A Vakok Intézetét mindenki ismeri az Ajtósi Dürer soron, Budapest egyik nevezetessége az a figyelmesség - köszi Zsófia, Habsburg főhercegasszony -, aminek köszönhetően egy ilyen csodás szecessziós épületben gondoskodnak a látássérültekről. Kevesebben tudják, hogy itt iskola is működik, egyrészt ápolásra oktatják a segítőket, ápolókat, hozzátartozókat, vakokat, másrészt szakmát tanítanak az azt elsajátítani képes látássérülteknek.
A tapasztalatok szerint azonban ezekkel a szakmákkal - kosárfonó, kefekötő stb. - kevesen tudnak elhelyezkedni. Idén azonban egy hiányszakmát kezdtek el tanítani. Pontosabban kezdett el tanítani Bíró Csaba gyógypedagógus, a megálmodó, és Laci.
Cukrászként végzett, aztán tanár lett. Aztán beleszeretett a kenyérbe. Aztán kitalálta, hogyan tudná ezt a három területet ötvözni, végül pedig ide jött, a Vakok Iskolájába - a vakodába, ahogy az itteniek hívják -, és Csabát segítve elindította az első évfolyamot. Beszereztek egy beszélő mérleget, amit egy Bluetooth-os hangszóróra kötöttek, így a teljesen vakok is tudnak kimérni lisztet, vizet.
“Magyarországon ilyen képzés nincs még egy, de azt gondolom, hogy Közép-Európában is egyedüli” - mondja Laci. Igazat mondhat, a profi beszélő mérleget külön nekik fejlesztette az EMALOG, nagy, kontrasztos kijelzővel, és beszélő funkciókkal. Nem lehetett kimondottan nagy igény rá eddig (beszélő mérleget szereztek korábban, csak az pontatlan volt). A cég most feljeszt egy hordozható példányt is.
Dagasztanak. Kiflihez készítik, tekerik a tésztát. Kimérik az alapanyagokat, összegyúrják. Laci kérdez valamit, felmondják a leckét. A sütőt Laci kezeli, mert bár el lehet képzelni olyan sütőt, ami akadálymentes, nekik nem áll rendelkezésre ilyesmi. A látássérülteket egyébként sem teljesen egyedül dolgozó péknek képzik, hanem segédnek, akik a tésztával foglalkoznak.
Ha eltekintünk attól, hogy a diákok látássérültek, két dolog fantasztikus ebben a csapatban.
Az egyik, hogy nagyon komolyan veszik a tanítást, többen vidékről ingáznak minden nap, de ott vannak, akarnak, kérik Lacit, hogy adjon nekik munkát, gyakorlatot. Joggal gondolhatják, hogy használható szakmát szereznek, ugyanis a kézműves pékek körben is iszonyú pékhiány van, alig találnak olyat, aki hajlandó lenne minőséget tartani, időben munkába érkezni és így tovább.
A másik, hogy baromi jó dolgokat sütnek. Laci a város szerintem legjobb pékévé avanzsált Fekete “Artizán” Gergőnél, Széll Tamás kenyérbeszállítójánál is tanult, és ezt a tudást adja tovább a gyerekeknek. Ez már önmagában több, mint amit egy szakiskolában kapni szoktak a péktanoncok, ott az adalékanyagok kimérése szinte minden egyes gyakorlatnak része - állították már nekem többen, akik elvégezték.
Kovászos kenyeret sütnek. Liszt, víz, só, a pult alatt etetett, életben tartott, valódi kovász. A liszt jó minőségű, osztrák és prémium magyar malmokból. “Próbáltunk változó minőségű lisztet is, de miután egyszer kelés helyett ellapult, felhagytunk vele. Lisztjavítókat ugye nem használunk, így legfeljebb linzerként végezhetné - cukrász koromban járt így az olyan liszt, ami semmi másra nem volt jó.” - árulta el Laci. Ebből a mondatból pedig látszik, mennyire más képzést kapnak az itteni tanulók. Akár a vizsga után kezdhetnek egy minőségi kézműves pékségben, kevesebbet kell nekik magyarázni, mint egy “hivatalos” péknek. Több diáknak máris van helye a gyakorlati időre: a Panelpék felajánlotta, hogy három diákot foglalkoztat majd nyáron, valamint a Szabó malom is felajánlotta a gyakorlati helyet.
Baromi fontos dolog történik tehát itt. Sajnos, ebből sokat nem tapasztalhatunk egyelőre, hiszen az iskola nem adhatja el az elkészült termékeket, így kóstolóra nem ugorhatunk be. Ha részesei szeretnétek lenni a bent folyó munkának, látogassátok gyakran a Pék tanműhely Facebook oldalát ahol profi fotókkal, saját profi logóval, sztorikkal, tanoncbemutatóval bombáznak minket. Aztán, ha végez az évfolyam, remélhetőleg már vásárolhatunk is az általuk készített kenyerekből, kifliből, briósból, kalácsból.