az ajtót, miközben az eladó hölgyek címlapfotózáshoz szükséges mennyiségű sminkben, és makulátlanul egyenes, ráncmentes, testre szabott ruhában lépnek oda hozzám mosolyogva. A legtöbb ember ennél a pontnál már gondolkozik, hogy hogyan meneküljön a csapdából, ő itt gyanútlanul besétált egy _luxus_ csokiboltba, az őr becsukta mögötte az ajtót, mindjárt valaki teletömi a száját, miközben a másik tuszkolja a kezébe a számlát. A legtöbb ismerősöm legalábbis feszengene ilyen helyzetben, engem is csak a többszöri, Michelin-csillagos éttermekben tett látogatásom tett érzéketlenné, és ilyen helyzetben is tudok olyan közvetlen maradni, mintha a Kádárban köszönnék oda Orbán úrnak, a tulajdonosnak a bejáratnál.

Miután megcsodáltam a múzeumi vitrinekben kiállított bonbonokat, kandírozott gyümölcsöket és hasonlókat, amik mellett egyetlen táblán volt feltüntetve valami 23 ezer forintos ár (a kirakatban is valami hasonlók látszottak, de nem törődtem vele), a hölgy hátrakísért, ahol megkóstolhattam az édességeknek egy részét, ez volt a kínálat:

 dsc05059.JPG

A hely egyébként azért jó, mert még itt sem éreztem azt, hogy muszáj vásárolnom. Nyugodtan mondhattam volna, hogy köszönöm, eleget láttam, még visszatérek.

A bonbonok egyébként nagyon szépek, kézzel festettek - ahol ilyenre volt szükség -, alacsony cukortartalmúak és nagyon ízletesek. A csokoládé jó minőségű, de miután jártam brüsszeli csokimanufaktúrákban, a világ legjobbjának így elsőre nem kiáltanám ki. A bonbonok íze kicsit eltér az általunk megszokottól, a Ghraouihoz hasonlóan bean to bar csokikat készítő (vagyis a kakaóbabból a teljes gyártási folyamatot lekísérő, így leginkább egyedi csokoládét gyártani képes) Rózsavölgyihez képest itt eltérő fűszerezéssel, csokoládéval találkozunk, még azt is megkockáztatom, hogy időnként kevésbé elegáns ízösszetételt alkotva. De a minőség nem vitás.

Az árak pedig egyáltalán nem verik ki a biztosítékot: 2300 forint egy saját magunk által válogatott 8 darabos bonbon válogatás, és ez fix ár, és nagyjából ilyet kapunk érte:

dsc05084.JPG

Ilyen dobozban és ajándéktáskában:

dsc05080.JPG
Mint a Mendl’s a Grand Budapest Hotelben, nem?

Ez pedig kábé 300 forintos bonbonárat jelent (kábé kilenc-tíz grammos átlagsúly mellett), ami még csak nem is ritka a budapesti csúcsbonbonosoknál. Igaz, végül csak sikerült megközelítenem az ezer forintos falatot: ez a Autrefois Damas névre hallgató sárgabarack pisztáciával 900-1200 forintba kerül, súlytól függően, per darab.Ezt külön dobozba helyezik be, kesztyűben (nálam ez már-már átütötte a sznobdetektort):

dsc05074.JPG

dsc05083.JPG

Egyébként a kedvenceim ezek voltak: Les Trois Sages, Château d’amour, Mocka, és a kinézete miatt a Jardin de Sissi.

Mindenesetre látszik, hogy a Ghraoui tulajdonosa nem a gyors megtérülés megszállottja, de ez érthető is, hiszen maga a cég is több mint kétszáz éves. Kivárják, hogy tényleg a legjobbak között tartják-e majd számon őket, de szerintem - ez csak megérzés - biztosra vehetünk egy finoman felszálló áremelést a közeljövőben is.

Ti pedig nyugodtan menjetek be körülnézni, élvezzétek azt a kiszolgálási színvonalat, amit egyelőre sajnos csak külföldről tudunk importálni, kóstolgassatok is, érdemes.

Ghraoui
Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 31.
Nyitva: H- Szo 10:00 - 19:00

Észrevettétek, hogy milyen gyakran színpadra lépnek emberek robotokkal?

szucsadam 2017 október 07.
Címkék: kultúra tánc

Még csak a trendek láthatóak, a folyamatnak csupán az elején járunk, még csak sejtjük, milyen lesz a világ, ha a mesterséges intelligencia és a robotok egyre több munkát átvesznek az embertől, hogy lesz-e gépgyűlölet, megtöltjük-e érzelmekkel az általunk alkotott szerkezeteket. A hét nagyon várt filmje nekem a Blade Runner második része volt, ami szintén a jövő kesernyés, utcaszagú valóságát próbálja bemutatni, és ha a sci-fiben felbukkanna egy előadás villogós neonplakátja, ahol egy tajvani táncos és egy ipari robot táncos duettjét lehet megtekinteni, teljesen belepasszolna a képbe a felhívás.

Azt gondoljuk, hogy ilyen dolgokkal akkor foglalkoznak majd, amikor mindez valóság lesz, amikor már az emberek és a robotok szimbiózisban élnek.

Pedig épp az az érdekes, hogy a művészek meghaladják a tapasztalható világot, és előre tekintve már évek óta robotokkal dolgoznak, ugyanúgy foglalkoztatja őket a kérdés, csak épp nem egzisztencialista szemszögből. Lesz-e érzelme a robotoknak? Ha nem, tudnak-e úgy tenni? És ha tudnak, lehet-e táncolni velük? Nagyjából ezeket a kérdéseket forgatta a fejében a tajvani táncos, koreográfus, feltaláló és videós Huang Yi, amikor elkezdte betanítani KUKA gyártmányú ipari robotját, hogy együtt táncolhassanak. A Trafóban léptek fel tegnap és tegnapelőtt.

A darab maga helyenként tényleg izgalmas kérdéseket vetett fel csupán azzal, hogy a robot tényleg emberszerű, finommozgással haladt a táncos felé, és el tőle, hogy vette őt kamerával, majd kitekintett a közönségre, hogy szinte éreztük: fél, amikor a táncos összeesett, és nem mozdult. Helyenként ugyan vontatott volt az előadás, nem tartotta fenn az érdeklődésemet, annak ellenére, hogy iszonyatos munka volt benne: a robot mozgásának minden egyes percére tíz óra programozási munka jutott. 

Nekem valami katarzisszerűséget mégsem a szándékos mondanivaló okozott, legalábbis azt hiszem, az alkotó nem gondolt arra, milyen különös egy európainak nézni, ahogy egy távol-keleti táncos egy a tömeggyártás szimbólumának tekinthető ipari robottal együtt Bach csellószvitjeire mozog együtt a színpadon. Megérezzük a dolgok helyét a világban, amikor az európai művészet egy nagyon szép és kellemes alapot ad egy high-tech mozgóképnek, ami olyan kérdéseket boncolgat, amik számunkra legalábbis egzotikusak. Pedig valódiak a kérdések, a világ népesebb részén. 

15_02_10_huangyikuka366_by_jacob_blickenstaff.jpg

De nem ez volt az egyetlen hasonló előadás, a Trafó smART! sorozata több ilyet is műsorra tűz, és rögtön pár nap múlva érkezik Valencia James az AI am here cíművel, ahol az alkotó egy mesterséges intelligenciával táncol. Ideje megszoknunk a gépeket a művészetben, és nem úgy, hogy a színházban Kulka János monológja után Nenszi, a hatkarú android viharzik be a színpadra sírva, hogy most már nem bírja elviselni az életet, és a közönség a szájához kap, a művészek sokkal kézzelfoghatóbb módokat találnak arra, hogy egy színpadon legyenek együtt robotokkal.

Börze: a még durvább kakaós csiga esete

Magyarósi Csaba 2017 október 05.
Címkék: gasztro

Mostanában mázlim van a kakaós csigával, mert nem is olyan régen megtaláltam a legjobbat Újlipótvárosban, ami azért nagy szó, mert eleve erős volt már a mezőny, most viszont egy olyanba futottam bele, ami egész Budapesten is minimum dobogós.

A hely a Börze, a Szabadság tér mellett, ami még nyáron nyílt, és amit körülbelül három hete teszteltem le és fotóztam be, de aztán a képeket nagy magabiztossággal töröltem másolás előtt, így amit itt láttok, azt Szauer Juditnak köszönhetjük, akivel egyébként együtt reggeliztem a Börzében.

Ami egyébként egy tök jó hangulatú, decens kis hely, engem nagyon emlékeztetett a Szabadság tér másik oldalán található Liberty caféra, csak annál valahogy könnyedebb az összhatás, főleg a személyzet miatt: ez is nagyon elegáns, eklektikus hely, de a dolgozók valahogy lazábbak, vagy engedve van nekik, hogy lazábban legyenek - nem bizalmaskodó, hanem abszolút profi módon.

Többféle kaját is ettünk, engem rábeszéltek egy debrecenire, ami jó alapanyagból volt jól elkészítve, és ezt néhány nappal azután ettem, hogy kóstoltam egy igazi debrecenit Debrecenben, ami a helyiek szerint is az egyik legjobb (nem mintha kötelező lenne, hogy pont debreceni legyen a legjobb debreceni): hosszúra nyúlt ez a gondolatmenet, jó, amit a Börze ad.

Judit rántottát evett kecskesajttal és szárított paradicsommal: na az volt az igazán nagy dobás. Ugyanis nem az omlettre szórták a hozzávalókat, hanem az omlettbe, töltött omlett volt ez, az egyik legjobb Budapesten, nem száraz, jól ízesített, jól sütött, remek - és saját készítésű.

De amitől mindketten kikészültünk, az az édes, nagyon kakaós, nyúlósan őrült jó kakaós csiga: brutális darab, 70 ezer kalória, roppanós tészta, hibátlan arányok, ezt a műfajt valószínűleg már nincs hova fokozni.

Nem a Börzében van a legolcsóbb reggeli a városban, de remek helyen van, az étterem határozottan tud újat mutatni és nincs is elszállva magától, meg a saját elegáns berendezésétől, ami jó.

Börze
H-V: 7:30-24:00
1051 Budapest, Nádor utca 23.
0614265460

süti beállítások módosítása