English

Egy nap a városban

Én ilyen férfiboltot elképzelni sem tudtam volna - Rehab Budapest

szucsadam 2017 január 20.
Címkék: borbély bisztró

A Múzeum körúton elsétáltam mellette párszor, mire feltűnt, hogy a sarkon nyílt ruhaüzlet valójában nem is ruhaüzlet. Erre úgy jöttem rá, hogy miközben szórakozottan olvasgatva magamnak a körülöttem található feliratokat, az üvegre írt karaktereket is eldúdoltam a fejemben, minden további kiértékelés nélkül. 

Valami mégsem stimmelt. Ezek a szavak jöttek a számra:

Póló, koktél, bajusz, sör, pomádé, bor, hátizsák.
Aztán meg: Szendvics, kávé, deszka, tapas.

Mivan? Megálltam, visszaléptem. Tényleg ez volt ott. Az üzlet kínálata mindenféle deszkás és számomra elsőre ahhoz hasonló ruhából, sapkából, meg persze deszkából állt, de a helyiség közepén ott éktelenkedett - kissé váratlanul - négy óriási borbélyszék, tükrökkel. Egy üvegfal mögött, hátul pedig egy szakács sütött-főzött serényen, vendégek várták a kajájukat. Egy üzlet, ahol ruhát veszel, megnyírják a szakállad, és meg is kajálsz? Ez a hipsztermennyország!

Az első, határozott lépés után megtorpantam: én nem vagyok hipszter. Az egy dolog, hogy nem tudok innen ruhát választani, de kissé túlsúlyos lettem így karácsony utánra, szinte teljesen kopasz vagyok, szakáll helyett pedig jóindulattal is legfeljebb sörtének nevezhető, álmos valami nőtt ki az arcomból, ollóval neki se lehet állni. Borotvával meg minek. 

Így aztán kerültem egyet hátrafelé, a Magyar utca felől hatoltam be, ahol a kaját adják. Innen is át lehet menni a boltba, gondoltam, de az már nem egy célirányos behatolás lesz, csak egy laza ténfergés. 

dsc01355.JPG

A bisztró nagyon hangulatos. Építőipari alapanyagokat gazdagon felhasználtak, zsaludeszkákból készített asztalok, szádfal plafon, de most ezek a karcos, elnagyolt dizájnok mennek. A konyhában egy darab szakács, az asztalokhoz egy darab felszolgáló megy ki, így a három fogásos ebédünket egy és negyed óra alatt sikerült elkölteni. De ez nem az a hely, ahol sietsz: amíg vársz a borbélyra, eszel, amíg válogatsz a deszkák között, vársz a kajára, és így tovább, különféle kombinációban.

dsc01357.JPG

A kaják egyébként egész jók. Országokra bontottak az ételek, így a zászlókra pillantva rögtön látod, hol vannak az olaszos, a spanyolos, a franciás vagy a magyaros fogások, épp mihez van kedved. A csirke ízletes és jól elkészített, a ratatouille-ban a zöldségek roppannak, nincs túlgondolva, nem hihetetlen a minőség, csak jó. Épp annyira jó, hogy ha egyébként is ide jössz valamiért, itt is maradj kajálni. Az adagokról mindenesetre érdemes előzetesen érdeklődni, mert nem biztos, hogy minden főétel ugyanannyira laktató. Mármint porcióilag. Ebédmenü nincs. Tavaly volt, idén már nincs.

Tetszett, és a helyet is jól kifejezi a szóda. Egyrészt az, hogy egyáltalán lehet kérni, mert ezt a durva buborékos italt nem sok helyen adják, pedig mennyivel jobb inni, mint a szénsavas ásványvizet. Másrészt itt gyanúm szerint bodzát áztathattak benne, mert egy leheletnyit bodzaíze volt a decinként egy ötvenesért mért, minimumáron adott italnak. Bár ha jól meggondolom, nincs az a kimondott bodzaszezon, így valami tartósított megoldásra gyanakszom.

Az üzletrészben is végignéztem, de a figyelmemet inkább az apró részletek kötötték le. A kirakatban látható díszmotor. A hatalmas bőrkanapék mellé kitett dísz-Marshall-erősítőláda. És persze az iszonyú jól kinéző borbély-részleg. A borbély egy olyan szakma, ami teljesen váratlanul éli a reneszánszát Budapesten: én legalábbis nem láttam előre, hogy felbukkan az a szőrzetére nagyon igényes réteg, akiknek a tetovált hipszter szakemberek beretvája kifejezetten vonzó lehetőség.

Először azt hittem, hogy a Rehab Budapestben rá fogok jönni, melyik a főtevékenység, és mi az, amit csak úgy mellékesen művelnek. De nem tudtam kitalálni, valószínűleg azért, mert nem is lehet: minden egyformán hangsúlyos, az üzlet láthatóan határozott koncepcióval árul egy rakás terméket, a borbélyok öt széken dolgoznak, hatalmas tükrökkel, a bisztró egész jó minőséget ad. Fura hely, de tetszik.

Rehab Budapest
Cím: 1053 Budapest, Múzeum körút 13.
Nyitva: H-Szo 08:00 - 22:00, V 08:00 - 19:00

Végre egy egyedi street food, a spagettigombóc - Mamma Sferico

szucsadam 2017 január 19.
Címkék: gaszto streetfood

A street food sablonok használata Budapesten eléggé beszűkítette a piacot, a rengeteg hamburgerező, levesező, wok bar mellett úgy tűnik, mintha csak ezek közül lehetne választani. Pedig az ételkészítés pont olyan kreatív, mint  bármely más művészeti irányzat, hihetetlen mennyiségű, úgynevezett végtelen lehetőség közül lehet választani. És érdemes is.

Mindig hamburgert enni olyan, mint folyamatosan Chris Rea-t hallgatni. Gömbölyű, de egy idő után unalmas.

Na, a Mamma Sfericóban spagettigombócokat árulnak. Sokféle szósszal. Nem hatalmas újítás, hiszen tészta, meg néha rizs, gombócokba gyúrva. Csakhogy míg egy spagetti carbonara az utcán elfogyasztva, vagy a munkahely felé sietve garantáltan összefröcsköli a nyakkendőt (vagy a dekoltázst), addig a kis gombócok pont azért jók, mert egyben csócsálhatók. Legfeljebb félbeharapva.

A koncepció a szokásos "találd ki magadnak": választasz egy alapot, hogy rizs vagy spagetti alapú gombócot kérsz. Aztán hogy mi legyen benne, marha, csirke, sertés, lazac vagy vega cuccok. Jöhet a mártás: francia sajt, magyar paprikás, tejszínes spenót, vadas, texmex, hoisin, édes curry, barbeque. 5 gombóc mártással 1090, hét gombóc mártássa 1290 forint. Ilyen egyszerű.

Persze először fogalmad sincs, mit kérj, hiszen nem tudod, a rizses marhához mennyire megy a hoisin, de szerencsére segítenek. Én ötféle gombócot kértem, négyféle mártással, alapáron, így végigkóstolhattam sokat egyszerre, egyetlen gusztusosnak nem mondható tányéron.

Lássuk az eredményt. 

dsc01197.JPG

dsc01200.JPG

A sajtmártás nagyon kellemes, lágy kísérő, míg a hoisin erőteljes, de szintén szuper a kínálatban. A curry valahol a kettő között helyekedik el, de ezeket simán kérném máskor is, egy adaghoz egy lágy és egy erőteljes szószt kérve. Egyszer így, másszor úgy mártogatva.

A gombócok íze azonban elveszik a mártások mellett, megforgatva bármelyik kísérőbe fogalmad sincs, hogy csirkét vagy sertést eszel épp, de még az is kihívás, hogy megmondd, rizs vagy tészta az alap, annyira megfőzték az alapanyagokat. Ez nem tragédia, hiszen a szószok határozzák meg az étel egyediségét, de azért lehetne markánsabb, "nyersebb", üdébb az a gombóc (amiket egyébként Serényi Zsolt, a tetovált séf segített megálmodni a helynek).

Lehet még kapni nagyon édes házi mézes teát az aprócska helyen, és addiktív tiramisu is kapható. Menüben, a gombóc, üdítő, desszert együtt nagyjából átlag pesti belvárosi ebédmenü áron kapható, egész nap. De azért öt gombóccal nem telítődünk el, csak épp ettünk valamit. 

dsc01193.JPG

Ja, és még egy fontos dolog: a kiszolgálás lelkes, hozzáértő és motivált. Úgy vettem ki a hölgy szavaiból, hogy ő nem tulajdonostárs, inkább alkalmazott, mégis úgy válaszolt a kérdéseimre, ami a vállvonogatós, "ezt sajnos nem tudom" pultosok korában ritka. 

Könnyen előfordulhat, hogy nemsokára több helyen is találkozunk Mamma Sfericóval a hölgy elmondása szerint, így nemsokára meghódíthatják a spagettigombócok Budapestet.

Mamma Sferico
Cím: 1053 Budapest, Múzeum krt. 41
Nyitva: H-P 11:00 - 18:00

Itt a Városban app 2.0!

Magyarósi Csaba 2017 január 18.

Igazság szerint azóta készültünk erre, hogy megjelent az 1.0, ami nem ma volt, de nehéz lenne megmondani, hogy mikor. Körülbelül másfél éve.

Örültünk, hogy elkészült, ti is szerettétek, nagyon sokat töltöttétek le, de tudtuk, hogy itt-ott gond van vele és időközben Lovas Endrének, aki a Város Hőse miatt pusztán jófejségből készítette el nekünk a programot, rengeteg ötlete is támadt, amit be akart építeni a programba. Egyébként ő Lovas Endre:

hugh-grant.jpg

Szóval érett ez és most végül ki is került: ott van az app store-ban a mégkétszerjobb kettőpontnulla. Töltsétek Androidra és iOS-re!

vh1.jpg

vh2.jpg

Amit eddig is tudott a program:

  • megmondja, hogy hol és milyen jó étterem van a közeledben a cikkeinkre építve
  • ez a Város Hőse klubkártya, amivel kedvezményesen tudsz fogyasztani több tucat budapesti
  • étteremben, ha támogatod az éhező gyerekeket

Amit mostantól tud:

  • közösségi lett, te is tudsz értékelni helyeket, leírásokat, fotókat hozzáadni a kártyákhoz
  • bizonyos esetekben sokkal gyorsabb lett
  • egyszerűbb és kétszer menőbb a kezelés
  • az operációs rendszer is tud keresni az app adatbázisában
  • navigáció
  • a Város Hőse már widgetként is elérhető
  • meg 3D Touchként is
  • és végre látszanak támogatott gyerekek

Szóval aki már letöltötte, update-eljen, aki még nem töltötte le, próbálja ki, és persze használjátok, értékeljetek, szeressétek és ha bármi problémát láttok, szóljatok, hogy a 2.1-es verzió még jobb legyen. 

Ha ez emberileg és szakmailag még egyáltalán lehetséges!

Android / iOS

A legjobb lángos Budapesten

Magyarósi Csaba 2017 január 17.
Címkék: gasztro

Persze a lángosról a Balaton és a nyár jut az eszedbe, pedig ha belegondolsz, a harmincöt fokban inkább valami könnyűt, kímélőt kéne enni, és a mínusz ötben jön jól az a zsírba gyúrt szénhidrát. A test már csak ilyen, bejön a hideg és elkezdi követelni az egészségtelen, hizlaló dolgokat és a lángos legalábbis dobogós ezen a toplistán.

Viszont ha már muszáj télen lángost enni, az legyen jó, vagy ha az nem is, legalább: a legjobb.

Nem ettem Budapest összes lángosozójában, így tökre lehet, hogy tévedek, de szerintem az abszolút bajnok a Flórián téri aluljáróban készül.

dsc06620_1280.jpg

Amint lesétálsz a lépcsőkön, megcsap a sült olaj illata, pedig ez az aluljáró nagyobb, mint egy anyahajó, és ahogy közelítesz, egyre tisztábban rajzolódik ki a konstans sor a lángosozó előtt. Mert hogy itt mindig vár néhány ember, a környék egyik nagy menőségéről beszélünk ugyanis.

dsc06619_1280.jpg

Megérdemelten: már a menü is tök jó, tejföl, sajt, tarja, hagyma, szalonna, bármilyen feltétel kérhetsz, sőt, van töltött lángos is, én azt kértem.

És ezt kaptam 560 forintért:

dsc06623_1280.jpg

dsc06625_1280.jpg

dsc06629_1280_1.jpg

Egy nagy adag télállóság.

A tészta kívül ropog, belül puha. Állítólag krumplit is kevernek hozzá, ennek nem tudom, mi a köze gasztrotechnikailag, de ezt suttogták egymás közt a mellettem falók, mint valami nehezen megszerzett, nagy titkot. Egyébként lehet benne valami, mert a helyek Krumplis lángosnak hívják.

És nem spórolnak semmivel, a sajt nyúlik, a tejföl, a tarja, a hagyma mind erőteljesen jelen vannak és az egésznek a vége meg kábé ott van, ahol a lángosnak: ennél sokkal többet nem lehet kihozni a műfajból. A Balatonon már megtaláltam a legjobbat, ott vagy harminc helyet ettünk végig, amíg kijött a Széplaki Lángos Büfé, ez viszont közel jár hozzá, és utazni sem kell miatta, mert itt van egy köpésre.

Akit mozgóképben is érdekel, 8:50-től a vonatkozó rész:

Krumplis Lángos
Budapest, Flórián téri aluljáró
H-P: 7-19
Sz: 8-14

Házhoz jönnek a balatoni biohúsok

Magyarósi Csaba 2017 január 14.
Címkék: gasztro

Járosi Tamásékról ezen a blogon még nem sokat írtam, de a másikon, a balatonin már sokszor, mert igazi könyvekbe illő sztori az övék: nagyvárosi értelmiség úgy dönt, hogy nyom egy resetet, leköltözik vidékre és a kényelmes lakást, az éttermi vacsorát hajnali kelésre és földmunkára cseréli.

A filmek itt szoktak véget érni, a főszereplők boldogan, ölelkezve néznek bele a földek mögött lemenő Napba, zene, függöny.

nyl_4347.JPG

Tamásnak, feleségének azonban itt kezdődött a java, ha ugyanis nem állnak rendelkezésedre állami kapcsolatokon keresztül végtelen források és valóban minőségre törekszel, akkor ez a fajta életmód az egyik legkeményebb, amit választhatsz magadnak és Tamásék mögött aztán pokolian nehéz évek állnak, amikor sokszor volt kérdés, hogy tudják-e egyáltalán folytatni, illetve hogy hányszor lehet újrakezdeni. De a Fekete Bárány biogazdaság terményeit egyre lelkesebben kezdték el vásárolni a környék legjobb éttermei, óriási siker a mangalica és a saját alapanyagokra építő füredi Malackrumpli éttermük is tele van nyaranta vendégekkel.

A gazdaságról és a Malackrumpliról is készítettem nyáron videót:

A csavar a történetben, amiért bekerülhetett a történetük az Egy nap a városban blogba a házhozszállítás: amennyire tudom, ezt csak mostanában kezdték el, legalábbis én tavaly év végén kaptam az első hírlevelet, amiből kiderült, hogy hetente egyszer pénteken házhoz viszik a friss húsokat Budapestre. Most csak a húsokat, mert tavasztól nyilván jönnek a zöldségek is, viszont ha kell bármi egy mangalicából, azt már januárban is megrendelheted.

Rendelhetsz zsírt (1500/kg), kolbászt (2900/kg), hurkát (2200/kg), de olyat, amit egy napja vágtak, darált húsokat (2500/kg), szalonnát (2600/kg), tarját (4900/kg), karajt (4900/kg), és ezek persze nem olcsók, mert mondjuk kétszer többe kerülnek, mint amit a sarki hentesnél kapsz, viszont itt aztán szinte percre pontosan le tudod követni, ha akarod, hogy hol, milyen körülmények közt nőtt fel a mangalica, ami a részeket szolgáltatta, szóval a végeredmény sokkal egészségesebb, és sokkal finomabb, mint amit bárhol megkapsz Budapesten. Nekem épp tegnap jött meg a szállítmány, fotót nem sokat készítettem, de a videóban 10:22-nél kezdődik a vonatkozó rész:

dsc06599.jpg

A marketing és a technikai háttér most még elég kezdetleges, weblap nincs, hírlevél van, azt küldik ki szerdánként, ha bármilyen infót meg akartok tudni, szerintem ide írjatok, bár van esély arra, hogy a rendelés része még nem fog olajozottan működni, főleg, ha most sokan írtok egyszerre. Illetve időnként kerülnek fel infók a blogjukra is.

süti beállítások módosítása