English

Egy nap a városban

Miért zár be ennyi üzlet a Kolosy tér körül?

szucsadam 2018 november 13.

Pedig milyen nagy jövőt jósoltunk neki, milyen sok potenciál van benne. Sokan sétálnak arra, nap mint nap, lehetne ott egy jól működő, pörgős kínálati piac. Arra jártam a minap, és megnéztem, megvannak-e még a megszokott üzleteim, és üzlet alatt itt leginkább vendéglátóegységet értek, tudniillik éhes voltam. De nem, nem voltak meg.

Kezdjük a legnagyobb gyomron vágásokkal, majd haladjunk a kisebb veszteségek irányába.

dsc03352.JPG

A Zazzi helyén már nem a Zazzit találtuk. A Zazzi megszűnt, teljesen, a weboldalukon egy rövid, indoklásokat alig tartalmazó üzenettel búcsúznak. Nem tudtak annyi energiát szánni rá, félgőzzel meg nem akarták. A Zazzi helyén a Málna pastry shopot találjuk, nagyon hasonlónak tűnő kínálattal, a francia jellegű, bár ahhoz képest kissé túlméretezett édességekkel. Nem kóstoltam.

dsc03412.JPG

Az Okuyama no sushi sem volt nyitva. A világon majdnem egyedi módon a föld alatt található szusi-étterem (Hironak a tokiói metróban van az üzlete, ahol a világ legjobb szusiját adják sokak szerint) bejáratán egy távolról is aggasztó fehér papírlap. Súlyos betegség miatt meghatározhatatlan ideig zárva. (Azóta újra nyitva az étterem, Okuyama San újra egészséges, hurrá)

dsc03360_1.JPG

A Bookr könyvesbolt technikai okok miatt zárva. Odabent vannak könyvek, tehát joggal hihetjük azt, hogy a “technikai okok” ezúttal tényleg technikai okokat jelent, nem pedig a végleges bezárás előtt hónapokig kint látható kamuüzenetet jelöli, mint mostanában szokás.

dsc03380_1.JPG

Volt az egyik udvarban egy nem is olyan rossz indiai. Na, annak a helyén már azóta nyílt egy Mamma Sferico, ami aztán be is zárt. Mindez két év leforgása alatt kábé.

dsc03356.JPG

A Stereo Chef helyén üres üzlethelyiség. Rajta egy színes molinó, nyit a Pódium bistro & club. Vagyis, ahogy a Zazzi esetében, úgy itt is a korábbival teljesen megegyező kínálatú, stílusú, felfogású hely nyitott. Az ilyenfajta önbizalom viszi előre a dolgokat, igaz?

dsc03391_1.JPG

dsc03392.JPG

dsc03399.JPG

A Kolosy téri piac zárva, felújítás (2002-ben adták át a legutóbbi felújítás után). Az oldalában nyílt üzlethelyiségek is zárva, így jó pár kajás hely is. Edvino borbisztró, Fapados, Phini Pho: végleg bezártak, kurta-furcsa üzenettel. Átvette a területet a szűk érdekcsoportokhoz közeli cég.

 dsc03415.JPG

Bezárt a Pódium, ami egy foghíjtelekre épült kiülős italozó néhány nagyon egységsugarú kajával. Persze nem örökre nyitnak be, a szabad ég alá kiülni mindig is erős igény marad, csak télen nem annyira. És a tél - jön.

Megvan még: a Semmi Extra 2, a Burger’s Bar (miattuk hurrá), a Sushi Sei (ahol négy éve kellemetlen élményem volt, de nemsokára ráveszem magam, hogy újra teszteljem a helyet), Puskás Pancho Sport Pub, a Symbol kísérlete az úri focikocsmára, meg a méretben nagyok, Padthai, Vapiano. Földes Józsi Vendéglője. Egy Grill és Panír nevű hely, ahonnan a nagyüzemi kifőzdék illata leng ki az utcára. Szóval azért lehet enni itten valamit, de hogy minőségben kivernénk a plafont, azt azért nem mondanám.

dsc03390.JPG

dsc03388.JPG

A Buda Gourmet nevű hely is kínál például all you can eat jelleggel hasfájítós, de gyönyörűen tálalt ételeket 2390-ért per három óra alapon, ha ti is bementek ide jobb híján, az isten szerelmére, rántott húson és palacsintán kívül semmit ne egyetek.

dsc03426.JPG

dsc03425.JPG

Egy új hely: Cukiságok Műhelye. Alternatív édességek. Egyébként az utcában a desszertek tényleg mennek:

Itt tehát az édességek mennek, meg a rántott húsok, Bécsi vendéglő, Bécsi szelet vendéglő. Kínai gyorsbüfé. A Bao Box a túloldalon azzal próbálja meg vonzóbbá tenni magát, hogy elvitelre is kínál gulyáslevest.

dsc03409.JPG

Gulyáslevest. a baózó.

Mivel zárhatnám ezt a felsorolást, mint a Buda Entertainment & Gastróval, a Gozsdu udvar megálmodójának legutóbbi befektetésével, ami nem annyira úgy végződött, mint az első nagy projekt. Az épületet mostanra már nagyjából nevezhetnénk CsoPának is, ugyanis immár két szintre terjeszkedett a gyerekek és felnőttek tudományos és ügyességi szórakoztatására kialakított komplexum. Más nem nagyon fért meg idebent.

A Kolosy tér tehát elvesztett egy csomó üzletet, helyükre ugyan érkezett néhány új célpont, és a régiek közül is maradtak, de azért pezsgésről nem beszélhetünk itt. Kihalt, halódó, fehér A4-esektől tarkított ez a városrész, mint a Bezárási Indoklások Múzeuma.

És ő. Ő még mindig eladó:

dsc03354.JPG