English

Egy nap a városban

Város Hőse Fruccola: vitamintúladagolás akár a tél közepén is

Magyarósi Csaba 2016 november 23.

Sorozatunkban a Város Hőse éttermeket mutatjuk be: ezekben jelentős kedvezménnyel fogyaszthatsz, ha támogatod legalább havi 3750 forinttal az éhező gyerekeket. Így a gyerekeknek élelem jut, te meg úgy segítettél, hogy a kedvezményekkel vissza is kaptad a befizetett összeget, tehát az nem került semmibe. Mindenki nyer.

Részletek a Város Hőséről itt.

És akkor következzen az étterem:

Itt találod meg az éttermet.

Összefoglalóvideó arról, hogy miért érdemes taggá válnod:

 

Egészen hihetetlen ez a kis portugál büfé Újlipótban

Magyarósi Csaba 2016 november 22.
Címkék: gasztro

Évekkel ezelőtt már írtam a Picante kifőzdéről, erről a félszuterénről a Victor Hugo utcában, amiről sosem gondolnád, hogy jó, mert kívülről semmi sem utal erre, pedig az. Akkor még a nagy lisszaboni nyaralásunk előtt voltunk (2014 végén eltöltöttünk ott két hónapot), szóval összehasonlítási alap nélkül ízlett, amit ott kaptam és már akkor is meg voltam döbbenve azon, hogy milyen olcsón kapsz remek és izgalmas ételeket a Picantéban.

p1240475.JPG

p1240481.JPG

A blogírással jár, hogy viszonylag ritkán megyek vissza egy kedvenc helyre, mert folyton újabbakat kell próbálni, hogy különválogassuk a búzás az ocsútól, annál izgalmasabb élmény, amikor mégis sikerül ismételni. Ádám már írt az élményről legutóbb: arról, hogy a gasztroforradalom dübörgése mellett hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a régi helyek menthetetlenül elavulttá, unalmassá váltak, aztán bemegyünk egy Kisparázsba és annyival eredetibb, személyesebb ételt kapunk, mint a legtöbb új versenyzőnél, hogy komolyan elgondolkozunk az utóbbi években tapasztalt változáson: hogy minőségi, vagy inkább csak mennyiségi-e. Hogy tényleg jobbak lettek-e a helyek, vagy csak sokkal több lett az elfogadhatóan jó hely?

Hasonló volt az élmény, amikor benéztem legutóbb a Picantébe: nem számítottam rá, hogy írni fogok róla, szóval nem vittem magammal fényképezőt, de amikor beléptem a kifőzdébe és megláttam ezt, elvesztem:

img_4176_1280.jpg

Hogy mi látható a képen? Hát a francesinha. Ez egy portugál kaja, de nem is akármilyen portugál, hanem egyenesen portói, a város büszkesége és alapvetően nem túl jó, de Portóban tényleg mindenki ezt a szendvicset készíti és mindegyik étterem megesküszik rá, hogy az ő receptjük az eredeti. Egyébként tényleg nem egy szofisztikált kaja, szendvics megtömve mindenféle hússal és sajttal, leöntve paradicsomos trutymóval és tényleg nem valami jó, de ha egyszer ettél ilyet, az örökre Portóhoz köt majd és megdobban a szíved, ha bárhol máshol belefutsz valami hasonlóba.

Ebben a videóban be is mutattam, hogy miről van szó:

Amire azonban nem számítanál:

  • hogy Újlipótvárosban történik meg a szívdobbanás
  • hogy ez sokkal jobb lesz, mint az eredeti

img_4179_1280.jpg

Esküszöm, láttátok fent is, ettem én már elég sok francesinhát Portóban, de csak a becsület kedvéért, amit viszont a Picantéban adnak, az kétség kívül remek kaja, kiváló szendvics, sokkal jobb szósszal, mint amit Portóban bárki képes volt eddig összerakni (az tényleg valami ipari paradicsomlére emlékeztet, ez meg egy értelmezhető massza), csodás az egész. És akkor zárójelben rakjuk oda mellé, hogy a többi étel, amit ehetsz, is messze jobb a szokásos menzaminőségnél, miközben olcsóbb, mint a legtöbb konkurens.

Ha eddig nem próbáltad, próbáld ki!

Picante kifőzde
Budapest, XIII. Victor Hugo utca 7.
Nyitvatartás: hétköznap 11-15
Telefon: 06303060683

Így nézett ki Budapest legviharosabb múltú területe 1900 évvel ezelőtt

szucsadam 2016 november 18.

Egy mellékes szálon kezdem a posztot: nemrég jelent meg a Civilization VI, a birodalomépítő stratégiai játék legújabb darabja. A szívem megdobban ilyenkor, eszembe jut 1991, amikor tíz éves voltam - akkor jelent meg a játék első része, ami megmutatta,  hogy a PC többre is alkalmas, mint az órákon gyakorolt a MS-DOS-parancsok kiadására. Lehet vele csinos birodalmakat építeni, embereket küldeni fáért, meg elfoglalni ismeretlen területeket  

Már nem játszom játékokkal, ezzel sem fogok: gyógyulófélben lévő munkamániás lettem, nem hagyom, hogy beszippantson rendszeresen, órákra a szórakozás. Ez nem is fog érdekben javulni: úgy tervezem, hogy életem végéig dolgozom majd - írni fog nélkül is lehet -, és a nyugdíjat az jelenti majd számomra, amikor újra leülök játszani a monitor elé, vagy isten tudja, mi elé ülünk majd akkor. Naponta.

contra_aquincum_reconstruction_2-800x494.jpg

Amikor megláttam a fenti a képet, rögtön ez ugrott be. A Civilization, a birodalomépítő játék, ahol az ókortól egészen a közeli jövőig igazgathatunk egy civilizációt, egeret klikkelgető istenként. De a fenti kép NEM a játékból van.

Először is fejtsük meg, hogy mit ábrázol. Egy római erődöt. Neve is van: Contra-Aquincum.

Akinek nem ugrik be, hol járunk, segítek. A fenti 3D-s kép készítője egy mai fotóra is rátette a digitális makettet, hogy lássuk, hol is helyezkedett el ez az erőd, látszólag a korabeli semmi közepén:

contra_aquincum_reconstruction_3.jpg

Németh Ádám, a kép készítője 3D-s alkotó, magyar múzeumoknak is készít  a fentihez hasonló római kori rekonstrukciókat (Török András hírlevelének köszönöm a tippet).

A Contra-Aquincum a 2. század elején épült, így a képen kábé 1900 év változásait láthatjuk, egymás mellett. Ez nagyjából elképzelhetetlen időtáv nekünk, hiszen ez a terület, a mai Erzsébet híd pesti hídfőjének környezete még 120 évvel ezelőtt is totálisan máshogy festett, mint ma. A híd megépítése előtt ugyanis itt volt Budapest leghangulatosabb városrésze, a régi pesti óváros, kacskaringós utcácskákkal, szabálytalan alakú terekkel. A Kossuth Lajos utca és nagyvonalú környezete miatt itt 120 házat bontottak el, és velük együtt eltűnt a Városháza tér, az Eskü tér, a Hal tér, a Rózsa tér és a Sebestyén tér. Ilyen volt azelőtt a római kori erőd környéke:

filename-1_2.jpg

filename-1.jpg

filename-1_3.jpg

Pár év múlva már így nézett ki. Ma már ez is tiszta nosztalgia:

pest_1.jpg

És Budapest legviharosabb történetű területén áll még ma is Budapest legviharosabb történetű temploma, a Belvárosi Nagyboldogasszony Plébániatemplom. Már a 12. században hivatkoznak rá, azóta minden korban máshogy festett, annyiszor átépítették, hogy alig beszélhetünk ugyanarról az épületről már, ezer év távlatában. Az Erzsébet híd ma szinte súrolja. (A fenti képhármas utolsó darabján is ő látható, akkor még üzletek vették körül)

Szóval ha én választhatnék, legszívesebben egy Budapest-szimulátorral játszanék inkább majd nyugdíjasként, egy speciális Civilizationnel, ami csak erre a városra koncentrál. Nem is! Csak erre a területre, a régi pesti óváros részre, itt is annyi minden történt. Valahogy úgy kéne ügyeskedni, hogy a végén ne tudják fillérekért szétmuttyantani az itteni ingatlanokat. Lehet, hogy már 1900 évvel ezelőtt a megfelelő döntéseket kellene hozni ehhez, nem tudom. De jó kis szimulátor lenne, az biztos.

A 3D-s képeket a virtualreconstruction.com oldalról vettem. A fotókban látható fotókat a Budapest Anno (Corvina Kiadó, 1981), a Békebei séták a pesti Belvárosban (Budapest, Darabanth Aukciósház 2014) és a Budapest, az ikerfőváros (Helikon kiadó) könyvekből vannak

Még sosem voltál ilyen váratlanul karnyújtásnyira egy 230 milliós festménytől

szucsadam 2016 november 17.

Ha a Jászai környékén jársz, és a Falk Miksa utca mellett is elsétálsz, akkor tudd, hogy néhány lépésre tőled egy híres Csontváry festmény lóg a falon, egy jelképes kordon mögött. Amit 2006-ban 85 millió forintos kikiáltási ár után 230 millió forintért vettek meg, aztán 2012-ben elloptak, majd megtaláltak a rendőrök egy budapesti lakásban. Most meg itt lóg. Csak úgy.

dsc00521.JPG

dsc00508.JPG

Ha a fenti ajtón besétálsz a Kieselbach galériába, többek között ilyen meglepetés vár a Festők, Múzsák, Szerelmek kiállításon, meg egy rakás Rippl-Rónai, Egry József, Berény Róbert ésatöbbi. A képek a magyar festészet múzsáiról szólnak, érzéki szeretőkről, gondoskodó vagy épp meggyilkolt feleségekről. Nyáry Krisztián hasonló című kötete nemrég jelent meg: a Festői szerelmek kötet bemutatója épp itt volt novemberben, olyan érdeklődés mellett, hogy a tömeg csak két turnusban fért be a termekbe, meghallgatni a történész művészekről és múzsákról szóló sztorijait. Ezekhez ő mindenkinél jobban ért.

Zseniális a kapcsolódás, hiszen ahogy Nyáry Krisztián közel hozta az irodalomtörténetet a szélesebb tömegek számára, úgy a Kieselbach a magyar festészet remekeit dobálta ki úgy a falaira, hogy aki erre jár, egy sima kávészünetben besétálhat, megcsodálhat akár csak egy-két képet, és mehet tovább. Nem kell, hogy a művészet befogadására külön napokat szenteljünk, és komplett délutánokat töltsünk el múzeumban: elérhető mindenkinek, ott lóg mindenféle látható biztonsági védelemtől mentesen. 

És ebben az egyszerűségben az alkotások még jobban meghökkentenek. 

A festőkhöz tartozó rövid életrajzok is olvasmányosak, helyenként sokkolóak, ahogy például Czigány Dezső esetében. Ennél tömörebben csak Marlon Brando volt képes összefoglalni az iszonyatot az Apokalipszis Mostban, ahogy azt ismételgette: "the horror".

dsc00545.JPG

A kiállítást mindenféle segítség és művészettörténész nélkül, akár egy negyed órára is érdemes látogatni, de kapható egy képeskönyv a kiállított festményekről, ami segíthet az eligazodásban, valamint folyamatosan szerveznek tárlatvezetéseket, ahol avatottak mutatják be, melyik hölgy vagy úr mit tett a művésszel, esetleg fordítva és így tovább.

A kiállítás még nagyjából két hétig látogatható, és tegnap megbizonyosodtunk róla, hogy már elült a fokozott érdeklődés miatti tömeg, így bátran nekivághatunk egy kis gyönyörködésnek. Áginak köszönet, hogy elkísért, és felhívta a figyelmem a kiállítás ragyogó értelemben vett hétköznapiságára. 

dsc00518.JPG

Város Hőse Séf utcája: a lecsókolbász felsőfoka

Magyarósi Csaba 2016 november 16.

Sorozatunkban a Város Hőse éttermeket mutatjuk be: ezekben jelentős kedvezménnyel fogyaszthatsz, ha támogatod legalább havi 3750 forinttal az éhező gyerekeket. Így a gyerekeknek élelem jut, te meg úgy segítettél, hogy a kedvezményekkel vissza is kaptad a befizetett összeget, tehát az nem került semmibe. Mindenki nyer.

Részletek a Város Hőséről itt.

És akkor következzen az étterem:

Itt találod meg az éttermet.

Összefoglalóvideó arról, hogy miért érdemes taggá válnod:

 

süti beállítások módosítása