English

Egy nap a városban

A sorrend pacal, kapor, sör, ananász - Neked Csak Dezső

szucsadam 2018 október 29.
Címkék: gasztro

 (Latinovits Zoltán modorában és hangján, komótos tempóban olvasandó)

Van egy vendéglő, szemben a Szent Rókus Kórházzal, ahol Semmelweis Ignác kimutatta, hogy ha a szülészek és a sebészek gyakrabban mosnának kezet, kevesebb beteg halna meg. Elméletét egy próbaidőszakban igazolta is, a kollégái azonban, akik az tézis elismerésével önnön felelősségüket is felvállalták volna évi sok ezer anya halálában, inkább kiátkozták. Családja és barátja segítségével, csellel, utazása közben egy elmegyógyintézetben szállásolták el, ahonnan másnap reggel nem akarták kiengedni, majd jogos dühét lefojtandó agyonverték.

De nem erről szeretnék beszélni. Ott tartottam, hogy van egy vendéglő, ezzel a kórházzal szemben.

dsc03541.JPG

Szóval ezen az istenadta helyen több mint 30 féle sört tartanak csapon. Kissé kietlen az egyetlen, gigantikus szobára hasonlító korcsma, a nagy belmagasság alatt, és a szellősen lerakott asztalok között ide-oda csengenek a villacsörömpölések, meg a bandába rendeződött emberek nevetései, valamint a szomszéd asztalnál az anyanyelv biztonsági hálóját nélkülöző angolt beszélő turisták és budapestiek társalgása. A banda, ha már itt tartunk, kizárólag az őzek körében használatos, csoportosulást jelző fogalom, a fiatal emberekre használva emiatt aztán egy kicsit pejoratív felhangja is lehet. Mármint hogy olyan szelíd állatokkal hasonlítják őket össze, mint az őzek.

dsc03535.JPG

dsc03536.JPG

Persze az őzek is lehetnek vadak. Ha például házhoz fogadják őket, ami egyébként szigorúan tilos, akkor az embert teljes jogú bandatagnak tekintik, és ugyanazokat a szabályokat gondolják érvényesnek rájuk, mint amilyeneket egyébként csak saját fajtársaikra tartanak érvényesnek. Épp ezért, ha valaki megszelídít egy őzet, és visszaengedi az erdőbe, gyilkosság cinkosa is lehet. Mert ha ez az őz megérzi egy erdőben sétáló asszonyon, hogy menstruál, azonnal nekiesik, és meg is ölheti, egy ilyen őz meg is ölt kettőt, mielőtt elkapták. Mindezt Villányi Péter, a Nógrádi Vadaspark tulajdonosa mesélte el nekem.

De megint elkalandoztam, Vendelin barátom. Arról beszéltem, hogy vendéglőben, ami sokkal inkább illetheti magára a modernebb sörbisztró elnevezést, de ezt én nem szeretem ezt a szót, szóval a vendéglő tart az étlapon pacalt. Nem is akármilyen pacalt, kérem szépen, hanem kapros, citromos pacalt.

dsc03526.JPG

Jó sok és sűrű lében úszik, lehet kimondottan tunkolni, ha ahhoz van kedvünk. Kenyeret jót nem adnak, csak olyan barnát, élesztőset, aprót, ami tunkolásra nem nagyon alkalmas. De ezt el lehet nézni nekik, valahol azt hallották, hogy a barna kenyér és a sok héj a sört ivó emberek barátja, ők meg elhitték.

 

Szóval ez a pacal úgy csúszik a sörökkel, és a sörök úgy csúsznak a pacallal, hogy az valami mesés. Én úgy csinálom, hogy kikérek vagy hatféle sört, mindegyikből két decit, meg ezt a pacalt, és próbálgatom, melyik habos itallal hogyan lép reakcióba. Hogy a Horizont ananászos utóízű sörével egészen jól eljátszik, mint a menyecske a szabadnapos gulyással, hanem a Brew your mind mézes söre úgy lemossa a szájból, mintha soha nem is érintette volna a marhagyomor. És így tovább, minél gyengébb sört választunk, annál több a játékosság, minél erősebb, annál nagyobb kontraszt, hanem azért addig mégse menjünk el, hogy a ház lagerét kérjük mellé. A ház lagere a szomjúság ellen van, nem pacalhoz.

dsc03522.JPG

Ha például egy nap úgy döntesz, Vendelin barátom, hogy elviszed a fiad egy férfias apa-fia ülésre, ahol fontos dolgokat beszéltek meg egy kellemes sör mellett, és az egész férfivá válás jelenségét a gasztronómia oldaláról világítod meg a fiadnak, hogy később ő is a gasztronómia felől közelítse meg a barátaival való elhajlásokat, akkor feltétlen vidd ide. Adj neki pacalt, rendelj neki söröket, és játsszatok együtt. Aki a pacalt benyomja, sörrel, az férfi, akárhány nővel is volt dolga.

Vidd ide, ha még itt lesz. Vidd ide, Vendelin barátom.