English

Egy nap a városban

Újabb szabadulószobát tervezett Budapest legkreatívabb csapata - KOCKA

szucsadam 2019 október 16.

Aki emlékszik még a 90-es évek kultikus beszaratós filmjére, a Kockára, bizonyára összeszorult gyomorral lép be Budapest legújabb szabadulós szobájába, vagyis kockalabirintusába. De semmi vész.

A Mystique Room csapata már korábban is bebizonyította, hogy az escape room műfaj nemhogy lecsengőben van, de folyamatosan megújul, és az új ötleteket már külföldre exportáljuk (budapesti szobák mását megtaláljuk már máshol a világban is). A város legizgalmasabb szobáit pedig sorra nyitják a Szent István körúton: a Mystique Room szobáiban ráadásul mára már egyetlen lakatot sem építenek be, high-tech érzékelőket viszont annál inkább. Van ajtó, ami hangra, fújásra, érintésre, mozdulatlanságra, vagy épp egy meghatározott dallam eljátszása után nyílik. A szobák tele vannak mini számítógépekkel, amik elemzik azt, amit csinálsz, és ha jól csinálod, automatikusan továbbjuttatnak.

A Vastrón nevű szobájukkal korábban már belekóstoltak abba, hogyan lehet feldolgozni egy filmet szabadulószobaként. Most a Trónok harca után a Kocka című film köszön vissza körülöttük. Hogyan? Itt egy jelenet a filmből:

ke_pernyo_foto_2019-10-03_15_23_41.png

Itt egy fotó az egyik kockában, a Szent István körúton:

71049038_1352121591614402_1213858857084780544_n.jpg

A Kocka nevű szabadulószoba úgy indul, hogy beszállunk egy liftbe. Tényleg teljesen úgy néz ki, rendesen van hívógomb, szintjelző, körbe fém test. A kezelő elbúcsúzik tőlünk, a lift megindul a mélybe.

dsc09196_1.JPG

dsc09241.JPG

Ne feledjük, ez még csak a bemelegítés. Persze itt is lesz egy egyszerű feladat, hogy továbbjussunk, de igazából ez a hangulatba hozó rész. Ez az igényesség elképeszt, miután láttam a város szabadulószobáinak egy részét.

A feladat valami olyasmi, hogy egy laborban valami magfúziót kell újraindítani. A lényeg, ami mindig: meg kell találni valamit, amit a megfelelő helyre kell juttatni, de addig sok feladatot kell együtt legyűrni. Itt, a Kockában előfordul, hogy házitelefonon instruáljuk egy másik csapattársunkat, hogy épp melyik ujját merre mozgassa. Nagyon kemény.

Kockáról kockára haladunk, az átjárók bárhol lehetnek. Na jó, bárhol nem, mert egyszer sem kell az alattunk vagy a felettünk lévő csapóajtót használni, de azért ebben a szobában is van szintemelkedés. Alig hinnénk egyébként, milyen kicsinek tűnő helyiségekbe tömörítik be az általában kétszintes szoba-együtteseket, ottjártamkor belestem az épp épülő Alice Csodaországban szobába (néhány hónap, és remélhetőleg megnyitják), ahol egyben láttam a teret. Van olyan is, hogy nem szabdalják szét, hanem egyben marad, mint például a Kalóz öböl szobában, ami egyetlen hatalmas hajóorr.

Na de vissza a Kockára: csodálatos. Hiába mentél végig több mint száz szabadulószobán, a feladatok tökéletesen újak lesznek. Hiába nem voltál még soha szabadulószobában: ugyanolyan esélyekkel indulsz, és ugyanúgy meg fogod találni a megoldást, mint egy tapasztalt róka, legfeljebb kicsit lassabban. A nehézség talán az - és ehhez jó a jártasság -, hogy a szobák tele vannak elterelő tereptárgyakkal, amik valójában nem feladatok, nem juttatnak tovább. A Kocka laboratóriumában például van egy olyan jelzés, ami a beszédünkre reagál. Semmi jelentősége.

De máris elkezdtem spoilerezni, amit nem szabad.

A lényeg, hogy a Kocka Budapest legújabb harmadik generációs (lakatmentes, számítógép-vezérelt) szabadulószobája, és hihetetlen igényességgel építették, nagyon jó feladványokkal. Érdemes a barátainkkal jönni, de ne nagyon csodálkozzunk, ha állásinterjúra hívnak ide: egyre többször jönnek a Mystique Room-ba HR-esek, akik beterelik a jelentkezőket, és a monitoron nézik, ki hogy teljesít. Ugyanis nem csak az intelligencia, de a csapatszellem, az alárendeltségi hajlandóság, és az irányítani vágyás is nagyon szépen kirajzolódik a játék hevében, és mindent elmond a játékod arról, hogy hogyan látod sok ember munkáját, együtt.

Én általában nagyon kellemetlen vagyok, üvöltözök, hogy ki mit csináljon, és türelmetlenül toporgok, ha olyasmit próbálnak, amiben nem hiszek, hogy továbbjuttat. Interim menedzserknek jó lehetek még.

Foglalni itt lehet.

A Mystique Room az Egy nap a városban hirdetője.

Most biztos azt gondoljátok, ilyet én is tudnék festeni! (Na és táncolni?)

szucsadam 2019 október 15.

Még a héten látogatható az MNG-ben “A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben” című kiállítás, amit mi így egymás között nevezzünk csak röviden szürrealista kiállításnak. A pénztárnál még mindig 20-25 emberből álló sor áll napközben, nem számítva a rendszeresen beeső komplett osztályokat.

dsc09506.JPG

Nem csoda, több mint 120 festményt és más alkotást állítottak ki olyan nevektől, mint Salvador Dalí, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso (1 db!) és Alberto Giacometti. A szuper kísérő életrajzokkal és tájékoztató szövegekkel, korabeli újságokkal együtt pedig nagyon szépen át lehet tekinteni a korszakot, azt, amikor az alkotók többé nem kifelé néztek téma után nézve, hanem befelé, és amit találtak, kihozták a felszínre.

És ez csak félig komoly, félig nagyon is komolytalan.

Komoly feladatnak, nehéz munkának tűnik ez, és tényleg sokkal intenzívebben igénybe veszi a festő szellemét, mint bármilyen korábbi festészeti irányzat. A képek legtöbbjének forrása valamilyen látomás, éjszaka vagy hajnalban, és mielőtt azt gondolnánk, hogy akkoriban a látomások mindennaposak voltak: nem voltak azok. Minden bizonnyal be kellett szedni hozzá dolgokat.

dsc09515_1.JPG

dsc09521_1.JPG

Mindenki gurított valamit, amit ő talált ki, hogy a képe elszakadjon a szürrealizmus kezdeti elképzeléseitől, az alkotók előtt ott volt a nyitott tér: bármit megtehetnek, bármilyen szabályt átrúghatnak, amit korábban igaznak hittek, és azokat a szabályokat is, amiket eleve a szabályok átáhágására hoztak létre.

Láttad már, mit fest ez a … gyerek? Szétszakad az agyad, ahogy nézed, egy új korszakot hoz el, jöhetnek a …-utánérzések. Ezután nehéz lesz újat mutatni.

Fogd csak meg az ópiumpipámat, majd én megmutatom…!

Magritte lefestett köveket, amikre ráírta azon dolgok nevét, amit le akart festeni.

dsc09536.JPG

Vagy a másik ilyen meglepetés, ami után a festők néztek maguk elé, hogy “basszus, mekkora már”, Miró munkái voltak. Mondjuk ez:

dsc09516_1.JPG

Mert kik a legnagyobb szürrealisták? A kisgyerekek. Miró simán előhívta magában a háromévest.

Ott álltam az osztállyal haladó tárlatvezetésen, a múzeumi munkatárs nagyon profin kezelte a kamaszokat. A képhez érve rögtön kimondta, amit gondoltak: biztos azt gondoljátok, hogy ilyet ti is tudnátok festeni, igaz? Igaz. Akkor lássuk az ellenérveket.

  • ők egyébként képzett festők, kiválóan tudnak festeni
  • nem mindegy, hogy egy gyerek festi, vagy egy felnőtt, aki gyerekrajzot fest
  • lehet, hogy ilyen arányokkal mégsem tudnád megfesteni
  • mit ábrázol a kép? Az eget és a földet. Ha te nekiállsz, eszedbe nem jutna, hogy így fesd meg, nem is így állsz hozzá. Egy három-ötéves már igen. Ezt akarta felidézni Miró.

Amivel kiegészíteném a választ arra, hogy “én is tudnék ilyet festeni”, az az, hogy oké, fessél, de egy fabatkát sem ér majd, senkit nem fog érdekelni. És nem azért, mert az élet igazságtalan, hanem azért, mert az, hogy pont ő festette ezt, teszi értelmezhetővé és értékessé. Egy strike a bowlingban nem nagy ügy, mindenkinek sikerülhet, de ha a világbajnoki döntőben, az utolsó gurításnál csinálod, és épp te vagy a világbajnoki díj esélyese, akkor az az egy strike mérhetetlenül sokat jelent.

dsc09534.JPG

Magritte képeit is megtaláljuk a kiállítás vége felé, én főleg miatta jöttem. Az arcnélküli, vagy épp szétszerelt emberei, a kollázsként kezelt arcok és testek a végtelen messzeség előtt olyan kontraszt, olyan kellemetlen látvány, amit szerettem volna élőben is megnézni. (A festőt gyerekként öngyilkos anyja mellett találták, a nő arcán kendő. Ahogy nézte a testet, arcát nem látva, örökre beakadt neki valami, amiből az egész művészete születhetett.)

Főleg azért akartam látni, mert idén a PR-Evolution Dance Company Magritte: Felhőember című táncelőadását is láttam a Nemzeti Táncszínházban.

A táncosok nagyon izgalmas kísérletbe kezdtek: megpróbálták eltáncolni Magritte festményeit.

Képek: Mészáros Csaba

Ez egyrészt abból áll nyilván, hogy felhasználják az arcnélküli emberek, felhők, keménykalap adta motívumokat, de a feladat még sokkal nagyobb. Ha egy művészeti ág a másik művészeti ág egy alkotását akarja átvenni, a feladata közvetett. Meg kell vizsgálnia, milyen érzetet kel az adott mű a befogadóban, aztán azt az érzetet előidézni a saját eszköztárával is. A Magritte: Felhőembernek sikerült, mert noha a tánc alapvetően - a mozgás miatt - történetmesélés, a festmény meg nem, mégis sikerült hasonló borzongásokat átélni a színpadot nézve.

Szóval Magritte képei a Várban még a héten megnézhetőek. A táncelőadás 2019. november 28., csütörtök, 19:00–21:00 óráig nézhető meg a Nemzeti Táncszínházban. Így lesz teljes a Magritte-élmény. Imádom ezt a várost, hogy ilyen összetett kulturális élményeket tud adni egy ilyen vékony művészettörténeti szeletben is, mint egyetlen szürrealista festő munkája.

Új polgármestere van Budapestnek, lássuk, mire számíthatunk!

szucsadam 2019 október 14.
Címkék: budapest városkép

Tegnap győzött az ellenzék jelöltje Budapesten, Karácsony Gergely személyében új főpolgármestere van a városnak. Ráadásul a kerületek élén is rengeteg az ellenzéki politikus, így kijelenthető, hogy

Budapest nagy változások előtt áll.

De legalábbis

a vezetésében beállt szemléletváltás máról holnapra gyökeresen változott meg.

A kettő között optimális esetben csak időbeli különbség van. Ha egy polgármester másképp gondol a városra - lásd legutóbbi posztomat a zöldfelületekről -, akkor a város egy idő után, lassan, elkezd abba az irányba változni. Karácsony programjában fontos tényező volt a zöldfelületek pótlása, nemcsak törzsszámban, hanem valós mennyiségben, össztömegben. A korábbi posztomban látható városfelfogásbeli különbség, a körzővel körberajzolt fák vs. az önmagáért szeretett természet vitája eldőlt. Az utóbbi nyert.

Nekünk most a legfontosabb, hogy tudjuk, mire számíthatunk. Az Egy nap a városban blog indulása óta nem volt ilyen sok kérdés a fejemben: akkor (2010) úgy láttam a várost, mint egy ezer lehetőséget kínáló helyet, ahol bármi megtörténhet. Aztán szép lassan olvadt a dolog: egy idő után már csak 999 lehetőséget láttam a város számára, aztán már csak 998-at. Így fogyott el a lendület, egyre jobban zsugorodott a szám. Most megint érzem a bugit.

Viszont választópolgárokként újra fel is kell nőnünk, komoly felnőttként kell magunkra gondolni akkor is, ha ilyen komolyan nem vett minket senki a vezetői oldalról az utóbbi sok évben: számon kell kérnünk azt, amire vágyunk. Nem kell beletörődnünk, hogy az 1000-ről vissza kell számolnunk, egyre lejjebb.

Így aztán most az a feladatunk, hogy végigolvassuk újra az új főpolgármester ígéreteit. És el kell képzelnünk, mit lehet elérni ezekkel a szándékokkal. A továbbiakban az új polgármester programjából idézek részeket, amik főként arra irányulnak, hogy egy budapesti hogyan érzi magát az utcán sétálgatva, ha körülnéz.

 

A fejlesztéseket (lakó- és irodaberuházásokat) az átmeneti zónába és a külvárosokba irányítjuk – lélegezzen fel a belváros, fejlődjön a külváros! A nagyobb ingatlanfejlesztéseket szigorúan a gyorsvasúti megállóhelyek (metró-, HÉV- és elővárosi vasút) közelében engedélyezzük, előnyben részesítve a barnamezős területeket. Újraélesztjük a Műemléki Alapot, fontos az épített örökségünk oltalma és megújítása.

Itt kevés a megfogható konkrétum, de az irány jó. Főként az épített örökség védelme itt az, amit kiemelnék, a többi egy önszabályozó rendszer keretében magától is megvalósulhat.

Ösztönözzük a külvárost a belvárostól elválasztó rozsdagyűrű zölddominanciájú megújítását, kössük össze a bel- és külvárost népszerű helyeknek otthont adó parkokkal, kertekkel.

Ez gyakorlatilag a Városliget körgyűrűvé téleléről szól, ami nagyon jól hangzik, de legalább 20 év kellene a megvalósításához. Tényleg, mi van a Városligettel?

A nyilvánosság előtt újratárgyaljuk a Liget-projektet, a Városligetet közparkként újítjuk meg, a múzeumi épületeknek pedig máshol keresünk új helyet. Megtiltjuk a zöldterületek építési területté való átnyilvánítását.

Sajnos a kormánynak több lehetősége is van, hogy kicsavarja a kezéből a főpolgármesternek a lehetőségeket - budapestiekként ezeket a kicsavarásokat majd kéretik kellő felzúdulással kezelni -, de a Liget projekt újragondolása mindenképp jó ötlet (még ha nyilván szerződések százai betonozzák is be azt). A programban sok konkrétum olvasható arról is, hol lesznek az új zöldterületek, városi parkerdő, vagy ahogy a programban nevezik: Budapesti Nagyerdő (34. oldal). Ha csak a fele sikerül, már sokkal élhetőbb lesz a város.

Várható egy “közlekedési alapjövedelem”, egy támogatás, amit az itt lakók tömegközlekedés felhasználására költhetnek el. Ennek elvileg gyors hatása lehet az autók számának csökkentésében, gyakorlatilag azonban a távolról érkező, és emiatt autót használók száma ettől a támogatástól nem csökken. A P+R megoldások, és az autó kinnhagyásának egyéb ösztönzőit nem találtam a programban, inkább csak dízelautó-visszaszorítást a belvárosi, kialakításra kerülő “alacsony kibocsátási övezetekben”, valamint általános forgalomcsillapítást és sebességcsökkentést a főutak kivételével.

A közlekedési csomópontoknál B+R kerék- páros parkolókat létesítünk. Növeljük a kerékpárszállítás lehetőségét a közösségi közlekedés járművein. Gyors és biztonságos kerékpáros főhálózatot alakítunk ki a kerületek közötti egyszerű közlekedés biztosítására, kerékpárosbaráttá tesszük a belvárosi főutakat, anyagi ösztönzőket vezetünk be a kerékpározás népszerűsítésére. Támogatjuk a megosztáson alapuló közlekedési megoldásokat.

Ez volt ugye az a pont, ahol Tarlós eléggé régimódi elveket vallott, nem haladt együtt a fővárosiakkal a tekintetben, hogy mit szeretnének ők látni a belvárosban. Nagyon nagy mértékben vezetett ez a bukáshoz, Karácsony eltalálta azt, amit szeretnénk, de a közösségi rollert azért érdemes lesz nagyobb odafigyeléssel kezelni.

A pesti alsó rakpartot fokozatosan átadjuk a sétáló, kerékpározó, rollerező emberek számára. A budai alsó rakparton szükségszerűen megmarad még az autóforgalom, de úszóműveken és a hozzájuk vezető, sűrűn elhelyezett zebrákon ott is le lehet majd jutni a víz közelébe. A hajók tartósabb kikötésére szolgáló kikötőket a folyó külsőbb szakaszaira valamint a függőleges partszakaszokra költöztetjük, így a lépcsőzetes partfalaknál az emberek találkozhatnak a vízzel. Megtiltjuk a szállodahajók aggregátorral történő energiaellátását.

A legnagyobb csalódás akkor ért engem, amikor Budapest egy moccanást sem tett abba az irányba, aminek több cikkel is konfettiesőt hullajtottunk itt a blogon: a kétlábúaknak átadott Duna-part ötlete fantasztikus volt, és noha a megvalósítás nyilván nehéz, arra számítottunk, hogy érettek vagyunk egy ilyen város létrehozására, akár apró léptekkel. 2011-ben a Szeretem Budapestet mozgalom terveinek örültünk:

belgradrakpart_nappal_1.jpg

belgrad-rakpart_latvanyterv_1.jpg

Aztán 2015-ben azt hittük, történni is fog valami, ezek voltak az irányok:

rak-park_korzotervezesistudio_3_1.jpg

rak-park_korzotervezesistudio_5_1.jpg

Azóta a rakparton annyi a változás, hogy büdösebb van, és Saly Noémi történész ablaka elől eltakarodtak a hajók, mert gyakorlatilag hadjáratot indított ellenük.

Mára elértünk odáig, hogy ha megjelenik egy cikk, hogy "ilyen lesz Budapest pár év múlva", akkor mosolyogva lapozgatjuk végig, hogy naja, persze.

Eddig autóspárti városvezetés volt, így nem történt semmi, és noha a fenti ígéretek nem biztosítanak minket a fenti grafikák megvalósulásáról, és a pesti alsó rakpart forgalmának elvezetésével sem foglalkoznak, az irány mindenképpen jó. A szállodahajók okozta dízelfüst a Dunán pedig azonnali beavatkozást követel, egyetértek.

Szóval olvasgassátok, számítsatok ezekre, és érdeklődjetek a városvezetésnél, hol tartanak a projektek. Én is így teszek, hiszen visszanyertem a lelkesedésem. Reméljük, az eredmények, ha lassan is, de igazolják ezt a lelkesedést.

Lehet SOK a kakaó egy kakaós csigában? (nehogy elvigyétek előlem!)

szucsadam 2019 október 11.

Vannak dolgok, amiket be köll tiltani.

Amióta a Wekerle telepes Másik bolt elindította saját pékségét, azóta sorra elégíti ki a niche igényeket. Az első volt

a kenyér, amiért hajlandóak sokat fizetni az igényes vendégek, akik nem annyira szeretik a kovász ízét.

Teljesen egybeforrt a kovász savanyás íze a jó minőségű kenyérrel, így fel sem tűnt nekünk, hogy ennek nem kellene feltétlenül így lennie. Egész addig, amíg Fábi ki nem jött a fehér kenyerével, amiben ugyanolyan vadkovász dolgozik, csak kevesebb, és egy naposan kezd igazán jó lenni. A frissesség eltolása sem volt igény eddig.

Most meg kijöttek a kovászos kakaós csigával. A célcsoport: akik nem szeretik a vajtól csöpögő leveles tésztát (nehéz megérteni, de van ilyen ember, ismerek is egyet), de ennének jót. Olyat, amiből meg lehet enni kettő-hármat, akkor sem leszünk vajjal telítve. A kovászos tészta ugyanis szárazabb, jellegtelenebb, átadja a helyet annak, amit nehéz nem észrevenni:

dsc09186.JPG

dsc09187.JPG

dsc09190.JPG

Igen? Túltolták? Nem tudom. Nehéz ezek után bármilyen kakaós csigára úgy ránézni, mint amiből NEM spórolták ki a kakaót. Ez kérem szépen folyt, bugborékolt, kitört. A jó minőségű kakaó íze és illata betölt mindent. Ha autóban nyitod ki a zacskót, megismered, milyen lenne a csokiparfüm.

Túl jó. Kérem, tiltsák be.

Egyébként szerencsére csak szerdánként kapható, "laza rendszerességgel", ahogy Fábi tartja.

dsc08150_1_1.JPG

(És aki megszámolja, láthatja, hogy ez már vagy a harmadik posztom négy év alatt a boltról, és szerintem nem is az utolsó. Az első cikkemben úgy írtam a helyről, mint a boltok őséről, azóta kávézó is, a kávézók őse is lett. Bemegyek, nem ismerek odabent senkit, jön Fábi, mond valamit úgy, hogy egyértelműen mindenkihez szól, aki a kávézóban van, megy a nevetés, egymásnak átszólás, poénkodás. Aki ott ül: törzsvendég. Hihetetlen.)

A Másik Bolt
Cím: 1192 Budapest  Kós Károly tér 13.

Csapatmeetingelni akarsz egy kávézóban? Ne keress tovább! - Kalitka

szucsadam 2019 október 08.

Az Én Menő Lakásom csapata rendszeresen összejár egy-egy budapesti reggelizős helyen, hogy jól átbeszéljük az elmúlt hónap történéseit, tapasztalatait. Nincs nagy igényünk, csak hogy legyen a központban, ne üvöltsön a zene, legyen egy nagy asztal, vagy össze lehessen tolni több kisebbet, és általában ne nagyon zavarjanak minket. Meg tudjunk reggelizni, kávézni.

Eleinte a Madách téri Konyha volt a főhadiszállás, ami aztán elkezdett később nyitni, így átmenetileg, nyáron a Lisboa Pastry kiülős asztalaihoz vonultunk. Innen a következő állomás a Vöröskereszt kávézója, az Empathy lett volna, mert itt is van egy hatalmas asztal, ezzel csak az volt a bajom, hogy a szembenülők elég távol lennének egymástól, kiabálni kellene.

Aztán átmentem az Arany János utcai metrómegálló másik oldalára, és megtaláltam a nemrég nyitott Kalitkát. Aminek a neve azért vicces, mert az épülettömb másik felén a Fagel nyílt nemrég, ami meg madarat jelent.

Belépéskor rögtön érezzük, hogy nem a megszokott közegben vagyunk. Egy kényelmes kanapé fogad, szemben a pulttal. Jó kezdet, kétszemélyes meetingekre, coach-olásra kiváló. Ha jobban körbenézünk, még érdekesebb lesz az egész, a falon ugyanis kissé riasztó műalkotások láthatóak, hátul egy csomó cipőt és ruhát lehet kapni (főleg a szexi, vékony, laza 50-es városi nők ruhatára). Egy kávézó és kiállítótér és ruhabolt, értem.

dsc08800_1.JPG

Megkérdeztem, hogy jöhetnénk-e ide csapatmegbeszélésre. Persze, nagyon készségesen kérdezték, hogy

kivetíteni is akarunk?

Öööö, nem. Azt is lehet? Persze - jött a válasz. Megoldják. Végül a megadott időpontban vártak minket, összetolt asztalokkal.

Sokfunkciós tehát a tér, és nincsenek sokan, sem a zene, sem a vendégsereg nem fog zavarni minket. A reggelik jók, a rántotta és a lecsó kiváló indítás. A kávéjuk nem jó, de azért tűrhető. Mi itt leszünk havonta a csapattal, mert ennél jobbat a központban nem tudunk egyelőre.

Kalitka
Cím: 1054 Budapest Vadász utca 10.