English

Egy nap a városban

Ilyen volt idén a Levendula Expressz

Ági és Ráró 2018 július 16.
Címkék: utazás vonat
Mind a levendulához, mind a vonatokhoz különös kapcsolat fűz.

Kezdjük az elsővel: évtizedeken át molyokat megszégyenítő módon kerültem mindent, aminek köze volt a levendulához. Nem bírtam elviselni a szagát. Aztán 2011 körül egy telefonbeszélgetésünk így zajlott:

-        Mivel töltöd a hétvégédet, anyu?

-        Sárgabaracklekvárt készítek.

-        Csinálsz levendulásat is?

-        Hogy mit???

Pont akkoriban olvastam egy receptet a levendulás lekvárokról, ezért menőztem ezzel a telefonban. A válasz kategorikus „nem” volt, de aztán egy héttel később anyu megint kiment a piacra és vett egy újabb adag barackot lekvárnak. Elültettem a bogarat a fülébe. Megkóstoltam, megszerettem, ahogy innentől kezdve minden mást is, ami igazi levendulából van.

A vonatozás már kacifántosabb téma: szeretem és szidom egyszerre. Gyerekkoromból a tiszalöki személy retkes emléke kitörölhetetlen, szegedi egyetemista éveim alatt pedig szinte mindig hisztisen szálltam le a vonatról a színvonal miatt. És még most is megtréfál néha a MÁV az InterCityn, nem tagadom; az étkezőkocsik likvidálása pedig elfogadhatatlan. De mindezeket félretéve vonattal szeretek utazni a legjobban. Kötöttpályás, így az egyik legbiztonságosabb és dugóba sem kerül. Az alföldi gyomrom amúgy sem bírja a kanyargós úttestet, de a vonatot igen. Lehet utazás közben beszélgetni-aludni-tanulni-olvasni-ismerkedni-dolgozni-elmélkedni-sminkelni. Én ezt is kimaxomolom:

1_5.JPG

Így hát amikor érkezett a meghívás a MÁV Nosztalgiától a Levendula Expresszre, amit idén a korai virágzás miatt egy héttel előrébb hoztak, ezért

végre egyszer nem a Múzeumok Éjszakájára esik,

a válaszom egyértelmű IGEN! volt. Végre kipróbálhatom.

Azért fontos tudni valamit: nem egy villámgyors nyílvesszőről van szó: az előzetes tájékozódásom alapján láttam, hogy a Budapest Nyugati – Balatonfüred távot laza négy óra alatt teszi meg. De hívtam magammal útitársat, könyvet, nem lesz itt gond. A párnás osztályra szólt a meghívás, ami ilyen vagányul néz ki:

Tovább olvasom

Kipróbáltam Szulló Szabina és Széll Tamás új éttermét - Stand

szucsadam 2018 július 13.
Címkék: gasztro étterem

Viszonylag kevés felhajtást kapott a hír, hogy néhány napja megnyílt Szulló Szabina és Széll Tamás új, saját fine dining étterme, a Stand. A név joggal lehet ismerős, a Hold utcai piacon Stand25 Bisztró néven működik a “nem-fine-dining” (?) részlegük, míg a mostani risztorant az elátkozottnak is tartott Székely Mihály utca 2. szám alatt nyílt. Tudjátok, Lou Lou, Márga, mind a kettő itt várta a vendégeket, magas minőséget tartva, amíg be nem zárt.

dsc00999.JPG

A bejárat a már megszokott, visszafogott elegancia, a korábbiaknál egy fokkal vagányabb logóval. Az ajtónál legalább ketten üdvözölnek egyszerre, a széket kihúzzák, a táska alá hokedlit hoznak, a mosdó ajtaját is nyitják-csukják előtted, ha épp ott jár egy pincér. Nyüzsög a hely hétköznap délben, pedig négy-öt asztalnál ülnek csak, mégis mozgott a szemem előtt vagy négy-öt felszolgáló és az étteremvezető, valamint minimum hat ember a konyhán Szulló Szabinával együtt. Az előző mondatból kiderült, hogy látványkonyha van, üvegfallal választották el a vendégtértől a főzés helyét, bár azért az asztalok irányában álfallal némi privát szférát is kölcsönöztek az ott serénykedőknek.

A plafon rusztikus légcsöves, amit azért lézervágott, színes acélháló-karikákkal tettek egy fokkal dizájnosabbá, a köröket a födém és a fal találkozásánál behajlítva érdekes hatást értek el.

Egyszerre lett könnyed és kemény, rusztikus és precíz a díszítés.

dsc01040.JPG

A székek baromi kényelmesek. Tényleg, olyanok, mint az álom, tartják a derekadat, kicsik, mégis belesüppedsz valahogy. A poharak egyediek, Made for Stand, az evőeszközök is drágák, a tányér is valami álomszép. “De sokba kerülhet egy ilyen helyet nyitni” - mondta Évi, és tényleg. Mármint még mielőtt rátérnél a konyhatechnológiára és az alapanyagokra: az apróságok is vagyonokra rúgnak.

Tovább olvasom

Jártatok már a Római-part pesti kiadásánál? - Kabin

szucsadam 2018 július 11.
Címkék: gasztro duna

Ha épp a Római part déli részére állunk, és átnézünk a túloldalra, a Népsziget északi részére látunk rá. Ez az Újpesti vasúti híd magassága, amit ha követünk a pesti oldal irányába, a következő szárazföldi részen meglepő jelenségbe bukkanunk:

dsc00908.JPG

A híd tövében a szemköztivel megegyező életérzés fogad. A víz közvetlen elérése, mezítláb a homokban séta, kutyák, hol kényelmes, hol mérsékelten kényelmes vízparti kiülők, mérhetetlen lassúság és nyugalom. Amit a “lassulj be” mozgalmak szeretnének ráerőltetni a belvárosi részekre, az itt automatikusan és magától létrejön. Mindenki olyan laza, mint egy Snoop Dogg koncert leghátsó sora. Csak épp nincsenek olyan sokan.

Nincsenek kivetítők, nem megy a vébé. A madárcsicsergést csak némi ózdi hip-hop szakítja meg, ami a hangfalakból mérsékelt hangerővel megy (este már picit ráerősítenek a hangerőgombra), ezt hallgatva, valamint a vasúti híd, az óbudai FŐTÁV-kémény és az egykori Gázgyár épületeire látva, előtérben pár graffitivel van az egésznek némi gettós bája is.

dsc00916.JPG

Persze ha a vízre koncentrálunk, és az ott zajló eseményekre, az megint inkább hasonlít egy klasszikusabb értelemben vett idillre.

Tovább olvasom

A Városháza park egyik fele olyan, mint egy budapesti mennyország

szucsadam 2018 július 09.
Címkék: városkép

A Városháza park arról híres, hogy a legtöbb ember csupán az egyik - kisebbik - felét láthatta. Az urbanisták, városvédők és szimpla állampolgárok egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a város közepén található, tipikusan Budapest középpontjának tartott területen, ahol egy ehhez méltó teret lehetne kialakítani, elég nagy hiba a városházán dolgozók autóit parkoltatni.

Azon a bizonyos kisebbik területen, ahol időnként bódékat húznak fel, de egyébként funkció nélkül húzódik, vékony, idétlen sávként, tavaly már felhúztak egy Pop Up parkot a Hello Wood közreműködésével, a fával foglalkozó csoport mindenféle különös, színes és izgalmas faülőalkalmatosság-installációt álmodott meg ide. Mi is üldögéltünk itt akkor, olyan lett a Városháza park, mint egy hatalmas szék, ahonnan lehet nézni a nyüzsit. Jó volt.

Idén nyáron pedig folytatódik az őrület, és még több ülőalkalmatosságot, sportolási lehetőséget megvillantva, és mintha a lécek is élénkebbre lennének festve. De ez mindegy is. Egy ilyen kezdeményezés, meg általában egy park jóságának legfőbb fokmérője, hogy hányan használják rendeltetésnek megfelelően. Erről pedig a steril sajtófotók az átadás napján nem adhatnak pontos képet.

Az egyik random hétköznap délután arra terektem, és megnéztem, milyen arrafelé a hangulat. És hát eszméletlen jó.

A Gozsdu udvar óta nem volt ennyire kiszámított, megtervezett siker a városban.

Az emberek ott ülnek, és élvezik, méghozzá tömegesen. Nagymamák, iskolások, egyetemisták, turisták, budapestiek. A sportpályákat ténylegesen használják, testépítőket váltanak kisiskolások a szeren.

Élet van, hangulat van, együttlevés van. Egy tér funkciója megvalósul.

POP UP PARK@Budapest, Városháza tér from Hello Wood on Vimeo.

Végre mi is láthatjuk Frida nagyszerű (de nem hatalmas) festményeit!

Ági és Ráró 2018 július 05.

Nem ez az első randim ezzel a mexikói nőcivel. Jó, hát eleve kódolva van ez az érdeklődés, ha már spanyol szakon végez az ember lánya, amihez hozzájön a művészfilmek és a festészet iránti rajongás, de van itt meg más is.

Egy saját Frida Kahlo élmény, amit most megosztok veletek.

Amikor Salma Hayek zseniális alakításával bemutatták itthon a Kahlo életéről és munkásságáról szóló filmet, teljesen odaszögezett a székhez mind a horrorfilmbe is beillő sztori, mind a nagyon erőteljes képek. Ez volt az első találkozásunk, ami után pár évvel a londoni Tate Modernben nyílt kiállítása volt a következő, máig meghatározó élményem a művésznővel. Hiába tudtam már áprilistól mind Frida, mind saját magam látogatásáról 2005 szeptemberében Londonban, mégsem vettem előre jegyet a kiállításra, mert nem tudtam, mikor lesz rá időm az üzleti utam során. De amikor hirtelen rámszakadt két szabad óra az angol fővárosban, gyorsan elmentem este hétkor a Tate Modernbe, hátha.

De sehol senkit nem láttam, be van ez zárva, vagy mi? Egy fenét. Pont akkor volt az éves Notting Hill Carneval; aki épp nem ott szórakozott, az elutazott a városból hosszú hétvégére. Bátran odaszambáztam a pénztárhoz, ahol nulla ember állt sorba, hogy csókolom, mikorra van elérhető jegy Fridára? Erre a lépcső felé mutogat az ürge. Na, biztos rosszul mondtam angolul, fussunk neki újra: When is the next admission for the Frida Kahlo exhibition? NOW! Azt hittem, rosszul hallok. Akkor Ági Budapestről most tényleg meg tudja nézni ezeket a világhírű képeket? Mi az hogy! Tizenegy teremben voltak kiállítva a brutális festményei és hat látogatóval osztoztam ezen az élményen. Ez azért elég jó arány.

Ugyan a szombaton nyíló Frida Kahlo kiállításon a Várban nagyon sok  érdeklődő várható, de mégis arra sarkallak titeket, hogy menjetek el megnézni (november 4-így van rá lehetőségetek). Érdemes elolvasni az életrajzát is, mert úgy értjük meg igazán a képeit.

Ami engem Londonban a földbe döngölt, az a képek hatalmas mérete és gyakran abszurd témája, ami az erős színhasználatával már messziről odavonzza a tekinteted, és örökre beleég a retinádba. Erre számítottam itthon is, de teljesen más élmény ért. Először még csalódott is voltam, mert a Tate-ben letaglóztak a képek méretei, itt viszont nem volt olyan ajtóstul a házba fíling, szélesebb rétegeket szólítanak meg, és a képek is kisebbek. Aztán ahogy egyre több időt töltöttem el a kiállításon, úgy fogott meg a kiállítás hangulata, amit fekete-fehér képekkel és videóbejátszásokkal tettek teljessé.

Ahogy belépünk, a szemközti falról figyel minket Frida, körülötte a legmenőbb dizájntapétákra jellemző buja virágos háttér.

img_8361.JPG

Az első termekben még nagyrészt szolídabb képeket láthatunk, abból az időszakából, amikor még kereste az útját. Aztán jött a buszbaleset, amit csodával határos módon túlélt, de gyökeresen megváltoztatta mind az életét, mind a festői stílusát.

Tovább olvasom