English

Egy nap a városban

Baromi jó pékség nyílt a bulinegyedben - Arán

szucsadam 2019 július 05.

Annyira jó pékség nyílt, hogy az ott kapható kenyerek a fejemben egyből a dobogó közelébe kerültek a budapesti és magyar mezőnyben. De legalábbis az Artizán - Pipacs - Pékműhely hármas mellé, akik a kedvenceim. És ahogy ők, úgy az itteni tulajdonosok sem a magyar pékiskoláktól kapták a tudást, hanem külföldön szerezték meg a szakma igaz kincseit.

dsc08030_1.JPG

Ahogy beléptem az üzletbe, és megláttam a kenyereket, máris tudtam. Úgyhogy még mielőtt bármit kértem volna, elmondtam az ott dolgozóknak, hogy mennyire örülök nekik, mennyire jó, amit csinálnak, és így tovább. Ekkor még egy falatot sem ettem, de tudtam, mi következik.

dsc08003.JPG

Kovászos, savanykás, belül puha, héjukban határozott és ropogós kenyerek, állagra, ízre a legjobbak között. Ebédelni készültem, de itt egy szendvicset rendeltem, volt benne saláta és mozzarella. Mit kérek bele? - kérdezték. Jó ez így. Mindegy. A szendvicsműfajnak nem a két kenyér közé pakolt dolgoktól lesz létjogosultsága. Azok lehetnek jók, de ha a kenyér csak egy ehető tányér, amiben elénk rakják, akkor az nem szendvics, hanem cuccok ehető tányérban. A szendvics akkor jó, ha a kenyér jó. És a középen lévő dolgok akkor jók, ha hagyják érvényesülni a kenyeret. Hát itt sikerült.

dsc08010.JPG

Persze itt nem tudtam megállni, és berendeltem még egy törökmogyorós cruffint és basque cheese nevű tortát. Te jó isten.

dsc08018_1.JPG

A cruffin olyan, mint egy függőleges croissant, töltelékkel. És a töltelék itt nagyon különleges, mert

torma is van benne.

Egy édes leveles vajas tészta cukorba forgatva, édes töltelékkel és tormával. Óriási öltet. Torma még ilyen szerepet nem kapott a számban, pedig, mint kiderült, mindig is megvolt hozzá a tehetsége.

dsc08020_1.JPG

A sajttortát azért kértem, mert a krémen látszott, hogy nagyon jó. Tele tejszínnel, sajttal. Íz tekintetében a lepörkölt külső kérge és a sóssága miatt kicsit a sült szalonnára is emlékeztet, pontosabban egy jó túrós csuszára pörccel. A sósságot ne úgy értsétek, hogy nem édes. A cukor itt kicsit visszafogott, mondjuk 8/10, de a sósság pedig süteményhez képest meglepően magas, szintén 8/10. És ezek ízfokozók, így aztán a torta baromi nagy élmény, mivel az alapanyagok is jók.

dsc08021_1.JPG

Mást nem kóstoltam, de vittem haza két kenyeret, és továbbra is tartom, hogy ez az egyik legjobb pékség a városban. Olyan helyen, ahol eddig nem volt igazán jó megoldás. Hát most van.

A kenyerek kicsit több mint 600 grammosak, a sima fehér ára 750 forint, a teljes kiőrlésű 1000 (a kovász itt is fehérlisztből készült, de ez jót is tesz az ízének). Vannak még ízesített kenyerek is, ezeket is biztosan érdemes próbálgatni. Én is fogom.

Arán bakery
Cím: 1077 Budapest Wesselényi utca 23.

süti beállítások módosítása