English

Egy nap a városban

Házmesterek helyett éljenek a Közösségi Mesterek!

szucsadam 2019 november 14.

Ez a poszt két darab papírfecniről fog szólni, ennek ellenére ezt a két fecnit egy olyan bevezetővel fogom felvezetni, hogy azt gondolnátok, sokkal többről lesz végül szó.

Nem lesz. Két fecni, amit az egyik lépcsőházban találtam, ahol a múlt héten jártam. Semmi több.

De a papíron olvasott szövegek eszembe juttatták ezt a szót: házmester. A házmester szónak lett egy kellemetlen, büdös, sárgultbajszos csengése, és erről nyilván tehetnek a besavanyodott bácsik és nénik, akik ezzel a kitüntetéssel a zsebükben kiélvezték, hogy gyerekként beszélhetnek a lakókkal, függetlenül a köztük lévő nembeli, korbeli és taníttatásbeli különbségektől. Házmesternek lenni egyet jelentett a frusztráció kiélésével, azok részéről, akik mások vegzálásának lehetőségénél nagyobb kitüntetést életükben nem kaphattak volna.

Aztán jöttek a közös képviselők, akik mindent tudtak, amit a házmesterek, kivéve hogy A. nem voltak elérhetőek a házban, és B. leszarták a csip-csup ügyeket.

Sok helyen azonban továbbra is szükség volt egy olyan arcra, aki közel van, és foglalkozik a házzal, együtt él a lakókkal, és pontosan tudja, hogy Mari néni miért állítja azt, ami egyébként nem igaz, és mi benne az igazság, de mi az, ami meg már túlzás, és Mari néni, tessék lehiggadni. A házmestereknek kinőtt egy új generációja, akik szerveznek közös összejöveteleket, és esetleg a közösségre úgy tekintenek, mint lehetőségre. Oké, hogy össze vagyunk zárva - gondolják ők -, de ez nem egy börtön, nem elviselni kell egymást, hiszen mindannyian itt szeretnénk élni, és mindannyian jól szeretnénk élni. Ez közös bennünk. Induljunk ki ebből.

És most következzen a két papírfecni. Lássuk:

dsc09810.JPG

Láthatjuk, hogy a szöveg írója maga is érdeklődik a fizika iránt, sokkal inkább, mint mondjuk a neveléspszichológia vagy a szociálpszichológia iránt. Ennek meggyőző tanúbizonyságát adja: ahelyett, hogy a lakók viselkedését támadná (“anyád nem tanított meg…?”), vagy a szemetelés következményeit taglalná (“ki akar disznóólban élni…?”) rögtön egy váratlan ismeretterjesztéssel indít. Nevel, tanít: képzeljétek, van egy állandó G, nagyjából ugyanannyi, mint a bolygón bárhol.

Ezen pedig mindenki elgondolkozik. A neveletlen disznók is, akik simán elsikkadnának a disznóól és a faragatlanság említése felett, mert számukra az ismerős terep.

A másik üzenet még jobb.

dsc09809.JPG

Csak a pozitív dolgokra koncentrál, dicsér, szeret, ölel. Valahol, mélyen, mégis érezzük, hogy ez nem a teljes történet. Érezzük, hogy valahol meg lettek említve a neveletlen disznók is, és ezt a neveletlen disznók is érzik, ahogy olvassák. Szeretnék, hogy őket is megdicsérné valaki, de valahol tisztában vannak azzal is, hogy ez nem ma történt meg.

Én éltem olyan házban, ahol a házmester színes kiemelővel húzta ki - önkielégítés jelleggel - a pattogó, kioktató, sértő mondatait, amivel nyilván a neveletlen disznókat akarta megszólítani, ehelyett megszólított vele mindenkit, akik egyébként pedánsan viselkednek. Legyünk inkább ilyenek: szólítsuk meg azokat, akikkel közösséget akarunk vállalni, a többiek meg érezzék annak minden hátrányát, hogy nem e közösség részei. Elég büntetés lesz az, ha egyébként jó a csapat.

Házmesterek és közös képviselők helyett - vagy mellett - nevezzünk ki Közösségi Mestereket!

Ámen.

Hol lehet a legjobb hummuszt enni a zsidónegyedben?

szucsadam 2019 november 12.
Címkék: gasztro hummusz

Ki gondolta volna még pár éve, hogy ilyen címmel írok posztot? Én biztosan nem!

A helyzet az, hogy a város multikulti gasztronómiai palettája folyamatosan bővül, egyre megszokottabbak lesznek idegen országok gulasch-ai, sőt már túl is haladunk azokon, a fejlődés következő szintjeit ostromolva. Ahogy a pho leves uncsivá vált abban a szent pillanatban, hogy elfogadható mennyiségű helyen lehetett belőle elfogadható minőséget enni (a szusi az egyetlen, ami azelőtt ment ki a divatból, hogy ehettünk volna belőle jókat ötnél több helyen), úgy jár ugyanerre a sorsra talán a hummusz is nemsokára. Pedig most kezdene beindulni.

Izraeli ismerősünk például úgy húzza a száját a budapesti hummuszra, mintha Tel-Avivban minden sarkon lehetne első osztályú gulyást enni. Volt azonban egy hely, ami neki is megfelelt, sőt, oda jár minden alkalommal, amikor Budapesten időzik. “Olyan, mint Izraelben” - mondja. Úgyhogy kíváncsi voltam, hol ez a rejtélyes hely a zsidónegyedben.

Először azt hittem, a Dobrumba lesz az.

dsc09266.JPG

A helyen a megnyitása óta nagyon nehéz leülni evésidőkben, én a legjobb hummusz tálamat itt ettem például. A FEJEDELMI HUMMUSZ TÁL nevű költemény egy szem húst nem tartalmaz, de nem is hiányzik belőle. Van rajta tahinikrém, marinált csicseriborsó, bio hagyma saláta, savanyú uborka, zöld olivabogyó, tojás, koriander és sült édeskömény. Baromi izgalmas cucc, élmény, nem a hummusz miatt persze. Az egyszerűen csak rendben van, amilyen rendben csak egy hummusz lehet.

dsc09259.JPG

dsc09265.JPG

Mint kiderült izraeli ismerősöm nem erre a helyre gondolt, bár ezt is próbálta. A Dobrumbát lelkes utazók alapították, összesen hat barát, akik bejárták a Közel-Keletet, és egyszerre szeretik az izraeli, az arab, az örmény, a török konyhát, mindezt pedig egyben mutatják meg, egy nagyvárosi food barban. Azt a helyet, amit mi keresünk, izraeli tulajdonos nyitotta, és első ránézésre semmilyen körülmények között nem mennél be. Már a neve is olyan, mint ami saját magát is unja: Falafel Bar.

dsc09593.JPG

dsc09594.JPG

dsc09587.JPG

Pedig a Wesselényi utcában található hely tényleg ígéretes. A 2600 forintos dubrumbás fejedelmi tál helyett itt a maximum, amit kiadhatsz egy hummusz tálért, az 1990 forint, 1890-ért csirkehúsos verziót adnak, sok zöldséggel. A zöldségek frissek, ízletesek, de nem olyan izgalmasak, mint a másik helyen. Ami izgalmat adhat, az a csípős szósz, meg persze a hús is nagyon rendben van. Összességében viszont a tál jó, ízletes, öröm:

dsc09580.JPG

De kóstoljátok meg magatok, ne bízzatok bennem. Mindkettő szuper élmény, jó hummusztál, mindenféle jósággal. A Falafel Bar inkább az "utcai verzió", helyi zöldségek, könnyű elkészítés, míg a Dobrumba a bisztrós verzió, különlegesebb, aprólékosabb cuccokkal.

Dobrumba
Cím: 1074 Budapest, Dob u. 5

Falafel Bar
Cím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 30.

Házi tárlatvezetés egy fotóművésztől, aki mobillal fotózza a várost, ahol éppen jár

szucsadam 2019 november 07.

Amikor az ember sok dologgal foglalkozik egyszerre, időnként óhatatlanul is összeérnek az egyes tevékenységek. Még akkor is, ha elvileg nem érhetnének össze.

Így aztán amikor levelet kaptam Sebestyén Sárától, hogy férjével megnéznék egy különleges helyen lévő high-tech házat, amit épp árulunk az én Menő Lakásom ingatlanközvetítői “lábán”, beugrott valami. Utánanéztem, és tényleg: Sára fotóművész, különleges formákat lát meg maga körül, ezekből pedig olyan összeállításokat készít, amik együtt képzőművészeti szempontból is értékelhető alakzatokat hoznak létre.

sseb.jpeg

Ahogy beszéltünk telefonon, rákérdeztem, és kiderült, hogy igazam volt. Közben persze benne voltam az ingatlanközvetítői “szerepben”, ami nálam pont olyan szerep, mint az összes többi, az újságírószerep, az urbanistaszerep, a gasztromegmondóember-szerep, a kritikus-szerep, az Apple-szakértő szerep. Levetkőznivaló, nyűgös, szűk ruha, amit az első adandó alkalommal eldobok, mert utálom, amikor egy elvárt viselkedési mintával vetnek össze. Feszengek, hülyén áll.

Elvállalok időnként előadásokat, oktatásokat, moderátori szerepet is, csak hogy azok határait is kifeszegethessem annyira, hogy kényelmesen beleférjek. November végén egy T-Systems-es rendezvényen beszélek majd idegesítő vekkerekről és szemtelen tehenekről. Ez is egyfajta alkotó munka, azt hiszem. De lehet, hogy csak így érzem jól magam, vagy én így lázadok. Így teszem bele magam - a környezetembe.

Szóval az ingatlanról gyorsan a művészetre terelődött a szó, onnan meg az ő házukra, ami egy hatalmas modern villa.

– Egyébként eladó, nem akarod árulni? Ha eljössz, egy otthoni tárlatvezetést is tartok neked.

– De, persze, megpróbálom eladni. A tárlatvezetés meg istenien hangzik, már indulok is.

Ezennel összeolvadt a két szakma, elválaszthatatlanul.

dsc08936.JPG

A ház maga egy nagyon különleges darab, egy 2000-ben átadott háromszintes villa, egy komoly építész munkája, aki értette, hogyan lehet izgalmas tereket létrehozni (eladó is, hehe). Itt kísért körbe Sára, aki elmondta: a képeket Leica lencsével ellátott okostelefonnal készítette, a hétköznapi élete, munkája, gyermekei nevelése közben. Elsőre azt gondolnánk, ilyet bárki készít nap mint nap, aki szeret közeli témákat fotózni, de Sára képei olyan arányokat, formákat fognak meg, amik valahogy, megmagyarázhatatlan módon "egyben vannak", és egyszerre tűnnek időtlennek és pillanatnyinak. Van, amelyik egy háztető és a napsugár találkozását örökíti meg, egy másik viszont egy függöny libbenését. Előbbi inkább időtlen, utóbbi inkább egyszeri és megismételhetetlen.

dsc09044.JPG

Fény-árnyék, sima és egyenetlen felületek, textúrák. Olyan dolgok, amik körbevesznek minket minden nap, de így, kiemelve a kontextusból, figyelemreméltóvá válnak. Mindez egy különleges ház falain, átjárókban, szobákban, még a garázs egyik kivezető folyosóján is.

dsc09081.JPG

dsc09010.JPG

dsc09049.JPG

dsc09000.JPG

Sára alkotását először a Három Hét Galériában, Maurer Dóra fotói mellett állították ki (összesen tíz művész munkáit lehetett megnézni), ezt egyébként igen megtisztelőnek érezte. Később Esztergomban, szülővárosában, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában állított ki egy adag fotót Tomas Opitz, a TOBE Gallery vezetőjének kurátori segítsége mellett, nyert már díjat a Ph21 Gallery egyik nemzetközi fotópályázatán, és az Ukiyo-e pályázaton eddig beválogatták a legjobb 60 közé.

dsc08925.JPG

Szerettem látni, hogy az értékes alkotás lehetősége mindenki előtt ott áll, sem technológiai, sem időbeli akadálya nincs annak, hogy a bennünk élő kreativitást értékes módon éljük ki. Eszembe jutott Ion Barlandeanu, és az Ion B. szerint a világ című dokumentumfilm. A román művész sorsa olyan, mint valami mese: az utcán, pontosabban egy panelház tövében, a szabad ég alatt élt, eközben a szemetesből kikukázott magazinokból vágott ki képeket, majd ezeket kollázsokká illesztette össze. Az így kapott képek annyira erősek és sokatmondóak voltak, hogy sztárművésszé változtatták a hajléktalan Barlandeanu-t, aki még a legfontosabb megnyitója előtt is az utcán borotválkozott meg.

Eszköze a művészetére egy koszos olló és ragasztó volt, lehetősége arra, hogy bárki lássa a műveit: gyakorlatilag semmi.

Tök jó látni, hogy megtörténhet velünk is, már amennyiben van mondanivalónk, és látásunk a vizuális vagy más művészetekre, esztétikára. És - ez nagyon fontos - alkotunk annak ellenére, hogy tudjuk, valószínűleg magunknak tesszük azt.

Zseniális meglepetés-pizzázó nyílt Óbuda különös pontján

szucsadam 2019 november 06.

Olvasónk, Laci küldött levelet tegnap, hogy próbáljunk ki egy olasz helyet Óbudán. Annyira lelkes volt, és annyra jól tájékozottságról árulkodott a levele, hogy tudtam, tényleg kincset talált. Néhány órával a levél olvasása után már én is ott voltam a Bécsi út azon szakaszán, ahol inkább kutatóintézet, iskola, kollégium található, és az autók a villamosokkal együtt már inkább száguldanak.

dsc09840.JPG

Belépve egy olyan hely arculata fogadott, aminél láthatóan nem költöttek rengeteget a berendezésre, de arra nagyon figyeltek, hogy egy friss, lelkes vállalkozás képét lehessen leolvasni a jelekből. Például az egyik falra egy olasz csendéletet festettek, ami azért ilyenkor egyfajta elhivatottságot is tükröz, különösen úgy, hogy láthatóan nem voltak ellátva nagy pénzekkel a nyitáshoz.

dsc09828.JPG

dsc09837.JPG

dsc09823.JPG

dsc09815_1.JPG

dsc09812.JPG

Belépéskor még egy dolog fogad: egy hatalmas köszönés, és egy mosoly. A pult mögött egy fiatal srác üdvözöl Magyarországon nem megszokott módon, megjátszás nélkül, őszinte érdeklődéssel az arcán, hogy mit is szeretnék. Mivel az étlap a falra festett, gyorsan feltekintettem, nyugtáztam, hogy van pizza, pasta és saláta, így aztán egy carbonarát, valamint egy Pinocchio pizzát kértem, a hely saját specialitását.

A carbonara kényes dolog. Sokkal kényesebb, mint a pizza, mert míg Olaszországban sok helyen belefutni rossz pizzába - Budapesten meg egyre több helyen futhatunk bele jóba -, addig a carbonara délen általánosan jó, Magyarországon meg általánosan borzalmas. Kicsit féltem a rendelés után, mert a srác tisztán magyarul beszélt, és senkit nem láttam a konyhában déli vonásokkal.

Spoiler: a srácot Gianluca Simoncininek hívják. Ezt ekkor még nem tudtam.

dsc09839.JPG

Ekkor lépett be az étkezdébe egy idősebb arc, mellkasközépig kigombolt inggel. Na, itt már van valami. Kérdezősködött picit, miért fényképezem, de mivel nem árultam el, a magyar vendéglátósoktól eltérően nem ingerült lett, hanem feltett egy egyenes, torokszorítóan őszinte kérdést:

de ugye nem rosszindulatból fotózol?

Mint kiderült, volt ilyen is, rápakoltak valamit a kajára, aztán azt fotózták, tették ki közösségi oldalra. Dariót - így hívják az idősebb testvért - végül bántotta, hogy megvádolt, leült az asztalomhoz, és elmesélte, hogyan támadják őket a nyitás óta.

Közben kértem egy kávét, mert megéreztem az illatokat a gép felől, és tudtam, hogy valami történik.

dsc09819_2.JPG

Igazam volt: a presszó telt, az 50% robusta miatt keserű, de savas, testes, cremás esszencia volt. Tökéletes arányban hozott mindent. Tudom, hogy nem menő ezt mondani egy kint nagykereskedelmi forgalomban is kapható kávéra, amit nem egy hipszter-helyen adnak, Remi Gran Riservát főztek, de a helyzet az, hogy

nekem ez volt az a kávé, aminek mindene pont akkora, és olyan, ahogy én szeretem. Test, illat, íz, erősség, keserűség, sav, crema. Minden tökéletes volt.

Egyébként őrölve negyed kilónként 1890-ért meg is lehet venni a boltban, amiből aztán otthon a saját presszógépeden főzhetsz egy szar kávét. Kipróbáltam, így volt. (Egyébként szemesben is kapható, azért ha te darálod meg, nyilván jobb). Közben megjött a pizza, elviteles dobozban (ekkor még azt hittem, nem nézik ki belőlem, hogy megeszem):

dsc09825.JPG

dsc09826.JPG

dsc09831.JPG

Istentelen jó. Nem gourmet-, inkább gourmand-i értelemben, a habzsolás istenének oltárán. A tészta jó, viszont kissé nyúlós, szóval szerintem a liszt sem a legjobb, meg a kemence is elektromos. Viszont a feltét zseniális, a paradicsomszósz, ami olasz paradicsomból készül, rajta a pont kellő mozzarella, a pármai sonka szeletek, amit helyben vágnak szeletelővel, szuper együtt. Középen pedig az a kétfalatnyi bivalymozzarella óriásit üt. Baromira finom, aki nem tudja, mit lehet kihozni a mozzarellából, az nyomja be, meglátja.

A carbonara is megérkezett, ez is elviteles dobozban. “Minden kaját így adtok ki?” - kérdeztem. Igen, így nem kell mosogatni, sem elcsomagolni a maradékot.

dsc09834.JPG

Kár volt félnem, ez egy zseniális carbonara volt. Masszív a szósz, intenzív a parmezán sajt és a pirított szalonna is. A szélesmetélt pedig tökéletes, az ellenállása, az íze: házilag készül, olaszok által. Az árak barátiak, a pizza 2290, a carbonara 1590 volt.

Szóval ha “Óbuda + olasz” kívánságegyütes bukkan fel a fejemben, be fog ugrani a Pinocchio. A kávéért meg egészen biztos, hogy többször is be fogok térni még, ételtől függetlenül. A srácok egyébként már építik a pincét, ahol egy borbárt nyitnak, meccsnézési lehetőséggel. Azt csinálják, amit szeretnek.

Pinocchio Pizzéria
Cím: 1034 Budapest Bécsi út 121.

Mekkora ötlet: zenekart alapít a Jägermeister

szucsadam 2019 november 04.

Kérdés: mit keres egy hajón negyven zenész és két Jägermeister csap? És vajon hogyan tudsz egy weboldalon keresztül összeállítani egy zenekart?

Az A38 hajóra voltam hivatalos pár hete, ahol különleges kezdeményezés indult útjára. A Jägermeister gondolta azt - nem csak Magyarországon, ez egy nemzetközi projekt -, hogy jó ötlet lenne alapítani egy fúvószenekart. Velük aztán csinálni egy nagy bulit, és később vinni a formációt ide-oda, hogy meghozzák a hangulatot. Hét rézfúvós meg egy dob azért tud atmoszférát csinálni, nagyjából akárhol, erősítés nélkül is. Ez fontos: a zenekarnak BÁRHOL fel kell tudnia lépni.

Oké, az ötlet megvan, mi kell még? Először is keríteni egy zenekarvezetőt / zeneszerzőt, aki adja a koncepciót, és összefogja a csapatot. Lehetőleg fiatal, hogy értse, mitől lesz ez menő a fesztiválokra, koncertekre járók körében. Meg kellett egy zsűri, ami kiválasztja a jelölteket. A cél, hogy egy erős egyéniségekből álló és fiatalos, dinamikus együttes álljon össze, és hogy mindenki akarjon a többiekkel együtt fújni. Az sem árt, ha jó zenész, persze, sőt.

Ez lesz a Jägermeister Brass Band.

Így amikor beléptemkor megláttam a pultnál állni Varga Nórit, aki harsonán játszik, olyan formációkkal, mint a Ruby Harlem vagy a Beatrice, akkor megértettem, hogy milyen menő lenne, ha ilyen egyéniségekből lenne még hét másik, micsoda bulit lehetne csapni.

dsc09299.JPG

jbb_70.jpg

A zenekarvezető, egyben zeneszerző is olyan természetességgel kezeli ezt az egészet, és mellette olyan lazulós atmoszféra veszi körül, hogy 25éves (!!!) kora ellenére látszik, hogy megérett a bandaalapításra.

dsc09342.JPG

dsc09338.JPG

Hogy találtak rád? - kérdezem. Az ügynökség egyik vezetője járt a koncertjeikre, látta, hogyan instruál egy rakás zenészt, hogyan tud velük együtt játszani, karmesterként és zenészként, mennyire fekszik neki ez a pálya. Úgyhogy felkérte, és Kapusi Viktort igent mondott.

Én igazából zeneszerzőnek tartom magam. Persze nem árt, ha tudsz hangszeren játszani, és együtt fújod a többiekkel, aztán ha megvan a kapcsolat, előveheted a saját kottádat, hogy na, akkor ezt eljátsszuk?

A hajón található kis, panorámás stúdióba egyesével mentek fel a zenészek, már azok, akiket az előválogatáson kiválasztott Viktor. A többiek lent várnak a bárnál, ahol csapból folyik a Jägermeister és a Jägermeister Scharf, meg egy pár Manifest is befigyel oldalt (erről itt írtam a megjelenésekor).

dsc09426.JPG

jbb_73.jpg

dsc09292.JPG

dsc09361.JPG

dsc09406.JPG

dsc09313.JPG

Akik bejutottak, várta őket Kapusi Viktor, Ávéd János a Modern Art Orchestra szaxofonosa és Kovács Attila, a Lángoló Gitárok szerkesztője. Játszattak velük valamit, amit szerettek, és egy direkt erre az alkalomra áthangszerelt dal rájuk eső szólamát. Ez egyébként egy etióp dallam, amiből már más zenekarok is készítettek feldolgozást.

jbb_26.jpg

A kottát előre megkapták, de a próba napján máris volt egy nem várt feladat: transzponálni kellett a szólamukat.

Nem én mondom meg, hogy ki lesz jó a csapatban, hanem megkérdezzük őket, hogy szerintük hogyan érzik majd magukat egy ilyen együttesben. Egy közösség épül, fontos, hogy akarják ezt, hogy jól érezzék magukat benne.

- mondta Ávéd János.

dsc09310.JPG

A jelentkezők felhozatala egyrészt vegyes volt, másrészt akadtak közös elemek. Elég kevés volt, aki nem Zeneakadémiára jár vagy járt. Van, aki még tinédzser, és előtte áll még sok gyakorlás, de megpróbálta. Mások, például Szabó Sipos Ágoston olyan természetességgel ült a dobokhoz, és olyan lazán adott elő bármit, hogy erős lábad adhat a zenekarnak, akik végül Daft Punk, Gorillaz, Prodigy dalokat is feldolgoznak majd.

Barabás András például 22 éves, alt szaxofonon játszik, de egyébként mechatronikai mérnöknek tanul. A gödöllői Chopin zeneiskolába járt korábban, de számára már csak hobbi volt a zenélés, önkéntes jellegű a gyakorlás. De azért azt gondolta, megpróbál bejutni a bandába:

dsc09309.JPG

A kiválasztott zenészekkel stúdióban vették fel a már említett etióp dallam-feldolgozás szólamait, ezeket majd felpakolták a webre, nem is akárhogyan: mi választhatjuk ki, mely zenészek játsszanak, majd összehallgathatjuk, melyik a szerintük legjobb formáció.Először is állítsuk össze a zenekart egy bemutatkozó, rövid részlet alapján:

Majd ha kész vagyunk, a teljes bemutatkozó számot meghallgathatjuk az adott bandával:

ke_pernyo_foto_2019-11-04_9_44_47.png

Ha nem tetszik, változtassunk. A kedvenc csapatunkat elküldhetjük, ezekből születik majd a végeredmény. Akik szavaznak, nyerhetnek, fejhallgatót, hangfalat, berlini Jägermeister-túrát, hátizsákot.

Íme az én kedvenc zenekarom, szerintem elég vastag lett így a hangzás:)

ke_pernyo_foto_2019-11-04_9_49_43.png

Itt tudsz te is szavazni!

A Jägermeister az Egy nap a városban blog hirdetője.